Simorjay Emese

(1958–) magyar színésznő From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Simorjay Emese, olykor Simorjai (Budapest, 1958. október 2. –) magyar színművésznő.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

Budapesten született, négygyermekes család legkisebb gyermekeként. A Központi Sportiskolában (KSI) művészi tornára, szertornára és akrobatikára járt, de tanult zongorázni is. 1973–1977 között a Semmelweis kórus tagja volt és táncolt az Építők Vadrózsa néptáncegyüttesében. Harmadikos gimnazistaként a Kerényi Imre vezette Faktor Színpad foglalkozásait látogatta. A budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett. A Színművészeti Főiskolára elsőre sikeresen felvételizett.[3] Főiskolásként, 1977–1980 között a Vígszínház és a Pesti Színház előadásaiban szerepelt. Erről az időszakról mesélte:

„Olyan kitűnő produkciókban léphettem ekkor színpadra, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Bűn és bűnhődés, vagy a Harmincéves vagyok. A Pesti Színházban pedig már egész komoly szerepet bíztak rám: egy nap alatt kellett beugranom a megbetegedett Kovács Nóra helyett a Légköbméterbe, Kern András partnereként.[4]

1978 nyarán Egerben az Agria Játékokon vendégszerepelt, amikor táviratot kapott és taxit küldtek érte, mindkettőt NDK-tévések küldték. Az Ein offenes Haus című hétrészes produkció egyik főszerepére kerestek „talpraesett, vidám magyar kislányt”. Valaki a németeknek Simorjay Emesét ajánlotta, így azután az NDK-beli tévénézők hamarabb ismerkedhettek meg vele, mint a hazaiak. 1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, operett-musical szakon Kazán István és Versényi Ida osztályában. 1980–1989 között a Budapesti Gyermekszínház (később Arany János Színház) színművésze volt. Az 1980-as években színésztársaival Balogh Bodor Attilával és Gömöri V. Istvánnal megalakították a Kenderkóc együttest. 1989–1991 között a Vidám Színpad tagja volt. 1991–1995 között szabadfoglalkozású színművész volt. 1995–1997 között a Ruttkai Éva Színházban játszott.[5] Vendégművészként fellépett a szekszárdi Német Színházban. Tanítással is foglalkozott, stúdiós növendékeknek szinkrontechnikát oktatott.

Rendszeresen vendégszerepelt a Rock Színházban és a Radnóti Színházban. Szinkronszínészként a népszerű, ismert hangú művészek közé tartozik.

Remove ads

Magánélete

Férje Márkus György, akitől 2002-ben Gergő nevű fia született. Családjával Noszvajon él.[6]

Színpadi szerepeiből

Filmjei

Játékfilmek

  • Kettévált mennyezet (1982)
  • Őszidőben
  • Az óriás (1984)
  • Napló szerelmeimnek (1987)
  • Veszélyes kaland
  • Hecc
  • Az erdő kapitánya (1988)
  • A rózsa vére (1998)
  • Dr. Jekyll és Hyde (amerikai)

Tévéfilmek

  • Váljunk el
  • Ítélet előtt
  • Farkasok
  • Hol volt, hol nem colt
  • Zsákutca
  • Hivatásos szűz
  • Élni jog (zenés)
  • Egységben az erő
  • Szarkofág
  • Kerek világ
  • Moravagien (francia)
  • Krőzus opera
  • Miből lehet megélni (kabaré)
  • Szamárfül
  • Szemet szemért
  • Ein offenes Haus (NDK-tv)
  • Zsebtévé (1977) – Versmondó lány
  • Enyhítő körülmény (1980)
  • Úri jog (1981)
  • Három kövér (1983)
  • Császárok (1983)
  • Rafinált bűnösök (1985)
  • Nyolc évszak 1-8. (1987) – Péterházi Emese
  • Szomszédok (1987) – Dr. Nagy Éva
  • Törések (1989)
  • Barátok közt (2009, 2014, 2018) - Fekete Tünde
Remove ads

Szinkron

Sorozatbeli szinkronszerepek

  • Dallas: Pamela Barnes Ewing- Victoria Principal (1990-1995) / Margaret Michaels (1996)
  • T.J. Hooker: Officer Stacy Sheridan- Heather Locklear (1. magyar változat)
  • Melrose Place: Victoria „Taylor” Davis McBride- Lisa Rinna (2. hang)
  • Sunset Beach: Bette Katzenkazrahi- Kathleen Noone
  • Mentőangyalok: Nurse Mary Jenkins- Tonya Pinkins
  • Bor és hatalom: Lídia- Merçè Montalà
  • Kórház a pálmák alatt: Anja- Elisabeth Lanz
  • Parker Lewis sohasem veszít: Principal Grace Musso- Melanie Chartoff
  • Sentinel- az őrszem: Lt. Carolyn Plummer- Kelly Curtis
  • Ügyvédek: Rebecca Washington- Lisa Gay Hamilton (2. hang)
  • Hupikék törpikék (1981) – Törpörgő, hang
  • Titánok (2000) Gwen Williams - Victoria Principal

Videójátékbeli szinkronszerepek

  • Atlantis II (2000)
Remove ads

Lemezek, kazetta

  • Zizi bolygó titka
  • Zizi űrbázis jelentkezik
  • Csillagszemű robotok
  • Ajándék Meseországból (Pink Ananász együttes)

Díjak, elismerések

  • Nívódíj (1987)

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads