The Winner Takes It All

From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A The Winner Takes It All című dal a svéd ABBA első kimásolt kislemeze a Super Trouper című stúdióalbumról. A dal 1980. július 21-én jelent meg. A kislemez B. oldalán az Elaine című dal hallható, mely albumra nem került fel. A dal a legutolsó kislemez megjelenése után hét hónappal látott napvilágot, és több országban, köztük az Egyesült Királyságban is első helyezett lett, ahol 8 hétig volt a slágerlistán. Az Egyesült Államokban ez volt a csapat utolsó Top 10-es slágere.

Gyors adatok
Remove ads

Története

A dal eredetileg a "The Story of My Life" címet kapta, melyet Björn Ulvaeus és Benny Andersson írtak. A dalt Agnetha Fältskog énekli.

Ulvaeus tagadta, hogy a dal az ő és Agnetha válásáról szól, mondván, hogy a dal alapja a válás, azonban Ulvaeus azt nyilatkozta, hogy a "mi esetünkben nem volt győztes, vagy vesztes" mint ahogy a dalban elhangzik, és nem is a valóságból származik".

Chuck Klosterman [2] amerikai kritikus szerint aki azt mondja, hogy "A győztes mindent elkövet" – , az megvizsgálja az öntudatos bűntudatot, amikor úgy érzi, hogy egy olyan emberről beszél, aki összetörte a szívedet. Ulvaeus azonban azt elismeri, hogy válásának szomorú élménye tükröződik a dalszövegekben.

Fältskog többször is kijelentette, hogy bár a dal a kedvenc ABBA dala, és kitűnő a dalszövege, a története nem az ő és Ulvaeus válásáról szól. A házasság felbontásában nem volt győztes, különösen, hogy gyerekei is részese voltak ennek.

1999-ben a dalt az angol Channel 5 nevű televízió közvélemény kutatás alapján a dalt választotta Nagy-Britannia kedvenc ABBA dalának. Ezt egy 2010-es közleményben replikálták az ITV számára.

Remove ads

Videóklip

A dalhoz tartozó videóklipet Marstrandon forgatták 1980. júliusában, melyen Lasse Hallström rendezett.

Megjelenések

12" Németország Németország Polydor – 2141 281 [3]

  • A The Winner Takes It All 4:56
  • B Elaine 3:39

CD Single Svédország Svédország Polar – 543 471-2 [4]

  1. The Winner Takes It All 4:56

Fogadtatás

A dal nagy sikert aratott, és több országban 1. helyezést ért el, többek között Belgiumban, Írországban, Hollandiában, Dél-Afrikában, és az Egyesült Királyságban. Ausztria, Finnország, Franciaország, Nyugat-Németország, Norvégia, Svédország, Svájc, és Zimbabwe slágerlistáin Top 5-ös helyezés volt a dal, miközben Ausztráliában, Kanadában, Olaszországban, Spanyolországban, és az Egyesült Államokban a 8. helyezett volt a Billboard listán, valamint az Adult Contemporary listán ahol 1. helyezett volt – a Fernando után. A dal Brazíliában is sláger volt, és a "Coração Alado" nevű szappanopera filmzenéjében is felhasználták a 80-as években.

A dal a 23. helyezett volt a Billboard év végi összesített slágerlistán.[5]

Remove ads

Slágerlista

Heti összesítések

További információk Slágerlista (1980–81), Legjobb helyezések ...

Év végi összesítések

További információk Slágerlista (1980/81), Helyezés ...
Remove ads

Feldolgozások

Remove ads

Jegyzetek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads