Zalaegerszegi TE FC
magyar labdarúgóklub From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Zalaegerszegi TE FC, gyakran rövidítve ZTE FC, Zala megye szívében, Zalaegerszegen alakult. A klubot 1920-ban alapították, és az évek során számos kiemelkedő szezont produkált a magyar labdarúgásban. Különösen 2002-ben emelkedett ki, amikor megnyerte a magyar bajnokságot, ami története során először történt meg.
Remove ads
Története
A Zalaegerszegi TE (ZTE) 1920-ban alakult meg. A csapat színe először fekete–fehér, majd zöld-fehér volt, a kék-fehér színösszeállítást a hetvenes évek végétől használja.
A klubszerűen szervezett sport előtt Zalaegerszegen 1912-ben mutatkozott be a futball játék, amikor egy helyi, alkalmi csapat Vasvár ellen mérkőzött és 4:2 arányban vesztett.
A zalaegerszegi kereskedők önképző egylete által verbuvált ifjú játékosok csáktornyai ellenfelükkel szemben minimális egy góllal (2:1) maradtak alul. Az eredménytelenül végződött kísérletezések ellenére, a játék továbbra is népszerű maradt és alkalmi mérkőzések sorát játszották a Vizsla téren. Az első világháború évei alatt ezek szüneteltek.

1920-ban a főleg város kisiparosai, munkásai részvételével Vadász József szervező munkájának eredményeként egy szakosztállyal megalakult a Zalaegerszegi Torna Egylet. Az alapítók a fekete-fehér színeket választották és létesítmény valamint alapszabály nélkül működtek. Ebben az időben a Mike fivérek, Varga, Nemes, a Nagy testvérek, Gombás, Kertész Jenő, Kertész Ödön, Zsömbölyi Sándor, Horváth, Polancz, Farkas, Barta István, Hoffmann, Kerkai István, Szabó, Toriszai, Schmidt, Löwi Géza, Dóczi, Borsod, Schwartz, Börcz, Lang István, Németh István, Farkas Lajos, Szűcs Imre, Vadász József voltak a leghíresebb játékosok.
Az 1921. augusztus 20-án lejátszott barátságos mérkőzés előtt vonták meg a ZTE labdarúgóitól a ZSE pálya használati jogát. Emiatt a Szombathelyi AK első osztályú csapatát a Vizslaréten, a játékosok által előkészített pályán, fogadták. 2:1-es vereséget szenvedtek, de a pályát mintegy 2000 néző állta körül.
A Nyugati Labdarúgó Alszövetség II. osztályában 1924-ben sikerrel kezdődött a ZTE bajnoki pályafutása, a Kámoni AC vendégeként az alábbi felállással értek el 2:2 arányú döntetlent: Varga (Nemes) – Gombás, Kertész J. – Kertész Ö., Zsömbölyi, Horváth (Polancz) – Farkas I., Barta, Hoffmann, Kerkai, Szabó.
A további győzelmek, sikerek nyomán egymásra talált játékosok és szurkolók összefogásával, saját erőből pályát építettek. A tíz évvel később elért bajnoki cím és osztályozó eredményeként az 1934/35-ös bajnoki évet már a Nyugati Alszövetség I. osztályában kezdhették. Újoncként a hatodik helyen végeztek, a következő évben azonban a kiesés sorsára jutottak, bár három csapatot is maguk mögé utasítottak a bajnoki táblázaton. 1939-ben hatósági intézkedés nyomán felszerelését és pályáját elvették, a klub további működését lehetetlenné tették. A harmincas években csapat legjobbjai Boronics, Koszta, Czirkovics I, Czirkovics II, Dorogi, Szökrönyös I, Doma, Bacsai, Borsos, Gondi, Kovács, Szabó R., Szökrönyös II, Szakál, Palkovics, Sárközi, Füleki, Dóczi, Tomózer, Sajben, Martinka, Szabó L. voltak.
A második világháború utáni években egyre több helyi egyesület alakult, vagy folytatta működését. Nevük és támogatóik gyakran változtak, ezért egyik sem tudott igazán a város vezető sportegyesületévé válni. Az 1957 elején létrejött két klub, a Zalaegerszegi Dózsa és Petőfi egyesülése rövid életűnek bizonyult, s néhány hónap után fel is bomlott. Június 6-án a Petőfi és a Ruhagyár fúziójának eredményeként, 19 éves szünetet követően alakult újra a Zalaegerszegi Torna Egylet. A régi-új klub labdarúgócsapata a Nemzeti Bajnokság 57 másodosztályú klubjának egyikeként a Nyugati csoportban, 18 ellenféllel szemben kezdte meg bajnoki szereplését.
Az elkövetkezendő években a csapat szinte mindig a középmezőnyben végzett, egy erős középcsapat alakult ki Zalaegerszegen. 1968. november 24-én, Zalaegerszegen a ZTE 5:2 arányban legyőzte a Pécsi Ércbányászt és megnyerte a bajnokságot az NB II Nyugati csoportjában. Ezzel a sikerrel feljutott az NB I/B-be az akkor még zöld-fehér csapat.[1] 1972. október 1-én a ZTE-stadionban, 20 ezer néző előtt a Szegedi EOL csapata ellen aratott 4–0-s győzelem volt a csapat első győzelme a legmagasabb osztályban. Szintén ezen találkozón született meg a ZTE első élvonalbeli találata Gáspár Gyula révén. A további gólokat Kocsis Tamás, Tóth József és az akkor még újonc Soós István szerezték.[2]
A következő majd' két évtizedben rendre a bajnoki táblázat középső harmadában végzett a csapat. A fényesebb időszak Gellei Imre érkeztével következett. Ő 33 éves volt, amikor átvette a csapat irányítását. Vele kétszer is – 1985-ben valamint '86-ban – a negyedik helyig jutott. Ebben a csapatban Gass István, Galántai Tibor, Soós István voltak a legmeghatározóbb játékosok. Hosszú időn keresztül azon csapatok közé tartozott, amelyek nem estek ki abból a bajnoki osztályból, amelyikben indultak.
Az MLSZ által mind a 16 élvonalbeli klub részére kiírt I. Magyar Labdarúgó Terembajnokság négyes döntőjét 1983. december 14. és 16. közt rendezték. A bajnokságot a ZTE nyerte meg és valamennyi különdíjat is a csapat tagjai kapták. A legjobb kapus: Balázs Zsolt, a gólkirály Soós István (9 góllal), a döntő legeredményesebb futballistája Péter Zoltán (7 góllal), a legjobb mezőnyjátékos pedig Czigány Csaba lett.[3]
Ez egészen 1989. június 10-ig így is volt – mindaddig, míg az utolsó helyezettként kiestek a legmagasabb bajnoki osztálytól. Másodszor 1992-ben estek ki, de 1994-ben újra a legjobbak közé jutottak. Akkor a Siófok ellen az osztályozó első meccsén idegenben 4-3-as vereséget szenvedtek, de a hazai visszavágón fölényes, 6-0-s győzelemmel harcolták ki a feljutást. A mérkőzésen a későbbi NB I-es gólkirály Preisinger Sándor 3, Németh Tamás 2, Szabó II. Zsolt 1 góllal járult hozzá a sikerhez.
A csapat attól fogva egészen 2012-ig folyamatosan az NB I-es mezőny tagja volt.
2014-ben a Pharos 95' Kft vette át a Zalaegerszeg FC vezetését. A kezdeti pár évben hangsúlyt fektetek az infrastruktúra kiépítésére, az eredmények azonban eleinte elmaradtak, a 2017/18-as szezonban a csapat nagyon közel állt ahhoz, hogy kiessen a harmadosztályba és a nézőszám is jelentősen csökkent. Végül az utolsó fordulóban maradt benn a csapat az NB ll-ben.
A kiesést követően hét évvel, 2019-ben sikerült újra feljutnia az élvonalba.Utolsó meccsüket a már biztos kieső Monorral vívták amit 3-2 arányban megnyertek, ám a vendégek az utolsó percekben közel álltak a pont szerzéshez. Így a szezon végén bajnoki címet is ünnepelhetett a csapat.[4][5]
A 2022–2023-as szezonban a ZTE csapata története során először magyar kupagyőzelmet ünnepelt; a 2023. május 3-án rendezett döntőben hosszabbítást követően 2–0 arányban legyőzte a másodosztályú Budafok csapatát.
A ZTE egyszeres első osztályú magyar bajnok, amelyet 2001–2002-ben értek el Bozsik Péter irányításával.
A bajnoki címet nyert csapat tagjai:[6]
Kapusok: Bardi Gábor, Turi Géza
Hátvédek: Csóka Zsolt, Kocsárdi Gergely, Radoslav Kráľ, Szamosi Tamás, Udvari Tamás, Urbán Flórián
Középpályások: Babati Ferenc, Balog Csaba, Liviu Bonchiş, Andrej Doblajnszkij, Egressy Gábor, Józsi György, Darko Ljubojević, Molnár Balázs, Nagy Lajos, Róth Ferenc
Csatárok: Kenesei Krisztián, Radu Sabo, Waltner Róbert
Remove ads
Sikerei
- NB I
- NB II
Bajnok (1): 2018–19
- Magyar kupa
- Szuperkupa
Döntős (1): 2002
Névváltozások
- 1920: megalakulás Zalaegerszegi TE néven
- 1939–1957: átmenetileg nem működik a klub
- 1957: a Zalaegerszegi Dózsa és a Zalaegerszegi Petőfi egyesül, aztán rövid időn belül a Dózsa kiválik
- 1957: A Petőfi és a Ruhagyár Zalaegerszeg fúziója, újra Zalaegerszegi TE
- 1978: egyesülés a Zalaegerszegi Építőkkel
- 1996: Zalaegerszegi TE Football Club
Bajnoki szereplések
Remove ads
Rekordok
Gólkirályok
Legtöbb gólt szerző játékosok
- Utolsó módosítás: 2021. július 28.
- Csak a magyar bajnokságban, a ZTE játékosaként szerzett gólok.
- A vastaggal jelzettek aktív játékosok.
Legfiatalabban pályára lépő játékosok
Utolsó módosítás: 2021. július 28.[7]
*1992-től számolt adat.
Remove ads
Nemzetközi mérleg
Remove ads
Vezetőedzők

Remove ads
Játékoskeret
Utolsó módosítás: 2024. szeptember 2.[35]
A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
*A második csapatban is pályára lépő játékos.
**Kooperációs szerződéssel a Mosonmagyaróvár csapatában is pályára lépő játékos.
Az érték oszlopban szereplő ,
, és = jelek azt mutatják, hogy a Transfermarkt legutóbbi adatfrissítése előtti állapothoz képest mennyit nőtt, csökkent a játékos értéke, vagy ha nem változott, akkor azt az = jel mutatja.
Remove ads
Klubvezetés és szakmai stáb
2023. november 13. szerint.[36][37]
Magyar válogatott játékosok
Utolsó módosítás: 2023. április 24.[38]
Zárójelben a mérkőzések, illetve a szerzett gólok száma.
*Meghívót kapott, de sérülés miatt nem tudott pályára lépni.
|
|
|
Remove ads
A klub korábbi híres játékosai
- Lásd még: A ZTE labdarúgóinak listája
A félkövérrel írt játékosok válogatott labdarúgók
Eros Grezda
Darko Ljubojević
Đorđe Kamber
Emir Halilović
Fánosz Katelárisz
Prince Rajcomar
Rajko Lekic
Roguy Méyé
Ivan Dudić
Saša Ilić
Artjoms Rudņevs
Daniils Turkovs
Nikola Szerafimov
Darko Pavićević
Ivan Delić
Cornel Casoltan
Radu Sabo
Sorin Botiș
Đorđe Babalj
Milan Bogunović
Milan Davidov
Nikola Mitrovic
Juraj Dovičovič
Marián Sluka
Primož Gliha
Matej Miljatovič
Antoni János
Arany László
Babati Benjamin
Babati Ferenc
Balázs Zsolt
Balázs Zsolt
Balog Csaba
Balog Zoltán
Bita Zoltán
Bobál Gergely
Bolemányi János
Bolla Bendegúz
Bogáti Attila
Bőle Lukács
Csepregi András
Csepregi László
Csóka Zsolt
Czigány Csaba
Daru Bence
Demjén Patrik
Déri László
Devecseri Szilárd
Dobos Sándor
Egressy Gábor
Farkas Balázs
Farkas Csaba
Ferenczi István
Filó László
Fujsz Ferenc
Futács Márkó
Gass István
Gáspár Gyula
Galántai Tibor
Gyánó Szabolcs
Horváth András
Horváth Attila
Horváth Krisztofer
Ivanics László
id. Józsi György
ifj. Józsi György
Kádár Tamás
Kaj András
Kámán Attila
Kanász József
Kenesei Krisztián
Kereki Zoltán
Kerkai Gyula
Kiss Sándor
Kocsárdi Gergely
Koplárovics Béla
Konrád László
Koszta Márk
Kovács József
Könyves Norbert
Kriston Attila
Lendvai Miklós
Madár Gábor
Majoros Árpád
Máté Péter
Mihalecz István
Mocsi Attila
Molnár Balázs
Molnár László
Nagy Imre
Nagy Lajos
Németh Tamás
Papp Antal
Pecsics Tibor
Péter Zoltán
Preisinger Sándor
Prokisch Károly
Rácz László
Radó András
Rózsa László
Sebők József
Sebők Vilmos
Simon Károly
Sipos Sándor
Soós István
Stieber Zoltán
Szabó I Zsolt
Szabó II Zsolt
Szabó Rezső
Szamosi Tamás
Szappanos Péter
Szentes Lázár
Szimacsek Tibor
Szőcs János
Sztipánovics Barnabás
Takács Jenő
Tajti Mátyás
Telek András
Torma Gábor
Tóth Gyula
Tóth Norbert
Tóth József
Tököli Attila
Török József
Turi Géza
Urbán Flórián
Varga István
Varga Zoltán
Vincze Ottó
Vlaszák Géza
Waltner Róbert
Remove ads
Külföldi válogatott játékosok
Utolsó módosítás: 2022. június 19.[39]
A félkövérrel írt játékosok aktív labdarúgók.
Roguy Méyé, 39-szeres gaboni válogatott.
Artjoms Rudņevs, 38-szoros lett válogatott.
Primož Gliha, 28-szoros szlovén válogatott.
Imad Zatara, 28-szoros palesztin válogatott.
Eros Grezda, 12-szeres albán válogatott.
Fánosz Katelárisz, 12-szeres ciprusi válogatott.
George Ganugrava, 10-szeres grúz válogatott.
Prince Rajcomar, 8-szoros curaçaói válogatott.
Ivan Dudić, 7-szeres jugoszláv válogatott.
Daniils Turkovs, 5-szörös lett válogatott.
Stefan Cebara, 5-szörös kanadai válogatott.
Preszlav Borukov, 2-szeres bolgár válogatott.
Nikola Szerafimov, 2-szeres észak-macedón válogatott.
Saša Ilić, 2-szeres jugoszláv válogatott.
Juraj Dovičovič, 2-szeres szlovák válogatott.
Radoslav Kráľ, 2-szeres szlovák válogatott.
Martin Lipčák, 2-szeres szlovák válogatott.
Ivan Delić, 2-szeres montenegrói válogatott.
Rajko Lekic, 1-szeres dán válogatott.
Đorđe Kamber, 1-szeres bosnyák válogatott.
Emir Halilović, 1-szeres bosnyák válogatott.
Igor Melher, 1-szeres bosnyák válogatott.
Liviu Antal, 1-szeres román válogatott.
Nikola Mitrović, 1-szeres szerb válogatott.
Tomáš Ďubek, 1-szeres szlovák válogatott.
Támogatók
Utolsó módosítás: 2021. szeptember 21. [40]
Főszponzor:
- Pharos '95 Kft.
Mezszponzor:
További szponzorok:
- Babati és Társa Kft.
- Best Grundbau Kft.
- BioTech USA
- Duna Aszfalt
- GK Industry Technology Kft.
- Göcsej Nyomda
- Klimatrend Hungary
- Lipóti Pékség
- MOL Magyar Kupa
- OTP Bank Liga
- Pellet Hungary Kft.
- Szabadics Zrt.
- Tippmix
- West Hungary Textil
- ZÁÉV Építőipari Zrt.
- Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
ZTE Fieszta
Év | Ellenfél | Eredmény |
2019 | al-Ittihad Kalba | 2–1 (Félidőben félbeszakadt) |
2020 | NK Osijek | 2–0 (ZTE győzelem) |
2021 | AEK Larnaca | 0–0 (Döntetlen) |
2022 | AC Milan | 3–2 (ZTE győzelem) |
2023 | Union Berlin | 3–2 (ZTE győzelem) |
2024 | HNK Šibenik | 1–2 (Šibenik győzelem) |
2025 | Leicester City | 0–1 (Leicester City győzelem) |
Stadion
Szurkolók
Két jelentősebb szervezett szurkolói csoport biztatja a csapatatot: az ARMADA, amely 1993. június 13-án alakult és az Ultras Zalaegerszeg, amely 2008-ban bontott zászlót, ezzel összefogva a fiatalokat.
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads