Orsós Ferenc (patológus)

Orsós Ferenc (Temesvár, 1879. augusztus 22. – Mainz, 1962. július 25.) sokoldalú, festészettel is foglalkozó, aktív politikai szerepvállalásáról is ismert magyar patológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja (1928–1945).

Ez a szócikk a patológusról szól. Hasonló címmel lásd még: Orsós Ferenc (egyértelműsítő lap).

Orsós Ferenc (Ferenc Orsós)
Orsós Ferenc (balról), 1943-ban
Született	1879. augusztus 22.[1] Temesvár
Elhunyt	1962. július 25. (82 évesen) Mainz
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	orvosszakértő egyetemi oktató
A Wikimédia Commons tartalmaz Orsós Ferenc témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Életpályája

Orsós István hentesmester és Varga Eszter fiaként született polgári családban. Testvérei Orsós János Imre (1889–1960) bőrgyógyász, egyetemi tanár és Orsós Jenő (1893–1961) sebész, egyetemi tanár.

A Temesvári Magyar Királyi Állami Főreáliskolában érettségizett (1897). Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, ahol 1903. december 24-én szerezte meg orvosi oklevelét. 1903 és 1906 között az I. sz. Kórbonctani Intézet tanársegédje, 1906 és 1913 között a Pécsi Városi Kórház kórboncnok főorvosa volt.^[2] 1913-ban megbízták a budapesti királyi büntető törvényszéki orvosi teendőkkel. A következő évben a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán a kórbonctani és kórszövettani diagnosztika című tárgykörből magántanárrá habilitálták.^[3]

Az első világháború kirobbanását (1914) követően bevonult katonának, az orosz fronton harcolt. 1917-ben orosz fogságba esett, egy szibériai hadifogolytáborba vitték, ahonnan 1918-ban tért haza. 1918-ban kinevezték a debreceni Tisza István Tudományegyetem Kórbonctani Intézetének élére, majd 1921-től párhuzamosan a Törvényszéki Orvostani Intézetet is vezette. 1919 és 1921 között, illetve 1933 és 1935 között a debreceni Orvostudományi Kar dékánja, 1923 és 1925 között az egyetem rektora volt.

1935-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának tanára, 1935 és 1944 között a Törvényszéki Orvostani Intézet igazgatója, 1939 és 1941 között az Orvostudományi Kar dékánja volt. 1928-tól az MTA levelező tagja, 1940-től 1945-ös kizárásáig annak rendes tagja. A Magyar Orvosi Kamara képviselőjeként tagja volt a magyar parlament felsőházának. 1944 decemberében végleg Németországba távozott. Nyugdíjazásáig a Mainzi Egyetem képzőművészeti módszertan, művészeti anatómia tanáraként dolgozott.^[4]

Elnöke volt a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének. A MONE a kamarából szerzett iratok alapján 1941-ben összeállította a zsidó orvosok jegyzékét, azt átadta a Honvédelmi Minisztériumnak, szorgalmazva a rajta szereplő orvosok munkaszolgálatra történő behívását.

A felsőház 1941. július 18-i ülésén a fajvédelmi törvény (az 1894. évi XXXI. tc. módosítása) mellett szólalt fel, a saját korában is tudománytalannak számító érvekkel támogatva a zsidó-keresztény vegyesházasságok betiltását.^[5]

1943-ban német felkérésre nemzetközi vizsgálóbizottság vizsgálta meg a katyńi vérengzés áldozatait, annak megállapítása végett, hogy mikor történt a tömeggyilkosság. Az általa vezetett bizottság megállapította, hogy a vizsgált 4450 holttest 1940 április-májusában került a tömegsírokba.^[6] Ezzel bebizonyítva azt, hogy a több ezer lengyel katonatiszt kivégzését a Szovjetunió hajtotta végre. Ugyanakkor a szovjetek a vérengzés elkövetésével már a háború ideje alatt a németeket vádolták – amiből következően Orsóst is hamis szakértői vélemény adásának vádjával illették. A háború után a Szovjetunió követelte az időközben Németországba távozott Orsós Ferenc kiadatását, és felelősségre vonását. A Németország nyugati felét megszállt szövetségesek azonban mindkettőt megtagadták. Mivel nemzetközi színtéren nem tudták elérni kiadatását és felelősségre vonását, Magyarországon – távollétében – a háború egyik főbűnösének kikiáltva intéztek ellene támadásokat. Ennek körében azt is szemére vetették, hogy szakértői véleményeit szélsőjobboldali politikai nézetei alapján alkotta volna meg - közvetetten utalva ezzel a katyńi tömeggyilkosság kapcsán végzett szakértői tevékenységére.

1944-ben a német megszállás után Csik László, az orvosi kamara akkori elnöke és Orsós kérvénnyel fordultak a belügyminisztériumhoz, sürgetve a hatóságokat, hogy az addig megkímélt, polgári munkaszolgálatban alkalmazott zsidó orvosokat mielőbb deportálják. Ennek az akciónak a második világháború után végzett becslések szerint mintegy 2500-an estek áldozatul, az ország zsidó orvosainak több mint a fele.^[7]

1945. július 20-án a Matematikai és természettudományok osztálya javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia összes ülése (az akkori akadémiai közgyűlés) az MTA rendes tagjai közül kizárta. Az akadémiai tagságától megfosztó döntés indoklásában a következő szerepelt: „Orsós Ferenc dr. egyik szellemi vezére volt hazánkban a nemzeti szocialista Németország csatlósainak, mint a MONE elnöke végzetes szerepet játszott a magyar orvostársadalom egy részének a kipusztításában. Ezáltal egyik okozója lett az országot ért katasztrófának.”^[8]

A mai napig nem került sor szakmai rehabilitálására. A Szovjetunió 1990-ben elismerte, hogy a katyńi vérengzést valóban szovjet katonák követték el Sztálin parancsára, azaz Orsós Ferenc nem adott hamis szakértői véleményt az ügyben. Az MTA Tudományetikai Bizottsága 1993-ban mégis úgy határozott, hogy nem indokolt Orsós Ferenc akadémiai kizárásának hatálytalanítása.

Főbb művei

• A tüdőcsúcsok általános mechanikai dispositiójáról. (Budapesti Orvosi Ujság, 1912)
• A sarjadzó és penészgombák okozta megbetegedések casuistikájához. (Gyógyászat, 1914)
• A lépsubcorticalis rétege. (Orvosi Hetilap, 1928)
• Az érsarjdaganat. In: Tisza István Tudományos Társaság II. Osztályának Munkálatai. 1931
• A tüdő vázrendszerének élettani és kórtani jelentősége. In: Magyar Belorvosok Egyesülete Évkönyve. 1933
• A csökmői arsenmérgezés orvosszakértői tanulságai. Debrecen, 1935
• Európa biológiai veszélyeztetettségének leküzdése. Budapest, 1938
• Általános szövetközi szénsav-emphysema halál után. (Orvosi Hetilap, 1938, 46.)
• Agykamra vérzés megállapításanagyfokban rothadt magzatban. (Orvosi Hetilap, 1939, 50.)
• A magyarság jövő feladatai. Budapest, 1940
• A házassági törvény fajvédelmi kiegészítése a Felsőház előtt. Budapest, 1941
• Vezérfonal a kórbonctani, rendőri és törvényszéki boncoláshoz. Budapest, 1941
• A halottkémlés. Budapest, 1941

Díjai, elismerései

• Corvin-koszorú (1930)