Charlie

(1947) magyar énekes From Wikipedia, the free encyclopedia

Charlie
Remove ads

Horváth Károly, művésznevén Charlie (Ondód, 1947. október 28. –) Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetes hangú előadóművésze, trombitás.

Gyors adatok
Remove ads

Pályafutása

A kezdetek

A Vas vármegyei Ondódon született. Két éves volt, mikor szüleivel Sopronba költözött, négyévesen pedig már Budapesten élt a családjával.[1] A nyarakat rendre Sében a nagyszülőknél töltötte.[2]

Eredetileg balett-táncosnak készült, Markó Iván évfolyamtársaként kezdett, de egy betegség miatt szakítania kellett ilyen ambícióival. Székesfehérvárra, a József Attila Gimnáziumba (ma Ciszterci Szent István Gimnázium) járt középiskolába, ahol gimnazista évei során alapított először rockegyüttest, majd 1967-től a Decca tagja lett. Az együttest jogi okokból át kellett nevezniük, választásuk a mexikóvárosi világverseny által megihletve az Olympiára esett. Ez a Deccával csak részben azonos felállás már kisebbfajta nemzetközi hírnévre is szert tett: országszerte tett fellépéseik mellett Belgrádban is zenéltek. 1970-ben belső ellentétek miatt feloszlott az Olympia.

Charlie egy időre külföldön próbált szerencsét, két és fél évet töltött Afrikában az Africa nevű formációval,[3] ami felszabadító hatással volt rá zenei és emberi értelemben egyaránt. Ekkoriban fordult érdeklődése a funk és a soul felé. A 70-es évek első felében kezdett együtt dolgozni öccsével, a szaxofonon és fuvolán játszó Horváth Csabával, valamint Tátrai Tiborral.

A Generálban

Hazatérve végül 1975-től Tátraival együtt a sikeres, ám felbomlófélben levő Generál sorait erősítette, melynek új arculatot adott, nem vállalva az addigi, nem neki írt dalok előadását. Három lemezt készített az együttessel: a Zenegépet, a Heart of Rockot és a Piros biciklit, közben számos turnén játszottak Lengyelországban, az NDK-ban és Nyugat-Berlinben. Charlie az afrikai évek tapasztalatai nyomán a magyar könnyűzenében elsők között nyúlt kongához. Az itthoni sikerek azonban nem voltak olyan nagyok, mint azt a nemzetköziekből lehetett volna gondolni, ehhez pedig a könnyűzene állami felügyeletében mindenható Erdős Péter azon törekvése is párosult, hogy egy időre pihentesse a Generált. Mire a második nagylemez, (Piros bicikli) megjelent, a formáció 1979-ben feloszlott.

Ismét külföldön

Egy időre egy névben újjáalakult Olympia adott helyet a zenésznek, és svájci és skandináviai fellépéseket tartottak. Charlie-t egy időben a Rock Színház is megkereste, hogy játssza el a Jézus Krisztus szupersztár főszerepét, de ő elutasította a kérést. Az 1982-ben alakult Pannonia Express megkeresésére igent mondó Charlie tíz évre gyakorlatilag ismét elhagyta Magyarországot, és az együttessel vagy külön úton járva bejárta a világot Svájctól Japánon és Spanyolországon át Norvégiáig és az Amerikai Egyesült Államokig.

A Tátrai Band és Charlie szólókarrierje

Charlie 1990-ben tért haza, és a Tátrai Band énekese lett; szólókarrierje 1994-ben indult. A Tátraival 10 lemezt adott ki (A küszöbön túl, Kísértés, New York, New York, Best of Tátrai, Utazás az ismeretlenbe I-II, A Hold szerelme, Trilógia (Hajnali szél, Live, Városi lebegés), Különös álom, Mexicano, Csillagszél), végül önálló zenekara lett. Szólóénekesként hatalmas sikereket aratott, számos slágert énekelt (legismertebb dalai: az emblematikus Jég dupla whiskey-vel, Az légy, aki vagy, Nézz az ég felé). Albumai, dalai és koncertjei rendre számos díjat gyűjtöttek be, de állami kitüntetéseket is hoztak a zenésznek, aki közben nagy koncertkörutakat tartott. Ő képviselte Magyarországot az 1998-as Eurovíziós Dalfesztiválon A holnap már nem lesz szomorú című dalával.[4]

A 90-es évek közepén kezdődött máig tartó szoros együttműködése Lerch Istvánnal és László Attilával. Az ő közreműködésével valósult meg a váratlanul sikeres kísérlet: 2001-ben a közönség merőben újszerű stílusban hallhatta Charlie-t énekelni. A populárisabb jazzt bemutató, ismert régi dalokat is big bandes átdolgozásban tartalmazó Jazzt 2002-ben a Soul & Jazz, 2005-ben pedig a Funky, Soul & Jazz követte. 2006-ban aztán a zenész a régi, populárisabb stílushoz talált vissza Másképp ugyanúgy című lemezével.

Nős, feleségével, Széles Katalin képzőművésszel[5] 1978-ban házasodtak össze. Egyetlen gyermekük, Horváth Ákos – művésznevén Axl – maga is zenész, több dalt írt már apja számára, és több alkalommal a színpadon is énekelt vele.

Filmek

Az 1960-as évek végén zenén kívül filmezéssel is foglalkozott, 1968-ban Bacsó Péter Fejlövés és 1971-es Kitörés című filmjében, Kovács Kati mellett, főszerepet, majd 1969-ben Mészáros Márta Holdudvar című filmjében mellékszerepet játszott, szerepelt a Hello Doki két részében is. A Decca énekeseként feltűnt az Extázis 7-től 10-ig c. filmben.[6]

Remove ads

Díjak, elismerések

Remove ads

Diszkográfia

Szólólemezek

További információk Év, Album ...

Charlie videók

  • 2002: Majd játszom, mikor érzem... Kisstadion 1996
  • 2007: Absolut Live Kisstadion 2005

Generál lemezek

  • 1977: Zenegép
  • 1978: Heart Of Rock Lengyelországban jelent meg.
  • 1979: Piros bicikli

Olympia lemezek

  • 2004: Hangulatok I. – koncert
  • 2004: Hangulatok II. – koncert

Tátrai Band lemezek

  • 1989: Illúziók nélkül
  • 1990: Loose Associations
  • 1991: A küszöbön túl
  • 1992: Kísértés
  • 1993: New York, New York – válogatás
  • 1994: Utazás az ismeretlenbe I.
  • 1994: Utazás az ismeretlenbe II.
  • 1995: A Hold szerelme
  • 1996: Hajnali szél
  • 1996: Live – koncert
  • 1996: Trilógia – gyűjtemény
  • 1997: Különös álom
  • 1999: Mexicano
  • 2000: Tátrai legenda – válogatás
  • 2003: Silence II. – Pálvölgyi Géza zeneszerzői válogatása
  • 2006: Platina – válogatás

Közreműködik

További információk Év, Album ...
Remove ads

Könyvei

  • Charlie. 77 sztori; Troubadour Books Kft., Kistarcsa (2024)[10]

Hivatkozások

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads