Michael Bradley
amerikai labdarúgó From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Michael Sheehan Bradley (Princeton, 1987. július 31. –) amerikai válogatott labdarúgó.
Apja, Bob Bradley az amerikai válogatott szövetségi kapitánya volt.
Remove ads
Karrierje
MetroStars
Bradley első felnőtt csapata a ma New York Red Bulls néven ismert MetroStars volt. 16 évesen, a 2004-es drafton igazolták le. A csapatnak ekkor édesapja volt az edzője.
Első szezonjában még egyáltalán nem játszott, részben sérülés miatt, azonban 2005-ben már általában stabil kezdő volt. Pár héttel azután, hogy apját menesztették, a Chivas ellen megszerezte első gólját a felnőtt mezőnyben.
Heerenveen
2006 telén a holland élvonalbeli SC Heerenveen játékosa lett, nem egészen 19 évesen a valaha volt legfiatalabban eladott MLS-játékos. Először áprilisban, az AZ ellen kapott szerepet. Első félszezonja rögtön jól sikerült, nagyban hozzájárult a fríz klub UEFA-kupa-szerepléséhez. A veterán Paul Bosvelt visszavonulásával ő örökölte meg a helyet a pálya közepén.
2008 januárjában megdöntötte a legtöbb amerikai játékos által európai bajnokságban szerzett gól rekordját, amit előtte Brian McBride tartott 13 találattal. Ezt múlta felül Bradley három góllal.
Mönchengladbach
2008-ban, a nyári átigazolási időszak utolsó napján lett a Borussia Mönchengladbach játékosa. Az átigazolás díja tisztázatlan.[1] Később kiderült, hogy Bradley megegyezett a Birminghammel egy cseréről abban az esetben, ha a klub megtartja élvonalbeli tagságát.[2] Mivel ez nem sikerült, Bradley maradt Németországban. Bemutatkozására szeptember 20-án, a Hertha BSC ellen került sor, első gólját pedig a bajor óriásklub, a Bayern München ellen szerezte.
A 2009-10-es szezon kezdetén volt egy kisebb nézeteltérése Michael Frontzeck vezetőedzővel a játékidőt illetően, ám később ismét stabil kezdő lett belőle.
Aston Villa
2011 januárjának végén az Aston Villa megkapta kölcsönben Bradley-t, aki nem került végleg a birminghamiekhez, Alex McLeish menedzser ugyanis nem tartott rá igényt.
Chievo Verona
2012 nyarán némi meglepetésre Olaszországba, a Chievo Veronához szerződött.
AS Roma
A veronaiaknál nyújtott jó teljesítménye felkeltette az AS Roma érdeklődését, amely meg is szerezte őt 2012. július 16-án. Bradley négy évre írt alá.[3]
Válogatott
A válogatottban 2006. május 26-án mutatkozott be Venezuela ellen.
2006 végén jelentették be, hogy a válogatott szövetségi kapitánya Bob Bradley lesz, Michael azóta meghatározó tagja a nemzeti csapatnak. A 2007-es CONCACAF-aranykupa alatt kezdő volt, és nagyban hozzájárult az amerikaiak győzelméhez, bár az elődöntőben, Kanada egy durva szabálytalanság miatt kiállították.
A következő hónapban, az U20-as világbajnokságon minden meccsen kezdőként lépett pályára, a nyolcaddöntőben, Uruguay ellen győztes gólt is szerzett.[4]
A felnőttválogatottban első gólját 2007 októberében, egy Svájc elleni barátságos meccsen szerezte. Ebben az évben nyújtott teljesítménye miatt az év fiatal sportolója lett.[5]
Az örök rivális Mexikó elleni vb-selejtezőn, addigi legjobb meccsén két gólt is szerzett.[6][7]
A 2009-es konföderációs kupa döntője volt az amerikaiak eddigi legnagyobb felnőtt szinten elért sikere. Bradley itt is folyamatosan játszott. Egyetlen gólját a csoportmeccsek során, Egyiptom ellen szerezte. Ez a gól kellett ahhoz, hogy az amerikaiak továbbjussanak.[8] Az elődöntőben Jorge Larrionda játékvezető kiállította, így nem szerepelhetett a döntőben, amelyet Brazília kétgólos hátrányból fordítva nyert meg.[9]
Bekerült a 2010-es vb-n szereplő keretbe is. A második csoportmérkőzésen, Szlovénia ellen a válogatott kétgólos hátrányból állt fel, ő szerezte az egyenlítő gólt.
Remove ads
Karrierje statisztikái
Klub
Válogatott góljai
Remove ads
Sikerek
Klub
Válogatott
USA
- CONCACAF-aranykupa: 2007, 2017
- Konföderációs kupa döntős: 2009
Jegyzetek
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads