Japán labdarúgó-válogatott

Japán nemzeti labdarúgócsapata From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A japán labdarúgó-válogatott (japánul: サッカー日本代表, átírással: Szakká Nippon Daihjó) – becenevükön Japán képviselői (japánul: 日本代表, átírással: Nippon Daihjó)Japán nemzeti csapata, amelyet a japán labdarúgó-szövetség (japánul: 日本サッカー協会, átírással: Nippon Szakká Kjókai) irányít.

Gyors adatok

A válogatott eddig hat alkalommal jutott ki labdarúgó-világbajnokságra (1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2018), valamint nyolcszor vett részt (1988 óta folyamatosan) az ázsiai kontinensviadalon az Ázsia-kupán és négyszer nyerte meg (1992, 2000, 2004 és 2011), illetve ezüstérmes lett a 2001-es konföderációs kupán.

Remove ads

Története

A csapat 1921-ben alakult. A FIFA-nak 1929-ben lett a tagja. 1930-ban megnyerte első labdarúgó tornáját, a távol-keleti játékokat (többek szerint az Ázsia-kupa elődje). Első igazán jelentős nemzetközi sikere az 1968. évi nyári olimpiai játékokon, Mexikóvárosban megnyert bronzérem volt. Az eredmény hatására a sportág szélesebb körű elismerést szerzett Japánban, a hazai profi bajnokság hiánya miatt a nemzeti-válogatott 30 évig nem tudott kijutni a labdarúgó-világbajnokságra. Fordulópont 1993-ban állt be: megalakult a profi Japán Liga, amivel a foci és a csapat iránti érdeklődés nagy mértékben megnőtt. Ma a labdarúgás a baseball és a szumó mellett az egyik legnépszerűbb sport az országban.

Az első lehetőséget, hogy profi labdarúgókkal kijusson a labdarúgó-világbajnokságra, Japán kihagyta. A selejtezők utolsó meccsében nem tudta legyőzni Irakot. Az első világbajnoksági szereplésük 1998-ban volt, de a csoportkörökben mind a három mérkőzést (Argentínával, Horvátországgal és Jamaicával) elvesztette.

1999-ben meghívták játszani a Copa Américára.

Thumb
Japán–Oroszország mérkőzés a 2002-es világbajnokságon

A 2002-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát a közös Japán-Dél-koreai pályázat nyerte. A válogatott a H csoportban Belgiummal, Oroszországgal és Tunéziával került össze. Belgium ellen 2–2-es döntetlent játszottak, ám a következő meccseiken nyertek: az oroszokat Inamoto, a tunéziaiakat Morisima és Nakata góljával sikerült legyőzniük. A csoportkörökből továbbjutó japánok a C csoport második helyezettjével, Törökországgal találták szembe magukat. A törökök győztek 1–0-ra Ümit Davala góljával, így Japán kiesett.

2005-ben Japán kijutott a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra. A csoportkörből azonban nem jutottak tovább, mivel Ausztráliától 3–1-re, Brazíliától pedig 4–1-re kikapott és a Horvátország elleni 0–0-s döntetlen kevésnek bizonyult.

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben Üzbegisztánt idegenben 1–0-ra legyőző japán válogatott volt az első a rendező Dél-Afrika mellett, akinek sikerült kijutni a tornára. Japán az E csoportba került Hollandia, Dánia és Kamerun társaságában. Az első mérkőzésükön 1–0-ra legyőzték Kamerunt. Ezt követte a Hollandia elleni 1–0-s vereség és Dánia 3–1-es megverése. A nyolcaddöntőben Paraguayjal szemben 0–0-s mérkőzést követően büntetőkkel maradtak alul. A világbajnokság után a szövetségi kapitány Okada Takesi távozott, akit a korábbi Juventus és Milan edző olasz Alberto Zaccheroni váltott. Első mérkőzéseiket rendere megnyerték: Guatemala (2-1), Paraguay (1-0). Történetük egyik legnagyobb sikerét is ekkor érték el Argentína 1–0-s legyőzésével.

Kijutottak a Katarban rendezett 2011-es Ázsia-kupára. A döntőben Ausztráliát győzték le 1–0-ra hosszabbításban. Ezzel történetük negyedik kupagyőzelmüket szerezték és indulási jogot szereztek a 2013-as konföderációs kupára.

A konföderációs kupán három vereséget szenvedtek; Brazília (0–3), Olaszország (3–4) Mexikó (1–2) ellen és az A csoport utolsó helyén végeztek.

A 2014-es labdarúgó-világbajnokságon Elefántcsontpart, Kolumbia és Görögország társaságában az E csoportba került Japán. Elefántcsontpart elleni 2–1-es vereséget követően 0–0-s döntetlent játszottak Görögországgal. A továbbjutáshoz mindenképpen győzniük kellett volna Kolumbia ellen, de 4–1 arányban alulmaradtak és kiestek.

A vb után a mexikói Javier Aguirre lett az új szövetségi kapitány. Első mérkőzésén 1–0-s vereséget szenvedtek Uruguay ellen.

A 2015-ös Ázsia-kupán a D csoportba kerültek. Palesztinát 4–0-ra győzték le Endó Jaszuhito, Okazaki Sindzsi, Honda Keiszuke és Josida Maja góljaival. A másik két mérkőzésükön Irak ellen 1-0-s, Jordánia ellen 2-0-s győzelmet arattak. A negyeddöntőben az Egyesült Arab Emírségekkel szemben az 1-1-es mérkőzést követően büntetőpárbajban alulmaradtak. Honda és Kagava Sindzsi is elhibázta a büntetőjét.

Thumb
A japán válogatott a 2018-as világbajnokságon

A torna után Aguirre-t kirúgták, helyét a bosnyák Vahid Halilhodžić vette át, aki 2017-ig volt a válogatott szövetségi kapitánya. A 2018-as világbajnokságon már Nisino Akira vezetésével vettek részt, ahol Kolumbiával, Lengyelországban és Szenegállal szerepeltek egy csoportban. Kolumbiát Kagava Sindzsi tizenegyesével és Ószako Júja góljával 2–1-re legyőzték a nyitányon. Szenegál ellen 2–2-es döntetlent játszottak, a japánok góljait Inui Takasi és a Honda Keiszuke szerezte. A Lengyelország elleni találkozót 1–0-ra elveszítették. Szenegállal azonos pontszámmal és gólkülönbséggel zárták a csoportkört és még az egymás elleni találkozójuk is döntetlennel zárult, ezért a fair play szabályainak megfelelően a sárga lapok száma döntött, amiből Japán kevesebb gyűjtött és így ők jutottak tovább a csoportból. A nyolcaddöntőben Belgiummal találkoztak és a második félidő elején 2–0-ás előnybe kerültek Haragucsi Genki és Inui Takasi góljával. A belgáknak azonban sikerült fordítaniuk és végül 3–2-ra megnyerték a párharcot.

A 2019-es Ázsia-kupán Türkmenisztánt 3–2-re, Ománt 1–0-ra, Üzbegisztán 2–1-re győzték le a csoportkörben. A legjobb tizenhat között Bahreint búcsúztatták 2–1-gyel, a negyeddöntőben Vietnamot győzték le 1–0-ra. Az elődöntőt 3–0-ra nyerték Irán ellen, a döntőben viszont 3–1-es vereséget szenvedtek Katar ellen.[4]

A 2022-es világbajnokság E csoportjában az első találkozójukon nagy meglepetésre 2–1-re legyőzték Németországot.[5] A második mérkőzést 1–0–ra elveszítették Costa Rica ellen.[6] A harmadik mérkőzésen Dóan Ricu és Tanaka Ao góljával 2–1-re legyőzték Spanyolországot és csoportgyőztesként jutottak tovább a nyolcaddöntőbe.[7] A Horvátország elleni találkozón Maeda Daizen góljával megszerezték a vezetést, de a horvátoknak sikerült egyenlíteniük. Végül nem született újabb találat és következtek a büntetőrúgások, amiben a horvátok bizonyultak jobbnak 3–1 arányban.[8]

Remove ads

Rivalizálás és mezek a válogatott története során

Thumb
Japán szurkolók egy Bosznia-Hercegovina elleni barátságos mérkőzésen 2008. január 30-án.

Japán egyik nagy riválisa a térségben Dél-Korea. A két válogatott legendás rivalizálása hosszú időre nyúlik vissza. Az eddigi mérleg Japán szempontból: 14 győzelem, 22 döntetlen és 40 vereség.

Azzal, hogy 2006-ban Ausztrália átjelentkezett az Ázsiai zónába Japán egy újabb komoly vetélytársat kapott. A közös versengésük a 2006-os világbajnokságon kezdődött, de találkoztak a 2011-es Ázsia-kupa döntőjében is.

A válogatott szerelés

A japán válogatott szerelése leggyakrabban kék mezből, fehér nadrágból és kék sportszárból áll, de előfordul, hogy a nadrág is kék. A váltómez általában teljesen fehér, de fehér mez, kék nadrág és fehér sportszárú színösszeállításban is szoktak szerepelni.

A nemzeti csapat számára az adidas biztosítja a sportszereket.

Hazai
1917
1950-1975
1975-1979
1979-1980
1980-1983
1983-1986
1986-1987
1988–91
1991-1992
1992–96
1996–98
1998–99
1999–2000
2001
2002–03
2004–05
2006–07
2008–09
2010–11
2012–13
2014–2015
2015–17
2017
2017–19
2020–
Idegenbeli
1980-1981
1984-1985
1985
1999–2000
2001
2002–03
2004–05
2006–07
2008–09
2010–11
2012–13
2014–2015
2015–17
2018–
Remove ads

Nemzetközi eredmények

Ázsia-kupa
AFC–OFC-Kihívás kupa
  • Aranyérmes: 1 alkalommal (2001)
Afro-Ázsiai nemzetek kupája
  • Aranyérmes: 2 alkalommal (1993, 2007)
Dinasztia kupa
  • Aranyérmes: 3 alkalommal (1992, 1995, 1998)
Kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokság (EAFF-kupa)
  • Ezüstérmes: 3 alkalommal (2003, 2005, 2008)
Konföderációs kupa
  • Ezüstérmes: 1 alkalommal (2001)
Olimpiai játékok
  • Bronzérem: 1 alkalommal (1968)
Távol-keleti játékok
  • Aranyérmes: 1 alkalommal (1930megosztott)
  • Ezüstérmes: 1 alkalommal (1927)

Világbajnoki szereplés

További információk Év, Eredmény ...

Ázsia-kupa-szereplés

További információk Év, Eredmény ...

Konföderációs kupa-szereplés

További információk Év, Eredmény ...

Olimpiai szereplés

1992-től U23-as válogatottak vesznek részt az olimpiai játékokon.

További információk Év, Eredmény ...
Remove ads

Játékosok

Játékoskeret

A 2022-es világbajnokság-ra utazó 26 fős keret. A pályára lépések és a gólok száma 2022. szeptember 27-én ECU Ecuadori labdarúgó-válogatott ellen lett frissítve.[9]

További információk Szám, Poszt ...

Legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosok

A 2016. január 1. állapot szerint.

További információk #, Játékos ...

* A félkövérrel írt labdarúgók ma is aktívak.

A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosok

A 2016. január 1. állapot szerint.

További információk #, Játékos ...

* A félkövérrel írt labdarúgók ma is aktívak.

Remove ads

Szövetségi kapitányok

2019. Január 28-i állapotok szerint.[10]

További információk Szövetségi kapitány, Időszak ...
Remove ads

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads