Salgótarjáni utcai zsidó temető
Budapest VIII. kerületében található From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Salgótarjáni utcai zsidó temető,[1] Schweitzer József budapesti főrabbi szerint „sírkövekből álló múzeum”.[2] Budapest VIII. kerületében található, és nyughelyet ad a XIX. század végi és XX. század eleji magyarországi zsidóság számos jelentős személyiségének, ezzel Magyarország egyik legjelentősebb zsidó temetője. Monumentális funerális építészete művészetileg kiemelkedőnek számít.

Remove ads
Fekvése
A Salgótarjáni utca 6. szám alatt jegyzett temető magas kőfallal körülvett hely, területe szabálytalan trapezoid alapú. Nyugatról a Fiumei úti sírkert, délről a Salgótarjáni utca, keletről sportpályák, északról korábban a Taurus Gumiipari Vállalat ipartelepe, elbontása után üres térség határolja. Az 1908-ból származó kapuépítményét Lajta Béla tervezte. A bejárati épülettől északi irányban található az ugyancsak Lajta által tervezett szertartási épület (1907–1908), a temető nyugati fala mentén családi mauzóleumok és nagyobb sírboltok állnak.
Remove ads
Története
Hitközségi tulajdonban, a temető „aranykora” (1874–1945)


1874-ben hozták létre, a Kerepesi temető területéből egy 6,5 hektáros rész leválasztásával és fallal történő elkerítésével. Ez a temető a Váci úti és a Lehel utcai izraelita temetőt volt hivatott tehermentesíteni.
A temető elég hamar betelt, és már 1893-tól csak azok használhatták, akik korábban külön sírhelyet vagy sírboltot szereztek. Mindenki másnak az 1892-ben megnyílt Kozma utcai izraelita temető állt rendelkezésére.[3] 1904-től nagyobb szabású átalakítási munkálatok folytak, ebben az időben épült meg a bejárati épület és a ravatalozó is.[2] A temető teljesen az 1920-as években telt be.
Az időszakban pesti zsidóság legprominensebb alakjait temették ide, ezek: Wahrmann Mór politikus (1832–1892), Wodianer Fülöp könyvkiadó (1820–1899), Kaufmann Dávid vallásfilozófus (1852–1899), Weiss Manfréd gyáriparos (1857–1922), Fényes Adolf festőművész (1867–1945) és mások. 1945-ben ide temették a budapesti gettó mintegy 2000 (más források szerint 2700)[4] elhunyt tagját is – sokat közülük nem sikerült azonosítani. Dunából kihalászott holttesteket is helyeztek nyugalomra a temetőben.[5]
A Budapesti Temetkezési Intézet tulajdonában, a „pusztulás évtizedei” (1945–2016)
A második világháború után már csak elvétve került sor a Salgótarjáni utcai temetőben temetési szertartásra. Ugyancsak a második világháború után a temetőt államosították, és a Budapesti Temetkezési Intézet tulajdonába került. Ez az állapot 2016-ig állt fenn. (Fenntartója mindvégig a Budapesti Zsidó Hitközség volt.)[6]
Az 1950-es évekig használták, de sosem zárták hivatalosan be.[5] Az ezt követő évtizedek során vandálok pusztítottak és fosztogattak a temetőben, illetve a természet is elkezdte fokozatosan visszahódítani azt. A ravatalozó kupolája az 1970-es évek során beomlott, számos építmény életveszélyessé vált. A teljes temetőt 2002-ben műemléki védelem alatt helyezték. Az utolsó temetéseket 2004-ben (Bauer Sára, 1917–2004) és 2008-ban (Vázsonyi Vilmos, 1935–2008) tartották.[4] 2002-ben a budapesti gettóban elhunyt zsidók emlékére emlékművet állítottak.[7]
A Nemzeti Örökség Intézete tulajdonában, felújítási munkálatok kezdődnek (2016–)
A temető 2016-ban került a 2013-ban létrehozott Nemzeti Örökség Intézete tulajdonába.[8] Ez utóbbi és Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felújítási munkálatok végett 2016. május 26-án ideiglenesen bezárta,[9] majd ugyanazon év októberének végén – a főbb útvonalak megtisztítása után – ismét megnyitotta.[10]
A temető régi mészkőfala 2018. februárjában váratlanul leomlott. Ezt követően újjáépítték 12.500 egyedileg méretezett, kézi erővel megmunkált, összesen közel 1000 tonna súlyú mészkőtömb felhasználásával.[11] Ekkor derült ki, hogy a fal melletti nagy mauzóleumoknak érdekes módon a Salgótarjáni utca felé is volt régen bejáratuk.[12] (A jelenség oka nem ismert.) A rekonstrukció 2018. novemberében indult, és 2020. márciusára ért véget. Költsége mintegy bruttó 2 milliárd forint volt.[13] Egy helyen a falban fülkét alakítottak ki, ahol látható az egyik mauzóleum hátsó részéből egy kő, amely a kutatások szerint egy 19. században lebontott, Budapest Verespálné utcai ház főbejárati szemöldökköve lehetett.[14]
A temetőben körülbelül 12.000[2] (újabb kutatások szerint források szerint 20.000-nél több,[5][15] talán 24.000)[16] ember nyugszik.
Remove ads
Különlegessége
Klein Rudolf művészettörténész szerint:
- „A Salgótarjáni utcai izraelita temető műemlékvédelmi összefüggésben is különleges: azon kevés európai zsidó temetkezési helyek egyike, melyek majdnem tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat, miután az 1920-as évektől új síremlék kevés épült, csak a meglevőkbe temettek el további családtagokat. Az idő vasfogának hatását, a fosztogatásokat és rombolásokat leszámítva itt semmilyen építészeti, illetve jelentősebb kertészeti beavatkozás nem volt. A temető dús, jobbára spontán növényzettel rendelkezik, amely szintén hozzájárul rendkívüli esztétikai hatáshoz.”[6]
Látogatása
A temető ingyenesen, és a nem zsidó vallásúak számára is látogatható, alkalmanként a Nemzeti Örökség Intézete is tart szakszerű, ugyancsak ingyenes vezetéseket. Szombaton és nagyobb zsidó ünnepeken zárva tart. Fontos kiemelni, hogy ugyan 2016-tól a Nemzeti Örökség Intézete a főbb utakat megtisztította a növényzettől, azonban ez nem vonatkozik a belső parcellákra és a falsírboltokra. Míg a belső síremlékek közül több megdőlt,[17] a falsírboltok, mauzóleumok omladoznak (több közülük össze is omlott már). Ezt kiegészíti az, hogy a falsírboltok többsége feltört, több méter mély lyukakként tátonganak a kripták, olykor a koporsókból kiszórt emberi maradványok is láthatók.[18] Erre való tekintettel a kijelölt utakról letérni életveszélyes, az egyes sírokat kizárólag kegyeleti okokból lehet megközelíteni.[19]
Nyitvatartási idő:[19]
- Nyári időszámítás:
- Hétfőtől csütörtökig és vasárnap: 8.00-16.00
- Pénteken: 8.00-14.00
- Téli időszámítás:
- Hétfőtől csütörtökig és vasárnap: 8.00-15.00
- Pénteken: 8.00-14.00
Remove ads
Térkép
Mauzóleumok
Egyéb síremlékek tervezői
Az egyes síremlékek sokszor művészi szempontból is kiemelkedő jelentőségűek. A tervezők között a következő neves építészek, szobrászok szerepelnek:[20][21][22]
Lajta Béla által tervezett síremlékek
Csak maga Lajta Béla – a kapuépületen és a ravatalozón kívül – számos síremléket tervezett a temetőben.[4] A következők ismertek közülük:
Egyéb neves művészek által tervezett síremlékek
Egyes források pontosabb megnevezés nélkül utalnak arra, hogy Feszty Árpád, Weber Antal, Sebestyén Artúr, Bukovics Gyula, illetve a Révész és Kollár vállalat is tervezett síremlékeket.[31] Ugyanakkor számos síremlék alkotója nem ismert.[25]
Remove ads
Galéria
A bejárat kapuja Feltört falsír Mozaikos díszítés Bacher Vilmos sírja A Temesváry család sírja A Deutsch család mauzóleuma Bródy József sírja
(Lajta Béla műve)Weiss Manfréd sírja Különböző kisebb sírok Rozsdás kapu Neogótikus jellegű sír (Rosenfeld-család) Növényzettel benőtt sír (Varga Emil) A Csányi család jó állapotú sírja Wechselmann Ignác mauzóleuma
Jegyzetek
Források
További információk
Videófelvétel
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads