Mikosszéplak

magyarországi község Vas vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia

Mikosszéplakmap
Remove ads

Mikosszéplak község Vas vármegyében, a Vasvári járásban.

Gyors adatok
Remove ads

Fekvése

Vasvár közelében, attól 13 kilométerre keletre fekszik; Zalaegerszegtől északra, Szombathelytől délkeletre található. Főutcája a Batyk és Szemenye (a 7328-as út és a 8-as főút) között húzódó 7359-es út, de a falu területén ér véget, az előbbibe beletorkollva két másik, négy számjegyű országos közút is: a 7365-ös számú út Hosszúpereszteg és a 8-as főút felől, illetve a rövidke 7384-es út, Bérbaltavár és a 7361-es út irányából.

Érdekesség, hogy a települést érintette volna az 1847-ben tervezett Sopron-Kőszeg-Szombathely-Rum-Zalaszentgrót-Nagykanizsa vasútvonal.[3]

Remove ads

Története

A település földesurai a 1314. században a Németújváriak voltak, majd a Kanizsai család is szerzett itt birtokrészeket. A Kanizsai családtól az 1530-as években a Nádasdy család tulajdonába került a falu.

A 18. században zálogként a gróf Festetics családhoz került a falu, és valószínűleg a Festeticsek nevéhez fűződik a Mikosszéplak központjában álló régi kúria felépítése is, amely földszinti, boltozatos termeinek stílusjegyei alapján a 18. század második felében épülhetett.

A 18. század végén ismét a Nádasdy grófoké lett a település és kúria is, ugyanis Széplakot ők adták el a 19. század elején báró Mesznil Jánosnak, aki ezután a település belterületén álló régi kúriában lakott, majd tőle 1836-ban báró Mikos László Vas vármegyei főjegyző, királyi táblai ülnök, államtanácsos vásárolta meg a kúriát és a birtokot. A taródházi Mikosok 1669-ben kaptak nemességet, majd László államtanácsost 1825-ben magyar bárói rangra emelték. Mikos (I.) János Vas vármegyei főszolgabíró fiának, Edének a gyermekei már Széplakon születtek 1841-től, a família korábban (Sorkifalud)–Taródházán volt birtokos, amelyre Mikos László 1776-ban kapott királyi adományt Mária Teréziától.

Mikosdpuszta

Mikosszéplak községtől keletre feküdt Mikosdpuszta, melynek korábbi neve Belső-Soreke volt. A pusztát akkor létesítették, amikor báró Mikos Ede a 19. század közepén itt építtette fel a romantikus historizmus stílusjegyeit magán viselő, neogótikus elemeket hordozó, rendkívül reprezentatív új kastélyát. A rezidenciát egy tölgyerdő tisztásán emelték, a tereprendezés során hatalmas földmunkát végeztek, és egy mesterséges dombot is létesítettek, hogy az új kastély helyét kialakítsák.

Az építkezés 1857 és 1866 között zajlott egy bécsi építész tervei alapján. Később a kastély bal oldali oldalhomlokzatához földszintes pálmaházat és gótizáló kápolnát építettek. (Egykor a hátsó homlokzat egyik tornyát magas toronysisak borította, amelyet később tűzveszélyessége miatt le kellett bontani.) Saját áramfejlesztő-telepet is létesítettek Mikosdon, a főépület vízvezetékeit és központi fűtését Angliából hozatott anyagokból készítették.[4][5]

Remove ads

Közélete

Polgármesterei

  • 1990–1994: Horváth István (független)[6]
  • 1994–1998: Horváth István (független)[7]
  • 1998–2002: Horváth István (független)[8]
  • 2002–2006: Horváth István (független)[9]
  • 2006–2010: Horváth István (független)[10]
  • 2010–2013: Horváth István (független)[11]
  • 2013–2014: Böröcz László (független)[12]
  • 2014–2019: Böröcz László (független)[13]
  • 2019–2024: Böröcz László (független)[14]
  • 2024– : Böröcz László (független)[1]

A településen 2013. szeptember 22-én időközi polgármester-választást tartottak,[12] az előző polgármester lemondása miatt.[15]

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2024 között:
Lakosok száma
312
310
305
296
326
316
308
2013201420152021202220232024
Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 97,2%-a magyarnak, 1,2% németnek, 3,4% cigánynak mondta magát (1,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 85,1%, református 0,3%, evangélikus 1,2%, felekezet nélküli 4,6% (8,7% nem nyilatkozott).[16]

2022-ben a lakosság 70,6%-a vallotta magát magyarnak, 3,4% cigánynak, 0,9% németnek, 0,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (28,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,6% volt római katolikus, 2,1% evangélikus, 0,3% református, 1,2% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 5,8% felekezeten kívüli (46,3% nem válaszolt).[17]

Remove ads

Híres emberek

  • 1938-ban itt született Hajba Antal kenus világbajnok.

Nevezetességei

Thumb
Mikosd-kastély
  • Mikosd-kastély

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads