Paul Robeson

Paul LeRoy Bustill Robeson (Princeton, Mercer megye (New Jersey), 1898. április 9. – Philadelphia (Pennsylvania), 1976. január 23.) afroamerikai színész, bassz-bariton énekes, poliglott, ügyvéd és polgári jogi aktivista.

Paul Robeson
Született	Paul LeRoy Bustill Robeson 1898. április 9.[1][2][3][4][5] Princeton[6][7][8]
Elhunyt	1976. január 23. (77 évesen)[1][2][3][4][5] Philadelphia[9][10]
Állampolgársága	amerikai
Nemzetisége	afroamerikai
Házastársa	Eslanda Goode Robeson (1921. augusztus 17. – 1965. december 13.)[11]
Élettársa	Helen V. Rosen[11] Peggy Ashcroft[11]
Gyermekei	Paul Robeson Jr.
Szülei	Maria Louisa Bustill William Drew Robeson I
Foglalkozása	énekes ügyvéd író kosárlabdázó amerikaifutball-játékos filmszínész színházi színész politikus színész zenetudós
Iskolái	Rutgers University–New Brunswick Columbia Law School School of Oriental and African Studies, University of London Somerville High School
Kitüntetései	Lista Nemzetközi Sztálin-békedíj csillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán Donaldson Awards Spingarn Medal (1945)[12] Black Filmmakers Hall of Fame (1974) Paul Robeson Award (1974) Grammy Lifetime Achievement Award (1998) New Jersey Hall of Fame (2009)[13]
Halál oka	agyi érkatasztrófa[11]
Sírhelye	Ferncliff Cemetery[14]
Magassága	190 cm
Testtömege	99 kg
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Robeson témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Élete

Korai évek és sikerek

Robeson a New Jersey állambeli Princetonban született egy tanárnő^[15] és egy protestáns lelkésszé lett rabszolga gyermekeként.^[16] Nehéz gyermekkora ellenére (anyja hat éves korában meghalt) hihetetlenül sokféle tehetségről tett tanúbizonyságot (sport, humán és művészi), kiváló eredményeket ért el a Rutgers Egyetemen, ahol ösztöndíjat nyert, valamint kiváló volt atlétikában és amerikai futballban.^[16] Miközben a Columbia Egyetemen jogtudományi tanulmányait folytatta (ahol később végzett is), színjátszani kezdett, és hivatásos színészként debütált a Symon the Cyrenian című filmben.^[16] A jogi diploma megszerzése után szinte azonnal elhagyta a jogi környezetet, hogy énekesi karrierjének szentelje magát, köszönhetően különösen mély és zengő basszus–bariton hangjának.^[16]

Az 1920-as években feleségül vette Eslanda "Essie" Cardoso Goode-ot, a New York-i Presbyterian Hospital kutatóbiológusát. 1925-ben, miután már számos színdarabban sikeresen szerepelt, debütált filmen a Testről és lélekről című némafilmmel, és ugyanebben az évben lemondott a Lulu Belle című filmben való szereplésről, amelyben olyan karaktert kellett volna alakítania, aki az afroamerikai emberekről szóló kliséket követte, amiket különösen sértőnek talált, ezért elutasította a részvételt. Továbbra is fellépett a színpadon olyan musicalekben, mint George Gershwin Porgy és Bess és Jerome Kern Show Boat című darabja.^[15]

Mind az amerikai, mind az angol piacon nagy sikereket aratott, ezért a harmincas években egy ideig Angliában élt,^[16] s folyamatosan teltházas koncerteken lépett fel, és impozáns alakjával számos brit gyártású filmben szerepelt, mint például a Bozambo (1935) ), és Salamon király bányái (1937).^[16] Származási kontinensének, Afrikának a történetét és hagyományait kezdte tanulmányozni, és néhány év alatt körülbelül húsz nyelven beszélt, amelyek közül tízet folyékonyan.

Hollywoodban részt vett a Magnólia dala című filmben, amelyben az Ol 'Man River^[16] című dal legendás interpretációját készítette el, valamint olyan filmekben szerepelt, mint a The Proud Valley (1940) és a Destino (1942), Julien Duvivier-től, ami az utolsó fellépése volt szélesvásznon.^[16] Az 1940-es években Othello szerepét játszotta a Broadway-n, majd egy későbbi színházi turnén.^[16]

A hidegháború éveiben

Amerikai futballjátékosként, 1919 körül

A hidegháború idején a rasszizmussal szembeni heves ellenállása és a feketék jogaiért folytatott harca iránti elkötelezettsége kivívta az Egyesült Államok kormányának ellenséges hozzáállását. Baloldali politikai nézetei és a Szovjetunióban tartott koncerteken létrejött számos barátsága^[15] arra késztette az amerikai hatóságokat, hogy 1950-ben bevonják az útlevelét, így nem tudta átvenni a Szovjetunió által 1952-ben neki ítélt Sztálin-díjat, csak hat évvel később, 1958-ban kapta meg.^[16] A nagyszerű filmrendező, Szergej Mihajlovics Eisenstein szerette volna, ha a Fekete Napóleon című film főszereplője lett volna, amely projekt soha nem valósult meg.^[15] Robeson botrányt kavart, mert nem volt hajlandó segíteni a Szovjetunióban bebörtönzött amerikaiaknak, és nem akarta beismerni a Gulag valóságát.

Miután visszakapták útlevelüket, Robeson és felesége utaztak szerte a világban. A turné 1963-ban folytatódott, amikor a pár visszatért az Egyesült Államokba, de 1966-ban Eslanda daganatos -betegségben meghalt. Robeson számára a pszichofizikai gyengülés időszaka kezdődött, ami miatt ideje nagy részét kórházban töltötte, és utolsó éveit teljes elszigeteltségben és szegénységben a Harlemben töltötte.^[15] Eközben a világ minden tájáról barátok, hétköznapi emberek, politikusok, művészek írtak neki bátorító leveleket, és 1968-ban, 70. születésnapja alkalmából rendeztek neki egy partit Londonban, amelyen számos híres színész és művész vett részt.

1976-ban két szívinfarktus után agyi érkatasztrófa következtében, csaknem 78 évesen hunyt el.

Filmográfia

Othellóként Betsy Graves Reyneau festményén, az USA Országos Levél- és Irattára gyűjteményében

• Testről és lélekről, Oscar Micheaux (1925)
• Camille, Ralph Barton (nem hitelesített) (1926)
• Borderline, Kenneth MacPherson (1930)
• Jones császár, Dudley Murphy (1933)
• Bozambo (Sanders of the River), Korda Zoltán (1935)
• The Magnolia Song (Show Boat), James Whale (1936)
• Song of Freedom, J. Elder Wills (1936)
• Big Fella, J. Elder Wills (1937)
• Salamon király bányái, Robert Stevenson (1937)
• Jericho, szerző: Thornton Freeland (1937)
• The Proud Valley, Pen Tennyson (1940)
• Szülőföld, Leo Hurwitz és Paul Strand (1942)
• Destino (Tales of Manhattan), Julien Duvivier (1942)
• Il canto dei fiumi (A folyók dala), rendezte: Joris Ivens (1954) - dokumentumfilm

Kitüntetései

• Sztálin-díj, Moszkva, 1952