Straub Dezső
(1952–) magyar színész From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Straub Dezső (Budapest, 1952. április 2. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, konferanszié.
Remove ads
Életpályája
A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1977-ben végezte el operett-musical szakon.
1969–1972 között a Chinoinban gyógyszerkészítő laboráns, 1972–73-ban a Magyar Optikai Művek laboránsa, 1973-ban hivatásos táncdalénekes, 1977–1982 között a József Attila Színház művésze volt. 1982-től a Vidám Színpad, majd a későbbi Centrál Színház, 2004-től a Budaörsi Játékszín tagja volt, de rendszeresen játszott a Karinthy Színházban és a Mikroszkóp Színpadon mint konferanszié. Jó humorú, jól éneklő és táncoló tehetséges komikus, aki gyakorta szerepel az operett területén, és a rendezés is érdekli.
2013. november 5-étől[2] 2021-ig volt az újjá alakult Vidám Színpad művészeti vezetője, rendezője, színésze. Böröndi Tamás halálát követően tárgyalásai pozíciói megtartásáról sikertelenek voltak.[3][4][5][6]
Édesapja tanítóképzőt végzett, majd orvosi műszerekkel foglalkozott. Akárcsak két fiú testvére, 1972-ben Dezső is gyógyszergyártó-laboránsként végzett, mielőtt a színművészetire ment.[7]
Házasságából két fia született, ifjabb Straub Dezső zenész, Straub Péter pedig színész lett. Felesége halála után élettársától született egy lánya, Napsugár.[8]
Remove ads
Színházi szerepei
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 96.[9]
|
|
Remove ads
Színházi rendezései
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 16.[9]
- Szín-házibuli (1987)
- Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik (1987, 2001)
- Várkonyi-Balogh: Szupermancs (1990)
- Deval: Potyautas (1997)
- Straub Dezső: Nejcserés támadás (2000)
- Pasolo: Ön is lehet gyilkos (2003)
- Heltai Jenő: Bernát (...aki szalma...) (2004)
- Feydeau: Fel is út, le is út (2005)
- Halász Imre: Egy csók és más semmi (2006)
- Magnier: Oscar (2007)
- Hennequin–Veber: Elvámolt nászéjszaka (2007)
- M. Parker: A szerelmes nagykövet (2008)
- K. Halász Gyula: Fiatalság bolondság (2008)
- Cooney: Pénz áll a házhoz (2010)
Filmjei
Játékfilmek
- Ki látott engem? (1977)
- K. O. (1978) – Gyuszi
- Világszám! (2004)
Tévéfilmek
- Nyúlkenyér (1977)
- A 78-as körzet (1980)
- Enyhítő körülmény (1980)
- Családi kör (1980-1981)
- Szeszélyes évszakok (1981)
- A filozófus (1981)
- Bajuszverseny (1983)
- Fürkész történetei (1983)
- Jégapó (1984)
- Francia négyes (1985)
- Kíváncsi Fáncsi (1984-1989)
- Charley nénje (1986)
- A fantasztikus nagynéni 1-2. (1986)
- Amerikából jöttem… (1989)
- Hölgyek és urak (1991)
- Én táncolnék veled (1991)
- Szamárfül, avagy ió, ció, áció (1996)
- Kabarémúzeum (2006)
- Jóban Rosszban (2021)
- A mi kis falunk (2023)
Remove ads
Cd-k, hangoskönyvek
- A rendíthetetlen ólomkatona és más Andersen mesék
Díjai, elismerései
- Jászai Mari-díj (1986)
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads