Csungking
város Kínában From Wikipedia, the free encyclopedia
Csungking (重庆, pinjin: Chóngqìng, a „Csungking” a hivatalos, hagyományos magyar névalak a szorosan átírt Csungcsing helyett[2]) kínai nagyváros a Jangce partján. A név jelentése: 重 csung () – ismét, újra, 庆 csing () – ünnepel (’Kétszeres ünnep’).
| Csungking si () (重庆市 ) | |
 | |
| Rövidítés: 渝 (Jü ()) | |
| Név eredete | 重 csung () – ismét, újra 庆 csing () – ünnepel „Kétszeres Ünnep” |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Kína |
| Közigazgatási szint | tartományi jogú város |
| Székhely | 渝中区 Jücsung Csü () kerület |
| Megyék (县) | 40 |
| Járások (乡) | 1259 |
| A KKP tartományi bizottságának titkára | 汪洋 Vang Jang () |
| Kormányzó | 王鸿举 Vang Hung-csü () |
| Irányítószám | 400000 – 409900 |
| Körzethívószám | 23 |
| Terület | 82 300 km², 26 a rangsorban |
| ISO 3166-2 | CN-50 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 32 054 159 fő (2020)[1] |
| Népsűrűség | 379 fő/km² |
| Főbb nemzetiségek | han – 94% tucsia () – 5% miao – 2% |
| GDP 2005 | |
| GDP | CNY 310 milliárd CNY, 24 a rangsorban |
| GDP per fő | CNY 8540 CNY, 20 a rangsorban |
| A zárójelben szereplő rangsorok Kína tartományi szintű közigazgatási egységeinek összehasonlításában értendőek. | |
| Csungking si () weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csungking si () témájú médiaállományokat. | |
Csungking () alapvetően két régióból áll: egyrészt magából a városból, másrészt az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből. A 82 400 km²-es, csaknem magyarországnyi teljes terület lakossága 2004-ben 32 355 000 fő volt, ezen belül magának a városnak a lakossága 3,4 millió fő. Korábban a város Szecsuan () tartomány része volt; 1997. március 14-étől azonban hozzácsatolva a környező járásokat, leválasztották Szecsuanról (), és tartományi szintű közigazgatási egységgé emelték, amely csak a központi kormányzatnak van alárendelve.
Csungking () Szecsuantól () nyugatra, a Jangce folyam és a Jialing-folyó találkozásánál található, belvárosa a két folyó által határolt dombos félszigeten fekszik. E földnyelvet a két folyón túl hegyek veszik körül. A város és környéke hegyes-völgyes terület, számos természeti és kulturális érték található itt, flórája és faunája rendkívül gazdag. Éghajlatát tekintve a szubtrópusi monszun övezethez tartozik. A nyár rendkívül meleg (40 °C – emiatt Kína „három kemencéje”, vagyis három legforróbb nyarú városa közé sorolják), a tél enyhe (4 °C), időjárását gyakori köd, szemerkélő eső, magas páratartalom jellemzi. Évente kb. 100 nap van, amelyen a várost köd borítja. Az átlagos évi középhőmérséklet 18 °C, a csapadékmennyiség évi 1000–1400 mm. A város fontos kereskedelmi csomópont, s turisztikai jelentőségét emeli, hogy Csungking () alatt töri át a Jangce folyó a Szecsuani ()-medencét övező hegységet, a híres Három-szurdokon keresztül. Így a Három-szurdokba vezető hajóutak többsége innen indul ki. A város egyik jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hegyoldalakon kanyargó lépcsős utcák adják, aminek köszönhetően ez az egyetlen kínai nagyváros, ahol nem láthatunk jelentős számú kerékpárt.
Csungking () lakosságának 94%-át han kínaiak teszik ki, de más nemzetiségek – tucsiák (), miaók stb. – is élnek a területen, amelyre mindig is a különböző nemzetiségek és kultúrák együttélése volt a jellemző.
A város népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:
A népesség alakulása 2000 és 2020 között
| Lakosok száma | 28 488 200 | 27 980 000 | 28 846 170 | 30 170 000 | 32 054 159 |
| 2000 | 2005 | 2010 | 2015 | 2020 |
Adatok: Wikidata
A területen már az ó- és újkőkorban is éltek emberek. Csungking () dokumentált múltja az i. e. 11. századra nyúlik vissza, amikor a félig-meddig mitikus pa () törzs itt alapította meg a Pa () államot. Ezt az államot i. e. 316-ban az a Csin () fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette. A területet két járásra osztva betagozták a Csin-dinasztia () birodalmába. Ettől fogva lett Csungking () Kína szerves része. I. e. 250 körültől egészen a modern időkig a várost fal védte a támadások ellen. (Amikor az 1630-as években egy felkelés során a város jelentős része elpusztult, újjáépítésekor a fal 17 kapujából – fengsuj specialisták tanácsa alapján – 8-at nem nyitottak meg többé.)
I. sz. 581-ben a Szuj-dinasztia () – a Csialing ()-folyó akkori nevéről (Jüsuj ()) – a Jü () nevet adta a városnak. Ma is ezzel az ősi jü () írásjeggyel (渝) rövidítik a város nevét, ez szerepel például a csungkingi () rendszámtáblákon.
1102-ben a várost átnevezték Kungra ().
1189-ben a déli Szung-dinasztia () Csao Tun () nevű trónörökösét Kung () hercegévé, majd császárrá koronázták. Az új császár kijelentette, hogy az események „kétszeres boldog ünnepet” (suangcsung hszicsing ()) jelentenek, s e megjegyzés nyomán a várost átnevezték Kétszeres Ünneppé (Csungcsing, ill. Csungking ()). Azóta ezt a nevet viseli a város.
1132-ben, a gyűlölt mongol Jüan-dinasztia () alatt egy Ming Jü-csen () nevű parasztfelkelő itt alapította meg a rövid életű Ta-hszia () Királyságot.
1621-ben, a Ming-dinasztia alatt egy felkelő itt alapította meg a szintén rövid életű Ta-liang () királyságot.
1891-ben Csungking () lett az első olyan kikötő a kínai szárazföld belsejében, amelyet megnyitottak a külföldiek előtt.
1929-től a Kínai Köztársaság városi rangú közigazgatási egysége, majd 1935-től tartományi szintű városa lett.
1937 novemberétől 1945-ig, a második kínai–japán háború alatt a város a Kínai Köztársaság fővárosa, Csang Kaj-sek székhelye lett. A japán légitámadások súlyos károkat okoztak, annak ellenére, hogy az állandó köd miatt a japánok csak a nyári hónapokban tudtak pontos bombázást végrehajtani.
A csungkingiak () úgy tartják számon, hogy városuk háromszor volt főváros: először a Pa () Királyságé, majd a Ta-hszia () államé, legvégül a Kínai Köztársaságé.
1954-ben Csungkingot () lefokozták tartományi szintű városból egyszerű, Szecsuan () tartománynak alárendelt várossá.
1983-ban Kína első olyan városa lett, amely tartományi szintű gazdaságirányítási jogköröket kapott. Ezzel vette kezdetét bámulatos iramú legújabb kori fejlődése.
Az 1990-es évektől a kínai gazdaságfejlesztésben a hangsúly a keleti tengerparti területekről a szárazföld belsejében fekvő régiókra helyeződött át, ami tovább erősítette Csungking () pozícióját.
1993-ban kísérleti tudományos-technikai fejlesztési zónává, illetve nyitott gazdasági területté tették, 1994-ben pedig a piacgazdasági reformok kísérleti területévé minősítették. Ugyanebben az évben megindult a Három-szurdok Erőmű építése, amely nagyszámú lakosság áttelepítésével, illetve különféle fejlesztésekkel járt a régióban.
1996-ban egyike lett az öt városnak, melyet a „pénzügyi rendszer megreformálása” kísérleti területének nyilvánítottak.
1997-ben újra tartományi szintű várossá emelték, két okból: egyrészt ezzel akarják serkenteni Kína elmaradottabb belső területeinek fejlődését, ide vonzani a külföldi tőkét; másrészt pedig a Három-szurdok Erőművel kapcsolatos feladatok – például több millió ember áttelepítése – könnyebben megoldható, ha a környék közvetlenül a központi kormányzat alá tartozik. Az utóbbi években a város lenyűgöző iramban fejlődött, az óvároson kívül felhőkarcoló-negyedek, ipari, kereskedelmi központok épültek.
Chongqingban a Ming-dinasztia alatt alakult ki számottevő ipar (textil- és gabonabor-). 1901-ben a britek és a japánok kereskedelmi koncessziókat nyitottak. 1928-ban helyi iparosítási program indult. A környéken található természeti kincseknek (szén, vas, olaj, vízi energia) köszönhetően a város Délnyugat-Kína egyik legfontosabb ipari központja lett. Levegője azonban éppen emiatt az egyik legszennyezettebb Kínában.
Ma három tényező segíti Csungking () fejlődését. (1) A város csak a központi kormányzatnak van alárendelve, így a Nyugat-Kína fejlesztésére szánt központi támogatásokhoz közvetlenül hozzáférhet. (2) Nem messze fekszik az épülő Három-szurdok Erőműtől, ami olcsó energiához, emellett munkalehetőségekhez, fejlesztési pénzekhez juttathatja. 3) Fekvésénél fogva hídként szolgál Kelet-Kína fejlett területei, különösen a Jangce alsó folyásának övezete, illetve a természeti kincsekben gazdag, de fejletlen iparú nyugati vidékek között. Emiatt fontos kereskedelmi központ.
Az utóbbi években hatalmas infrastrukturális beruházások zajlottak a városban, melyben a közlekedést sokáig a két folyó, illetve a domborzati viszonyok nehezítették. Jelenleg a Jangce felett hat, a Csialing () felett négy híd ível át, a városban három villamosított vasútvonal találkozik, 212 út indul ki belőle, s mostanában autópályákat, gyorsvasutakat is építenek a városon belül. A városmagot jelentő félsziget csúcsáról mindkét folyót drótkötélpálya szeli át. Nemzetközi repülőtere van, melyről Kína és Ázsia számos nagyvárosába közvetlenül lehet lejutni. A városközpont az utóbbi években a hidaknak köszönhetően összenőtt a folyókon túli területekkel. A félszigeten, a városmag fölött épült az új technológiai fejlesztési övezet, amelynek felhőkarcolói, magasépületei Hongkongot idézik, s új városközpontot képeznek.
2011-ben útjára indították a Békés Csungking programot, melynek keretében 2012-re félmillió térfigyelő kamerával kívánják figyelni a várost. A projektre 17 milliárd jüant (=1,8 milliárd eurót) akarnak költeni. Ha a megfigyelőkamera-hálózat elkészül, a világ legnagyobb biztonsági rendszere lesz.[3]
Bár igen ősi település, igazán régi emlékek magában a városban nemigen találhatók. Látványosságul – a belváros dimbes-dombos, kanyargós utcácskái, hangulatos sikátorai, bevásárlónegyedei mellett – kínai viszonylatban új építésű múzeumok, épületek, emlékművek, parkok szolgálnak.
Felszabadulási emlékmű (más néven: Óratorony)
1945-ben építették a világháborús győzelem emlékére. Ez jelenti a belváros központját.
Pipasan () (Naspolya-domb) park
A földnyúlvány déli, Jangce felőli oldalán található. Itt található a belváros legmagasabb pontja (208 m), az ezen található Hongxin pavilonból remek kilátás nyílik a városra.
Oling () (Lúd-domb) park
A földnyúlvány nyakánál, a belvárostól nyugatra található park, az ebben található Liencsiang () pavilonból szintén remek a kilátás.
Csungking () Múzeum
A Pipasan-hegy lábánál található múzeumot 1951-ben alapították. Több mint 40 kiállítótermében mintegy 100 000 tárgy látható, a környék 3000 éves történetéből, a Pa () Királyságtól az Új Kína megteremtéséig. Különösen gazdag az ősi Pa-Su () kultúra emlékeinek gyűjteménye (főleg bronzfegyverek), a Han-kori agyag sírfigurák gyűjteménye, illetve a későbbi korok porcelánkollekciója. A leghíresebb emlékek azonban a 70-es években talált dinoszaurusz-maradványok.
A Nagy Népi Gyűlés Csarnoka
Az 1951-ben épült, a belváros szomszédságában található csarnok az egyik legnagyobb gyűlésterem Kínában. Az épületegyüttes a Ming- és Csing ()-kori palotaépítészet stílusát utánozza, kerek központi épülete a pekingi Ég Templomának formáját utánozza. A gyűlésteremben 4000 fő fér el. Az épület Csungking () legfontosabb szimbóluma.
Joseph W. Stilwell tábornok rezidenciája
Az épület „Ecet Joe”, azaz J. W. Stillwell amerikai tábornok (1883–1946) főhadiszállásaként szolgált a második világháború alatt. Stillwell, aki kínai nyelvészettel is foglalkozott, összesen öt alkalommal teljesített hosszabb-rövidebb ideig szolgálatot Kínában. A világháború alatt ő volt az amerikai erők főparancsnoka a Kína-Burma-India hadszíntéren. Kínában a kínai nép nagy barátjának tartják, aki jó kapcsolatot tartott fenn a kommunistákkal is. Rezidenciája ma múzeum, ahol a 20. századi kínai–amerikai kapcsolatokra vonatkozó anyagokat lehet megtekinteni.
Állatkert
A nyugati külvárosban található modern állatkertben olyan különlegességek is megtekinthetők, mint az óriáspanda, illetve a rendkívül ritka Dél-kínai tigris.
Ce Csi Kou () falu
Csungking () városától 14 km-re nyugatra, a Jialing-folyó partján található ősi falu, amelyben szerencsés módon nem mentek végbe olyan nagy változások, mint magában a városban, így jó képet ad a modern kor előtti kínai életről. 1998-ban államilag védett kulturális értéknek minősítették. A település 1700 éves múltra tekint vissza, mai épületeinek többsége Ming- és Csing ()-kori. Egykor porcelánművészetéről volt híres (innen a neve: Ce Csi Kou () = Porcelánfalu), s kikötőhelyként szolgált a folyó hajósainak. Ma elsősorban turistaközpont, több mint száz teaház található itt, emellett számtalan művészeti és emléktárgybolt kínálja a szuveníreket. Az egyik leghíresebb itteni a termék az ún. Shu-hímzés, melyet varázslatos ügyességgel helyben készítenek az asszonyok.
Északi Hőforrások parkja (Pej Vencsüan ())
A Csialing ()-folyó nyugati partján, a várostól 51 km-re északra, a Csinjün ()-hegy lábánál található park. 423-tól éve egy buddhista templom állt itt, majd a környéket a Ming- és a Csing ()-korban újrarendezték és átépítették. Ma álló legrégebbi épülete 1426-ból származik. Ma a parkban vegyesen találhatók templomépületek, hőforrások, ősi fák, virágoskertek, halastavak, medencék stb. Összesen tíz 37-39 °C-os hőforrás található a parkban, ezekben fürödni is lehet (igénybe vehetők közös, illetve egyéni fürdőkamrák is). A gyógyvizet különböző betegségekre, például reumára ajánlják.
Déli Hőforrások parkja (Nan Vencsüan ())
A belvárostól 26 kilométerre délkeletre található park, ahol szintén található néhány hőforrás. A japánellenes háború idején az itt található hegyoldalakba több száz óvóhelyet vájtak, ezek némelyike ma teaházként, étteremként szolgál.
Tacu () sziklatemplomai
A mondás szerint „Északon van Tunhuang (), délen pedig Tacu ().” A tunhuangi () és a tacui () sziklatemplom nagyon hasonlít egymásra, annak ellenére, hogy több évszázad és több ezer kilométer választja el őket egymástól. A kínai sziklaszobrászat csúcsát jelentik. 1999-ben az UNESCO felvette a világörökségi listára.
Helyi közlekedés
A városban metró is működik.
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
