Csőre Gábor

(1971–) magyar színész From Wikipedia, the free encyclopedia

Csőre Gábor
Remove ads

Csőre Gábor (Budapest, 1971. augusztus 11. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

1982-ben, 11 éves korában a Magyar Rádió Gyermekstúdiójához került, ahol rádiójátékokban szerepelt. 1985-től az Ascher Oszkár Színpadon tanult, 1989-től a Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke volt. 1990-ben a Bodnár Sándor Drámai Akadémián folytatta tanulmányait, majd 1993-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Tanárai Marton László és Hegedűs D. Géza voltak, 1997-ben szerzett diplomát. A főiskola után a Vígszínházhoz szerződött, ahol 2020-ig volt tag. 2020-2024 között a Thália Színház színésze.[5][6] 2024-től szabadúszó.[6]

Vendégként találkozhatunk nevével a Kassai Magyar Színház, az Óbudai Társaskör, a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Pesti Magyar Színház színlapjain is.

1999 óta Adam Sandler állandó magyar hangja, de már előtte is többször szinkronizálta. Jake Gyllenhaal is – általában – az ő hangján szólal meg magyarul.

Filmen először az 1984-ben készült Kismaszat és a Gézengúzok című tévéfilmben szerepelt. Első színpadi szerepe a Játékszínben volt, Vészi Endre Sárga telefon című darabjában. A Bambi gyermekei és az Álmodik az állatkert című hanglemezen is közreműködött. Rendszeresen szinkronizál, és rádiójátékokban is hallható.

A televízióban az M5 kulturális csatorna műsorvezetőjeként is látható.

Remove ads

Színpadi szerepei

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 63; ugyanitt egy színházi felvételen is látható.[7]

Remove ads

Filmjei

Játékfilmek

Tévéfilmek

Szinkronszerepei

Sorozatok

Filmek

Anime szinkron

  • Bleach – Madarame Ikkaku (Hiyama Nobuyuki) (1. hang)
  • Dragon Ball Z – Garbig Junior egyik csatlósa Hikaru Midorikawa (108-116.rész)
    Son Gohan (Masako Nozawa) (199-291. rész)
  • Dragon Ball GT – Son Gohan (Masako Nozawa)
  • Gólkirály – Hikaru Tatsumura (Nozomu Sasaki)
  • Zorró legendája – Diego (Zorró)
Remove ads

Animációk

CD-k, hangoskönyvek

  • David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei
  • David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei II. – A sárkány nyomában
  • Elveszett alvókák
  • Kertész Erzsi: Fény Sebestyén
  • Lackfi János: Dombontúli mesék
  • Turczi István: Kezdet és vég – Történetek versben

Hangjátékok, rádióműsorok

  • Csetényi Anikó: A sátor (1983)
  • Felix Salten: Bambi gyermekei (1983)
  • Kamarás István: Bulányvölgyi állomások (1984)
  • Csurka István: Őszi délelőtt a tanyán (1985)
  • Berkes Péter: Fűre lépni veszélyes (1986)
  • Anna Seghers: Jeanne d'Arc pöre Rouenban 1431-ben (1988)
  • Vörösmarty Mihály: Az elbúsult diák (2000)
  • Padraic Fallon: Diarmuid és Grania (2001)
  • Borenich Péter: A kenguru galeri (2004)
  • Molnár Ferenc: A zöld huszár (2004)
  • A Rittyentés (2023)
Remove ads

Családja

Nős, felesége Lengyel Kata, gyermekei Csenge Sára és Bendegúz Benjámin.[9][10][11]

Díjai, elismerései

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads