Lorán Lenke

(1927–2017) magyar színésznő From Wikipedia, the free encyclopedia

Lorán Lenke
Remove ads

Lorán Lenke (Győr, 1927. május 1.Budapest, 2017. augusztus 27.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Ő volt a derűkirálynő, a szórakoztatás hercegnője.
Gyors adatok
Thumb
Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele
Remove ads

Életpályája

Első szerepe Ámor volt a Tannhäuserben 1935-ben.[6] Makay Margit stúdiójában tanulta a szakmát, majd 1943–1945 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1945–1966 között a Művész Színház, a Vidám Színpad, a Magyar Néphadsereg Színháza, és a Petőfi Színház, 1966–1996 között a Vidám Színpad tagja volt, majd a későbbi Centrál Színházban játszott. 1998–2011 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt.[7]

Kirobbanó életkedvű, jó humorú komika, eszköztárában az erőteljesebb színészi eszközök is megtalálhatók. Elsősorban vígjátékokban játszott, de komolyabb karakterszerepekben is emlékezetes alakításai voltak.

Utolsó bemutatója 2014-ben volt a Karinthy Színházban, ahol a Mikroszkóp Színpad megszűnése után játszott.[7] 2017-ben fél évig kórházban kezelték, ahonnan még hazatért, de néhány héttel később meghalt egy budapesti szeretetotthonban.[8]

Bár az Új Színház nem jogutódja a feloszlatott Művész Színház társulatának, 2005-ben a Márta István vezette színház felajánlotta a még élő egykori művészeknek az örökös tagságot, így Lorán Lenke is örökös tag lett.[9] Hasonlóan a Straub Dezső vezette Vidám Színpadnak is örökös tagjává választották 2017-ben.[10]

2017. szeptember 20-án búcsúztatták a budapesti Szent István-bazilikában.[11]

Remove ads

Családja

Első férje Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó volt, de házasságuk válással végződött.[12] Második férje Kozák László színész volt. Egy fiuk született, László, aki rendőr lett. Tőle egy unokája van, Emese.[13]

Színházi szerepeiből

Remove ads

Filmjei

Játékfilmek

  • Egy fiúnak a fele (1943)[14]
  • Éjjeli zene (1943) – Pallay Pannika
  • Tűz (1948)
  • Civil a pályán (1951)
  • Állami áruház (1952) – A parasztbácsi fiatal felesége
  • Csapj az asztalra! (1953, rövid játékfilm)
  • Költözik a hivatal! (1954, rövid játékfilm) – Büfés nő
  • Böske (1955, rövid játékfilm)
  • Dollárpapa (1956) – A polgármester lánya
  • Mese a 12 találatról (1956)
  • Ünnepi vacsora (1956) – Vásárló a könyvesboltban
  • A nagyrozsdási eset (1957)[15] – Szitáné
  • Sporthorgászok (1957, rövid játékfilm)
  • Felfelé a lejtőn (1958) – Boldizsár Piroska
  • Gyalog a mennyországba (1959) – Nő a társaságban
  • Májusi dal (1959, rövid játékfilm)
  • Szerelem csütörtök (1959)
  • A megfelelő ember (1960) – Stefike
  • Délibáb minden mennyiségben (1961) – Nono
  • Nem ér a nevem (1961) – Tordainé, a féltékeny férj felesége
  • Vigyázat, mázolva! (1961, rövid játékfilm)
  • Dani (1962)
  • Házasságból elégséges (1962) – Jerzsabekné
  • Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) – Szelistyei asszony III.
  • Minden kezdet nehéz 1-2. (1966; rendhagyó magyar film) – Erzsike
  • Jaguár (1967) – Diva
  • Nem várok holnapig… (1967) – Házfelügyelőnő / Táncoló hölgy / Szakácsnő
  • Csárdáskirálynő (1971) – Úrhölgy I.
  • Fuss, hogy utolérjenek! (1972) – Gizike
  • Hét tonna dollár (1974) – A cirkuszigazgató felesége
  • Teketória (1977) – Lanke
  • Higgyetek nekem! (1985)
  • Huncut (2003)

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

  • Nem értem a nőket… (1963)
  • Színészek a porondon (1963)
  • Nagymama, nagymama… (1964)
  • Délután ötkor (1965) – Annus, a bejárónő
  • Tánckongresszus (1966) – Elnökségi tag
  • Az OP-ART kalap (1967) – Eszti néni
  • Világraszóló lakodalom (1967)
  • Bolondgombák (1968)
  • Szende szélhámosok (1968)
  • Bözsi és a többiek (1969)
  • Tündér voltam Budapesten (1970)
  • Lehet egy kilóval kevesebb? (1971)
  • Nyári játék (1971) – Feleség
  • Széplányok sisakban (1972)
  • Nász a hegyen (1974) – Subáné
  • Hazugok (1975)
  • Robog az úthenger 1-6. (1976) – Mathilde
  • Süt a hold (1976)
  • Prolifilm (1980)
  • Holt lelkek (1983)[16] – Emilia
  • Zenés TV Színház (1987-1990)
- A szabin nők elrablása (1976) – Retteginé
- Kártyaaffér hölgykörökben – Főnővér (1987)
- Peches ember ne menjen a jégre… – Örömanya (1990)

Rajzfilmek

Szinkronszerepe

További információk Év, Cím ...
Remove ads

Hangjátékok

  • Silova, Bohumilova: Emberek papírból (1953)
  • Szemes Piroska: A házasság története (1963)
  • Alice csodaországban (1979) – Dodo
  • Vízparti történet (1985)[18]

Díjai, elismerései

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads