Keménylombú erdő

From Wikipedia, the free encyclopedia

Keménylombú erdő
Remove ads

A keménylombú erdő (Durilignosa) a mediterrán éghajlat zonális növénytársulása. Nevét onnan kapta, hogy jellemző fafajainak levelében sok a szilárdító szövet.

Thumb
Paratölgyes erdő Portugáliában

Elterjedése

Az északi, illetve a déli szélesség nagyjából 30°–40° között természetes növénytakaróként a kontinensek nyugati felét és a környező szigeteket borította az ember beavatkozása előtt. Legnagyobb kiterjedését a Földközi-tenger partvidékén érte el. Előfordul még:

Ezeken a területeken az évi középhőmérséklet közepesen magas, az évi hőingás kicsi. Az éves csapadék 500–1000 mm; ennek nagy része az enyhe téli időszakban esik, a nyarat pedig a közeli sivatagokról érkező, száraz, forró légtömegek uralják.

Remove ads

A növényzet jellemzői

A forró, száraz nyár ellen egyes fásszárúak, mint például az európai olajfa (Olea europaea) fényes vagy erősen szőrös, apró, kemény szklerofil levelekkel védekeznek. Más fajok, mint például a jeneszter (Spartium junceum) főleg a szárukkal asszimilálnak. A fák rügyei alig védettek. Feltűnőek a lágy szárú hemikriptofiton és geofiton évelők, valamint az egynyáriak. Az intenzív növekedés időszaka a tavasz és az ősz. A keménylombú erdők aljnövényzetében sok az örökzöld, szúrós és/vagy illatos levelű cserje.

Az egykori erdőket sokfelé kivágták; felújulásukat pedig megakadályozta a legeltetés (ritkábban a földművelés). Az erodált, elvékonyodott talajtakaró jellemző növényzete a gyakori bozóttüzeket jól tűrő, másodlagos cserjés, a macchia. A szárazabb termőhelyeken ennek döntően tüskés növények uralta, nyíltabb, letörpült változata, a frigana, illetve garrigue nő. E területek jellemző talajtípusa a kevés tápanyagot tartalmazó terra rossa (vörösföld).

A keménylombú erdő rendszerint háromszintes:

  • lombkoronaszint (10–20 m);
  • cserjeszint (5–10 m);
  • gyepszint.

A fák többsége örökzöld; a lombhullató fajok jelentősége alárendelt. A vastag, kemény, bőrszerű leveleket gyakran növényi szőr vagy viaszréteg borítja; gyakran tüskések. A sejtjeikben felhalmozott pentózok (öt szénatomos cukrok) és különleges nyálkaanyagok lehetővé teszik, hogy a felhalmozott vizet akár évekig is megőrizzék.

A Földközi-tenger nyugati medencéje

Jellegzetes erdőalkotó fái:

A cserjeszintben:

A gyepszint növényei:

A Földközi-tenger keleti medencéje

Jellegzetes erdőalkotó fái:

A cserjeszintben:

Jellemző termesztett növényei:

A gyepszint növényei:

Kalifornia (chaparral)

Jellegzetes erdőalkotó fái:

  • óriás tuja (Thuja plicata),
  • cukorfenyő (Pinus lambertiana),
  • örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens),
  • óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum),
  • nyugati platán (Platanus occidentialis, a folyók mentén);
  • tölgy (Quercus spp.) örökzöld fajai;
  • szürkefenyő (Pinus sabiniana).
  • sárgafenyő (Pinus ponderosa var. ponderosa),
  • gyantáscédrus (Libocedrus decurrens),
  • zöld duglász (Pseudotsuga menziesii var. viridis)
  • madrona (Arbutus menziesii),
  • fekete tölgy (Quercus kelloggii, lombhullató).

A cserjeszintben jellemző:

  • medveszőlő (Arctostaphylos spp.),
  • kaliforniai orgona (Ceanothus spp.),
  • ernyősbabér (Umbellularia spp.),
  • kaliforniai vadgesztenye (Aesculus californica),
  • nyugati júdásfa (Cercis occidentalis).

Chile–Argentína (matorral)

Jellemzően nyitvatermők, főleg:

Ausztrália (mallee)

Fokföld (fynbosch)

  • hanga (Erica spp.)
  • prótea (Protea spp.)
Remove ads

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads