Tajvan (sziget)
sziget From Wikipedia, the free encyclopedia
Tajvan (egyszerűsített kínai: 臺灣 / 台灣,[5] pinjin: Táiwān, korábbi ismert nevén Formosa, a portugál Ilha Formosából, melynek jelentése „szép sziget”) egy 35 980 km2 területű sziget Kelet-Ázsiában, a Csendes-óceánon, nem messze Kína partjaitól. A sziget 99%-ban a Kínai Köztársaság területét alkotja. A Tajvan elnevezést gyakran használják a Kínai Köztársaság megnevezésére is, főleg az állam ENSZ-ből való kizárása óta.[6]
| Tajvan (臺灣 / 台灣, pinjin: Táiwān) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Kínai Köztársaság |
| Székhely | Tajpej |
| Legnagyobb település | Tajpej |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 23 894 394 fő (2022) |
| Tajpej népessége | 2 603 150 fő (2020)[1] +/- |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Csendes-óceán, 161 km-re a kontinentális Kína partjaitól[2] |
| Terület | 35 980[3] km² |
| Rang | 38. |
| Hosszúság | 394 km |
| Szélesség | 144 km |
| Tengerszint feletti magasság | 3952 m |
| Legmagasabb pont | Jáde-hegy 3952 m[4] |
| Időzóna | UTC+8 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Tajvan
Pozíció Ázsia térképén
| |
 é. sz. 23° 46′ 00″, k. h. 121° 00′ 00″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Tajvan témájú médiaállományokat. | |
Az ázsiai kontinenstől a 161 kilométer széles Tajvani-szoros választja el a 394 kilométer hosszú és 144 kilométer széles szigetet.[7] Tőle északkeletre a Japán-szigetek és a Kelet-kínai-tenger található, a Rjúkjú-szigetek legdélebbi tagja tőle közvetlenül keletre esik, délen pedig a Fülöp-szigetek határolja. A sziget a Ráktérítő vonalában fekszik, éghajlata trópusi, illetve szubtrópusi.
A szigetet 1895 és 1945 között a Japán Birodalom kormányozta, amelytől a szigetet a Kínai Köztársaság a második kínai–japán háború eredményeképp szerezte vissza. Négy évvel később a nacionalisták elvesztették a kontinentális Kína feletti uralmat a kínai polgárháborúban elszenvedett vereség miatt, és a szigetre vonultak vissza. Tajvanra az 1949-ben alakult kommunista Kínai Népköztársaság is igényt tart, mivel önmagát a Kínai Köztársaság utódállamának tartja.[8] Japán a szigetet a Csing Birodalomtól szerezte, miután legyőzte azt az első kínai–japán háborúban. Az 1945-ös feltétel nélküli megadáskor Japán minden követeléséről lemondott a szigetet illetően,[9] de azt nem kötötte ki, hogy pontosan melyik államnak adja át a Tajvan feletti rendelkezési jogot. Ez később egy komplex problémához vezetett Tajvan jogi és politikai státuszát illetően.
Tajvan gyors gazdasági növekedése a második világháborút követő évtizedekben erős gazdasági hatalommá tette, amely az ázsiai tigrisek sorába emelte.[10] Ez a hatalmas növekedés „tajvani csoda” néven is ismert. A sziget technológiai ipara kulcsfontosságú szerepet játszik a világgazdaságban.[11] A tajvani cégek gyártják a világ fogyasztói elektronikájának nagy részét, habár ezek többsége ma már a tajvani tulajdonú, kontinentális Kínában található gyárakban készül.[12]
Tajvannak sokféle neve van ma használatban, amelyek felfedezőktől és a különböző uraitól származik. A régi (Ilha) Formosa név ’gyönyörű’-t (ill. ’gyönyörű sziget’-et) jelent portugál nyelven. Ezt a portugál gyarmatosítók adták a szigetnek, amikor a 16. században elhajóztak mellette.[13] A korai 17. században a Holland Kelet-indiai Társaság alapított itt kereskedelmi telepet Fort Zeelandiában (a mai Tajnan városa). Ők a helyiek által használt „Tajuan” vagy „Töjovan” neveket vették át.[14]
Őstörténet és korai települések
Az emberi települések nyomai egészen Kr. e. 30 000-ig nyúlnak vissza, habár a sziget első őslakói genetikailag teljesen különbözőek voltak minden ma ott élő népnél. Körülbelül 4000 évvel ezelőtt telepedtek le Tajvanon a mostani őslakók elődei. Ők genetikailag a maláj rasszhoz kötődnek, a nyelvészek pedig az ausztronéz nyelvcsaládba sorolják nyelvüket.[15]
Az ősi Kínából származó dokumentumok azt mutatják, hogy a han kínaiak már tudhattak a sziget létezéséről a három királyság korában (Kr. u. 230 környéke). Ekkor szólnak szövegek a part menti szigetekről, amelyeknek a Nagy-Liucsiu és a Kis-Liucsiu neveket adták, azonban ezek egyike sem egyezett meg Tajvan szigetével. A hanok az 1200-as években kezdtek el Penghu szigetére betelepülni, azonban az ellenséges törzsek, és a kereskedelmi javak hiánya miatt a 16. századig kevés ember számára volt vonzó az idetelepülés.[16]
Európai gyarmat
1544-ben egy portugál hajó haladt el a sziget mellett, ekkor kapta Tajvan az Ilha Formosa nevet.
1624-ben a hollandok hoztak létre kereskedelmi telepet a szigeten, és hozzáláttak munkásokat importálni Penghu szigetéről és Fucsienből, ezek nagy része a szigeten telepedett le. A hollandok gyarmattá tették Tajvant Taojan központtal (a mai Tajnan). Mind a Taojan, mind a Tajvan szó az egyik helyi őslakos nyelvből származik. A holland katonai jelenlét a Fort Zeelandia erődben koncentrálódott.[17] A holland telepesek elkezdték levadászni az őshonos szikaszarvast, hozzájárulva ezzel a szigeten élő alfajok kihalásához.[18]
1626-ban spanyolok szálltak partra a szigeten, elfoglalva Észak-Tajvant, hogy azt felhasználva növeljék a kereskedelmet. A spanyol kolónia 1642-ig, 16 évig állt fenn.
Tungning Királyság
Miután a mandzsuk megszállták Kínát, 1662-ben Kuo-hszing-je, egy Ming-dinasztiához hűséges tábornok csapataival átkelt a Tajvani-szoroson, és ostrom alá vette Fort Zeelandia erődjét. A hollandok végül megadták magukat neki, és elhagyták a szigetet. Kuo-hszing-je a szigeten saját, a Mingekhez hűséges államot hozott létre, Tungning vagy Dongning Királyság néven. Ez az állam 1662 és 1683 között állt fenn, a fővárosát pedig Tajnan városában rendezték be. Mind Kuo-hszing-je, mind utódai (Cseng Csing és Cseng Kosu-ang) rendszeres rajtaütéseket hajtottak végre a kontinentális Kína partvonalán, azzal a céllal, hogy visszafoglalják a Ming-dinasztia elvesztett területeit.
A Csing-dinasztia uralma
1683-ban, miután Kuo-hszing-je unokája vereséget szenvedett a Si Lang által vezetett Csing flottától, a Csing-dinasztia hivatalosan annektálta Tajvan, Fucsien tartomány igazgatása alá helyezve. A Csing kormányzat megpróbálta csökkenteni a kalózkodást és kóborlást a térségben, ezért több rendeletet is kiadtak a bevándorlás szabályozásáról és az őslakók helyi jogainak tiszteletben tartásáról. A főleg dél-fucsieni bevándorlók folytatták beköltözésüket a szigetre, így a határvonal az adófizető- és a barbár földek között lassan egyre keletebbre tolódott. Az őslakók közül néhányan elkínaiasodtak, míg mások inkább a hegyekbe vonultak vissza. Ebben az időben sok konfliktus volt a különféle fucsieni megyékből érkezők, illetve a bevándorlók és az őslakók között.
Észak-Tajvan és a Penghu-szigetek fontos másodlagos hadjárat színterei voltak a kínai–francia háború idején. 1884. október 1. és 1885. június 22. között a franciák megszállták Keelungot, 1885. március 31. és július 22. között pedig a Penghu-szigeteket. A francia próbálkozást Tamsui elfoglalására sikeresen visszaverték a tamsui csatában. A keelungi hadjárat, pár francia taktikai sikertől eltekintve döntetlennel végződött. A penghui hadjárat francia győzelemmel végződött, ám nem bírt komoly befolyással a háború kimenetelére. A franciák mind Tajvant, mint Penghut kiürítették a háború vége után.
1885-ben a Csingek tartománnyá szervezték Tajvant, Tajpej központtal. A sziget lett a Birodalom huszadik tartománya. Ezzel együtt a sziget modernizációja is elkezdődött, amely az első vasútvonal megépítését és postai rendszer kiépítését jelentette.[19]
Japán fennhatóság alatt
Japán már 1592 óta szerette volna Tajvan szigetét birtokba venni. Ekkor kezdte el ugyanis Tojotomi Hidejosi növelni Japán tengerentúli befolyását. 1609-ben a Tokugava-sógunátus Arima Harunobut küldte Tajvanra, hogy térképezze fel a szigetet. Ezt követően 1616-ban a japánok megkísérelték a sziget megszállását, ám kudarcot vallottak.
1871-ben egy okinavai hajó zátonyra futott Tajvan déli részén, és az ötvennégy fős legénységet a helyiek meggyilkolták. A Rjúkjúi Királyság a Csing-dinasztia hűbérese volt, ám ezzel együtt a Japán Birodalom Szacuma birtokának alárendeltje is volt, így a japánok kártérítést követeltek a kínai udvartól. A kínaiak először azzal hárították el a követelést, hogy ez az ország belügye, mivel Tajvan Fucsien tartomány része, a Rjúkjú Királyság pedig az ország hűbérese. Amikor erre válaszul a japánok kijelentették, hogy négy áldozat japán volt Okajama prefektúrából, a Csingek azzal érveltek, hogy a „vad” őslakók nem tartoznak a kínai igazságszolgáltatás hatáskörébe. A szuverenitásról való ilyen fokú lemondás után a japánok 1874-ben katonákat küldtek a szigetre (lásd: Tajvan japán megszállása (1874)). Mintegy háromezer japán katona szállt partra, ezek közül 543-an haltak meg (tizenketten csatában, 531-en betegségekben), és körülbelül harminc őslakó vesztette életét.[20][21][22][23] A helyi őslakókkal a kínaiak sem bántak valami jól. J.W. Davidson amerikai konzul leírása szerint a tajvani kínaiak árusították és fogyasztották az őslakók húsát.[24]
.jpg)
A sziget egészének megszállására az első kínai–japán háború után került sor, miután a Csing-dinasztia vereséget szenvedett a Japán Birodalomtól. A simonoszeki béke rendelkezései között volt Tajvan és Penghu átadása Japánnak. Azok a lakosok, akik továbbra is Csing-polgárok szerettek volna maradni, két évet kaptak arra, hogy eladják ingóságaikat, és a kontinentális Kínába költözzenek. Ezzel a lehetőséggel azonban nagyon kevés tajvani élt.[25]
1895. május 25-én Csing-párti hivatalnokok egy csoportja független állammá kiáltotta ki a szigetet, hogy ellenálljon a japán uralomnak. A japán erők azonban október 21-ére szétzúzták a lázadó erőket, és elfoglalták az egész szigetet.
A japánoknak nagy szerepe volt a sziget iparosításában: kibővítették a vasúthálózatot és egyéb közlekedési hálózatokat, kiterjedt közegészségügyi ellátórendszert hoztak létre és felülvizsgálták a köziskolák rendszerét. Ebben az időben mind a rizs, mind a cukornád termelése nagymértékben megnőtt. Ennek eredményeképpen 1939-re Tajvan a hetedik legnagyobb cukornádtermelő országgá vált.[26] A tajvaniakat és az őslakókat azonban továbbra is másod- és harmadrendű állampolgárokként kezelték. A japánok különösen az első évtizedekben bántak kegyetlenül az őslakókkal, amit jól mutat az, hogy az ötvenegy éves japán uralom ideje alatt több mint 160 ütközet volt a hatóságok és a helyi törzsek között.[27] 1935 környékén a japánok sziget szerte asszimilációs kampányba kezdtek, azt tanítva a helyieknek, hogy japánként tekintsenek magukra. Ezzel a céljuk az volt, hogy a szigetet még szorosabban a Japán Birodalom részévé tegyék. Ez nem volt eredménytelen, hiszen a második világháború során több tízezer tajvani férfi harcolt a Japán Birodalmi Hadseregben.[28]
A Tajvan feletti japán uralom a második világháború befejeződése után ért véget, amikor a japán küldöttek aláírták a megadási okmányt, 1945. augusztus 14-én. Azonban a japánok fél évszázados felügyelete nem múlt el nyomtalanul, és mindmáig jelentős hatást gyakorol a szigetre és annak kultúrájára. Még a jelenlegi elnöki palota is ebben a korszakban épült fel.
1938-ban 309 000 japán telepes élt a szigeten.[29] Többségüket a világháború vége után Japánba szállították vissza. A nacionalisták a volt japán birtokosok földjeit 1952-ben szétosztották a helyi lakosok között, ezzel alapozva meg a későbbi gazdasági fellendülést.[30]
A Kínai Köztársaság részeként
A Kuomintang egypártrendszer korszaka
Az 1943. november 22. és 26. között megtartott kairói konferencián a szövetségesek a Japán elleni háborúról és Ázsia második világháború utáni jövőjéről tárgyaltak. A három fontos megállapodás egyike volt az, hogy „A Japán által Kínától ellopott minden terület, köztük Mandzsúria, Tajvan és Penghu újra a Kínai Köztársaság része kell legyen.” Később azonban sokan vitatták, hogy ez a dokumentum csupán egy szándéknyilatkozat volt, amit hivatkozási alapként hoztak létre a határok későbbi újrarajzolói. Ezen érvvel szembeni leggyakoribb ellenpélda az, hogy ami Kairóban még csak egyszerű nyilatkozat volt, az az 1945. szeptember 2-ai japán kapituláció után jogi következményekkel járt.
1945. október 25-én az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete kínai katonákat szállított Tajvanra, hogy elfogadják a tajpeji japán helyőrség megadását. Andó Rikicsi tábornok, Tajvan utolsó japán kormányzója és a sziget katonai erőinek parancsnoka aláírta a megadás dokumentumot és átadta a sziget kormányzását Csen Ji nacionalista tábornoknak. Csen Ji ezt a napot „Tajvan visszatérésének napjává” nyilvánította. Csen uralmát a sziget felett szociális és politikai instabilitás jellemezte, amelyet súlyosbítottak a gazdasági bajok is, mint például a hiperinfláció. Ráadásul a kulturális és nyelvi konfliktusok a helyiek és a szárazföldi kínaiak között gyakoriak voltak, ez pedig a nacionalista kormányzat gyors népszerűségvesztésével járt.[31] Ez a kormányzat és a lakosság összeütközéseihez vezetett, amely a 228 incidensbe torkollott. Ennek során mintegy 20 000–30 000 ellenzékit végzett ki a hadsereg, és a szigeten statáriumot vezettek be.[32][33] A statáriumot mindössze 38 év múlva törölték el, ezen idő alatt tajvaniak ezreit tartóztatták le, börtönözték be és végezték ki ellenzéki gondolataik miatt. 2008-ban az elkövetett túlkapásokért bocsánatot kért a Kuomintang, azonban kártérítésre nem került sort.[34]
1949-ben a kínai polgárháború idején Csang Kaj-sek és kormánya Nankingból előbb Kantonba, Csungkingba, Csengtuba, majd végül Tajpejba menekült. A nacionalisták Tajvanon és néhány szigeten kívül kiszorultak egész Kínából, ennek ellenére Kínai Köztársaság kormánya a mai napig magának követeli a fennhatóságot egész Kína, Tajvan és Külső-Mongólia felett. 1949-ben a győztes kommunisták kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, az egyetlen Kínát, amelybe Tajvan is beletartozik, és megszűntnek nyilvánították a Kínai Köztársaságot.[35]
Körülbelül 2 millió ember, többségükben katonák, Kuomintang tagok és a szellemi- és üzleti elit tagjai elmenekültek a kontinentális Kínából és nagy részük Tajvanra menekült. A Kuomintang-kormányzat ezen kívül magával vitte a teljes nemzetközi valutatartalékot és a nemzeti aranykészletet is.[36] Innentől kezdve a '80-as évekig Tajvan szigetén statárium volt. Ekkor az állam és a párt szorosan összefonódott, egyfajta pártállamot megvalósítva, és az állam erőforrásai a párt erőforrásainak is számítottak.
Mivel a kínai polgárháborút nem zárták le fegyverszünettel, a Kínai Köztársaság erődítményeket épített Tajvan-szerte. Ez együtt járt az infrastruktúra fejlődésével is, hiszen az Amerikai Egyesült Államok erős politikai nyomás alá helyezte a köztársasági kormányt, hogy az általuk adott támogatást inkább az úthálózat fejlődésére fordítsák, mint nehézipari beruházásokra.[37] Truman elnök a sziget védelmére 1950 júniusában a Tajvani-szorosba rendelte a VII. amerikai flottát, hogy szavatolja a nacionalista kormányzat védelmét. Az amerikaiak által nyújtott segítséget 1954. december 2-án fogadták el írásos formában, kölcsönös védelmi szerződésként.[38]
A két fél időközben többször is katonai összeütközésbe került, ezek pedig egyre inkább szaporodtak. A második tajvani-szorosi válság idején a szigetre telepítettek több MIM-14 Nike-Hercules föld-levegő rakéta kilövőállomást is. Ezt követően folyamatosan újabb generációjú kilövőállomásokat telepítettek Tajvanra.
A '60-as, '70-es évekre Tajvan egy virágzó, iparosodott országgá vált erős és gyorsan fejlődő gazdasággal. A sziget ekkoriban vált az ázsiai tigrisek egyikévé, ám ennek ellenére is fenntartotta egypárti rendszerét és a statáriumot. A hidegháború politikai helyzete miatt 1971-ben az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati országok többsége megszakított minden kapcsolatot a Kínai Köztársasággal, és a Kínai Népköztársaságot ismerte el legitim államnak, ami súlyos presztízsveszteséget okozott az államnak.[39]
Demokratikus korszak
Csang Kaj-sek utódja, Csang Csing-kuo liberalizálni kezdte a politikai rendszert. 1984-ben a fiatalabb Csang Lee Teng-huit, egy tajvani származású technokratát tett meg alelnökévé. 1986-ban alakult meg a Demokratikus Progresszív Párt, amely az első ellenzéki párt volt Tajvanon. A következő évben Csang feloldotta a statáriumot.
Csang Csing-kuo 1988-as halála után Lee Teng-hui vált Tajvan első helyi származású elnökévé. Lee folytatta a kormány demokratizálását és visszaszorította a kontinentális Kínából áttelepültek befolyását a kormányzatban. Irányítása alatt a sziget egyfajta tajvanizáción ment keresztül, melyben a tajvani kultúra és történelem került előtérbe, és amely szakított a korábbi kínai identitástudatot hirdető pánkínai nézőponttal.
Lee reformjai között volt, hogy a Tajvani Tartományi Bank helyett a Központi Bank vált illetékessé a bankjegyek nyomására, és a tajvani tartományi kormányzat funkcióinak többségét átvette a nemzetgyűlés. Valamint változtatott azon a gyakorlaton, amelyet a korábbi kormányok követtek. Ugyanis Tajvant csupán egy tartományként kezelték a sok közül, a választások alkalmával csupán a mandátumok egy részét osztották ki újra. Így sokan négy évtizeden át megtartották parlamenti helyüket, és eddigre már jó páran csupán tolókocsival voltak képesek a tajvani nemzetgyűlés ülésein részt venni. A demokratikus reformok értelmében Lee 1991-ben kényszerítette őket, hogy mondjanak le addig birtokolt mandátumaikról. Ezen kívül az őslakók nyelvét sújtó korábbi korlátozásokat is megszüntette, így a hírközlésben és iskolákban is lehetett használni azt.
A megkezdett reform tovább folytatódott az 1990-es években is, hiszen Lee Teng-huit 71%-kal megnyerte az 1991-es elnökválasztást. Megválasztása után azzal erősítette tovább a Kuomintang tajvani szárnyát, hogy miniszterelnökévé a helyi születésű Lien Chan-t nevezte ki. Az 1996-os választásokon 54%-ot ért el, amely továbbra biztosította számára a lehetőséget a demokratizálás folytatására. Lee ezzel együtt lépéseket tett azért, hogy Tajvant önálló államként ismerjék el, és felmondta az addig követett „egy Kína-politikát”, azt hangsúlyozva, hogy a sziget kapcsolata a kontinentális Kínával két állam kapcsolataként értelmezendő.[40]
A 2000-ben tartott elnökválasztáson azonban alulmaradt a fél évszázada egyeduralkodó Kuomintang és az addig ellenzékben lévő Demokratikus Progresszív Párt jelöltje, Csen Suj-pien szerzett többséget. Vezetése alatt 2002-ben Tajvan felvételt nyert a Kereskedelmi Világszervezetbe, „Tajvan, Penghu, Kinmen és Matsu külön vámterület” néven,[39] mint a világgazdaságban fontos szerepet játszó ország. Csen a 2004-es elnökválasztás során alig 30 000 szavazattal győzte le ellenfelét, így az ellenzék megkérdőjelezte a választás tisztaságát. Ebben az időszakban jelentősen romlott a helyzet a kontinentális Kína és Tajvan között, amikor előbbi elfogadta az elszakadás elleni törvényt, amely engedélyezte nem békés eszközök alkalmazását is Kína területi integritásának védelmében.[40]
Tajvant komoly csapásként érte, hogy megmaradt legtekintélyesebb diplomáciai szövetségese, Costa Rica 2007 júniusában megszakította diplomáciai kapcsolatait vele és helyette inkább a Kínai Népköztársaságot ismerte el. Mivel az ország már sok alkalommal, sikertelenül kérte újrafelvételét az ENSZ-be (mivel minden feltételnek megfelel),[41] egyre inkább nőtt a diplomáciai elszigetelődéstől való félelem.[39] Emiatt a kormány úgy döntött, hivatalosan is függetlenné nyilvánítja magát Kínától. 2007. szeptember 30-án egy határozatot fogadott el, amely egy új alkotmány bevezetéséről, a Kínától való függetlenségről és az állam hivatalos nevének Tajvanra való módosításáról szólt.[42]
A Kuomintang a 2008-as választások alkalmával többséget szerzett a nemzetgyűlésben, és jelöltje Ma Jing-csiu pedig megnyerte a szintén az ebben évben tartott elnökválasztást. Kampányának két alappillére a gazdasági növekedés és a kontinentális Kínával való jobb viszony kialakítása volt.[43] Ma-t 2008. május 20-án iktatták be, ennek ellenére néhány elemző szerint mégsem csökkent a katonai feszültség Tajvan és a Kínai Népköztársaság között.[44]
Tajvan szigete mintegy 161 kilométerre fekszik a kontinentális Kína partjaitól, amelytől a Tajvani-szoros választja el. A sziget teljes területe 35 801 négyzetkilométer. Északról a Kelet-kínai-tenger, keletről a Rjúkjú-szigetek és a Csendes-óceán, délről pedig a Luzon-szoros határolja.[45] A sziget kétharmadát a keleten húzódó hegység teszi ki, míg maradék részén síkság terül el.[46] Tajvan legmagasabb pontja a Jüsan-hegyen található, 3952 méter magasan. Ezzel Tajvan a világ szigetei közül a negyedik legmagasabb ponttal rendelkező.[47]
Mivel a sziget alakja nagyon hasonlít egy édesburgonyára, a tajvaniak egy része az „édesburgonya gyermekének” nevezi magát.[48] A sziget alakját még több más dologhoz is szokták hasonlítani, ezek közül az észak-dél irányból szemlélt édesburgonyán kívül a nyugat-kelet irányból nézett bálna alak a leggyakoribb. Ez a forma több régi térképen is előkerül, és nemcsak a Csing-dinasztia felfedezői, de a nyugati utazók is észrevették ezt a hasonlóságot.
Geológia
Tajvan szigete összetett tektonikai viszonyok közt, a Jangce-lemez és az Okinava-lemez találkozásánál, a Fülöp-szigeteki-lemez északnyugati kiszögellésén helyezkedik el. A sziget kőzeteinek nagy része a Fülöp-szigeteki-lemeztől eltérő kialakulású. Ez azt mutatja, hogy Tajvan eredetileg nem ennek a lemeznek a része, hanem egy mára nem létező tektonikai egységé, és később forrt hozzá a jelenlegi lemezéhez. Egy régi szigetív maradványa, amely az Eurázsiai-lemez és a Fülöp-szigeteki-lemez ütközése során a szubdukció folyamatával eltűnt. Az eredeti lemez az Eurázsiai-lemez alá tolódott be. Tajvan – mint maradvány, ahol már nem folyik szubdukció – összeforrt a Fülöp-szigeteki-lemezzel.[49]
Keletről és délről egy-egy komplex és aktív, diszlokációs zónákból és kompressziós övekből álló rendszer része. Délen a Luzon-árok és a Luzon vulkáni ív csatlakozik hozzá.[50] A dél-kínai keleti parttal párhuzamosan haladó Okinava-árok és Okinava vulkáni ív keletről érintkezik Tajvannal. Mindkét vulkáni ív és árokrendszer a Jangce-lemez és a Fülöp-szigeteki-lemez ütközése miatt alakult ki. A legnagyobb szeizmikus aktivitás a diszlokációs és kompressziós zónákban tapasztalható, ahol a különböző eredetű lemezdarabok közti törésfelületek mentén mozognak a kéregdarabok. Ezek nagy földrengéseket okoznak. 1999. szeptember 21-én egy 7,3 magnitudós rengés történt, amelyet '921-es földrengés' néven ismerünk. A szeizmikus veszélyek térképén Tajvan az USGS szerinti 10/09 pontszámot kapott, amely a legmagasabb veszélyességi fok. 2010. március 4-én 01:20 UTC körül 6,4 magnitudós földrengés sújtotta Dél-Tajvant.[51][52]
Klíma
Tajvan klímája trópusi.[53] A sziget északkeleti részén az északkeleti monszun érvényesül, aminek köszönhetően ott januártól márciusig esős időszak van.[54] Júniustól szeptemberig a sziget egészén forró, nyirkos időjárás a jellemző. Az időjárásból kifolyólag a tájfunok és a földrengések a jellemző természeti katasztrófák a területen.[55]
Környezet és környezetszennyezés
A nagy népsűrűség és az iparosodottság következtében Tajvan egyes területein magas környezetszennyezés figyelhető meg. A leghíresebbek ezek közül Tajpej déli agglomerációi. A múltban Tajpejben komoly légszennyezést okoztak az autók és a gyárak, ám a megfelelő szigorúságú szabályozás bevezetése – mint az ólmozott benzin felhasználásának korlátozása vagy a Környezetvédelmi Ügynökség létrehozása – drasztikusan javítottak a helyzeten.[56] A robogók, különösen a régebbi és olcsóbb kétütemű motoros változatok, amelyek igen elterjedtek a szigeten, szintén nagymértékben hozzájárulnak a városi légszennyezéshez.[57][58]
Természeti erőforrások
A Tajvan történelme során tapasztalható intenzív kitermelés miatt mára a sziget ásványtartalékai (pl. szén, arany, márvány) és állatpopulációja gyakorlatilag kimerültek. Emellett az erdészeti erőforrásait is nagyobbrészt kitermelték a japán uralom idején, hogy sintó szentélyeket építsenek belőle szerte a szigeten. Az akkor felborított egyensúly csak napjainkra állt helyre. A megmaradt erdőségekben nem folyik jelentős méretű fakitermelés a magas költségek és a szigorú környezetvédelmi szabályok miatt.
A kámforkitermelés és a cukorfinomítás szintén nagy szerepet játszott a tajvani exportban a 19. századtól a 20. század közepéig. Később azonban ez is csökkenni kezdett, mivel a piac csökkenő igénye miatt jóval kevesebbet volt csak lehetséges gazdaságosan előállítani és eladni.
Napjainkban csak a földműveléssel kapcsolatban álló természeti erőforrások játszanak komolyabb szerepet a tajvani gazdaságban. A hazai mezőgazdaság (főleg a rizstermesztés a domináns) és a halászat továbbra is megtartotta fontosságát, ám komoly kihívásokkal kénytelen szembenézni a külföldről importált áruk miatt, főleg mióta Tajvan a Kereskedelmi Világszervezet tagja lett 2001-ben. A legnagyobb probléma, hogy a kisbirtokok jellemzőek az ország területének döntő részén, és csupán a birtokok 10%-a nagyobb 5 hektárnál, ami miatt a mezőgazdasági termelés sokkal gazdaságtalanabb. 2009 májusában a kormány ezért egy olyan programot indított el, amelyben bátorítják a kisbirtokosokat és az idős földműveseket, hogy birtokaikat adják bérbe haszonbérlőknek. 2009 decemberéig 2500 hektár föld került bérbeadásra, így a haszonbérlők tulajdonában lévő földterület átlag 12,7 hektárra nőtt.[59]
| Hívójel prefix | BM-BQ, BU-BX |
| ITU zóna | 44 |
| CQ zóna | 24 |
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
