Laurens van Ravens
holland labdarúgó-játékvezető From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Laurens Van Ravens a szurkolók Lau becenévvel illették (Schiedam, 1922. szeptember 18. – Rijswijk, 2018. október 23.[1]) holland nemzetközi labdarúgó-játékvezető.
Remove ads
Pályafutása
Labdarúgóként
Eleinte a könnyűatlétikát űzte és ért el különböző számottevő eredményeket. Tizenöt éven keresztül kapusként szerepelt, majd egy súlyos sérülés véget vetett labdarúgó pályafutásának.
Nemzeti játékvezetés
A játékvezetői vizsgát 1948-ban tette le. A tapasztalatszerzést hét különböző fokozatú amatőr, majd a három-csoportos profi osztályban való sikeres tevékenységével érte el. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói tevékenységet is végzett. Az I. Liga játékvezetőjeként 1972-ben vonult vissza.
Nemzetközi játékvezetés
A Holland labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1966-tól tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt és a németet beszélte. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. A holland nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 9. helyet foglalja el 8 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1972-ben vonult vissza. Válogatott mérkőzéseinek száma: 9.
Labdarúgó-világbajnokság
A labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Mexikóba a IX., az 1970-es labdarúgó-világbajnokságra, valamint Nyugat-Németországba a X., az 1974-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. Egy csoportmérkőzésen szolgált partbíróként. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 2 + 1 (partbíró).
1970-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Világbajnoki mérkőzés
1974-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Labdarúgó-Európa-bajnokság
Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Olaszországba a III., az 1968-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, valamint Belgiumba a IV., az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB bíróként alkalmazta. A Magyarország–Szovjetunió első mérkőzését váratlanul, kollégájának távolmaradása miatt kellett vezetnie.
1968-as labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Európa-bajnoki mérkőzés
1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Nemzetközi kupamérkőzések
Vezetett Kupa-döntők száma: 4.
Kupagyőztesek Európa-kupája
Az UEFA JB felkérésére, nemzetközi szakmai tevékenységét elismerve, a döntő találkozón szolgálhatta játékvezetőként a labdarúgást.
Vásárvárosok kupája
A versenyszabályzat döntetlen esetére ismételt mérkőzést írt elő, az UEFA JB szokatlan küldési módszerének köszönhetően mindkét alkalommal vezethette a találkozót. Harmadik találkozóra került sor, amit Rudolf Glöckner irányíthatott. A tornasorozat első és 23. és 24. döntőjének – első és 2. holland – bírója. Rajta kívül Albert Dusch, Lucien van Nuffel és Rudolf Scheurer játékvezetők vezethettek kettő alkalommal VVK döntőt.
UEFA-kupa
Az első UEFA-kupa 1971-ben indult útjára, felváltva a Vásárvárosok kupája sorozatot. Az UEFA JB lehetővé tette, hogy a nevében változó új nemzetközi labdarúgó torna első döntőjének második mérkőzésén tevékenykedjen.
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads