Timo Glock

német autóversenyző From Wikipedia, the free encyclopedia

Timo Glock
Remove ads

Timo Glock (Lindenfels, Nyugat-Németország, 1982. március 18. –) német autóversenyző. 2004-ben Giorgio Pantano Jordan-nel való vitája miatt négy futamon lehetőséget kapott a bizonyításra a Formula–1-ben. 2005-ben a Champ Car-ban, 2006-2007-ben a GP2-ben versenyzett. Utóbbi szezonban a sorozat bajnoka lett. 2008-ban a Toyota Formula–1-es csapat versenyzőjeként tért vissza, 2010 és 2012 között a Marussia F1 Team versenyzője volt.

Gyors adatok
Remove ads

Pályafutása

Korai évek

Karrierjét 1998-ban, 15 évesen kezdte. 2000-ben megnyerte a BMW ADAC Junior Kupát, 2001-ben pedig a BMW ADAC Bajnokságot. Első Német Formula–3-as idényében a harmadik helyen végzett és megnyerte az Év Újonca díjat. 2003-ban a Formula–3 bajnokságban három futamot megnyert és további három dobogós helyezést szerzett. Ezekkel az eredményekkel az ötödik helyen zárta az évet.

Champ Car

Glock pályafutását a Champ Car-ban folytatta a RocketSports csapattal. Legjobb helyezése egy második hely volt Kanadában, ahol egy érdekes versenyen – furcsa körülmények között – csak Oriol Servià bizonyult jobbnak nála. A végén a nyolcadik helyen zárt, és megkapta az Év Újonca címet.

GP2

Thumb
Timo Glock a GP2 2007-es monacói futamán

2006-ban a GP2-be szerződött a BCN Competicion csapathoz. A csapat rendkívül gyengén szerepelt, ezért Timo az iSport alakulatához szerződött, ahol két futamgyőzelmet és még három dobogós helyet szerzett, így összesítésben a negyedik helyen végzett. 2007-ben az iSport csapatnál versenyzett. Egész évben uralta a mezőnyt, öt futamgyőzelemmel és még négy dobogós helyezéssel az első helyen végzett összesítésben.

Formula–1

Thumb
Timo Glock a Toyotával egy 2008-as szezon előtti teszten

2004

2004-ben négy nagydíjon szerepelhetett a Jordannél. Kanadában a tizenegyedik helyen ért célba, de a Williamsek és a Toyoták kizárása miatt a hetedik helyre sorolták, és így 2 pontot örökölt meg. Giorgio Pantano helyett a csapat az utolsó három nagydíjra is őt ültette be az autóba, mind a három versenyen a tizenötödik helyen végzett.

2006–2007

2006-ban a BMW Saubernek tesztelt és 2006 decemberében szerződött le a csapathoz második számú tesztpilótaként. 2007-ben Kubica hatalmas bukását követően az Egyesült Államok Nagydíján nagyon szerette volna megmutatni, hogy mit tud, de a csapat az első számú tesztpilótáját, Sebastian Vettelt választotta. Mivel a magyar nagydíjjal kezdődően a Toro Rosso szerződtette Vettelt, Glockot fő tesztpilótává léptették elő.

2007-ben több csapatnál is tesztelt, de végül a Toyotához ment. Szerződése azonban még élt a BMW-vel, amikor leszerződött a Toyotához, ezért a BMW bíróság elé vitte az ügyet. A CRB azonban Glock javára döntött, és november 16-án elrendelte az azonnali szerződésbontást, így november 19-én aláírta hároméves szerződését a Toyotával.

2008

Thumb
2008-ban, Kínában

2008-ban Ralf Schumacher helyére érkezett a Toyotához, csapattársa Jarno Trulli. A szezonnyitó ausztrál nagydíjon látványos balesetet szenvedett, de nem sérült meg. Malajziában is kiesett, Bahreinben viszont lemaradt a pontszerzésről. A spanyol nagydíjon összeütközött David Coultharddal, és csak a tizenegyedik helyen ért célba. Törökországban a tizenötödik helyről indult, és tizenharmadik lett. Az esős monacói nagydíjon nehezen tudott megbirkózni a körülményekkel, többször megcsúszott, végül a tizenkettedik helyen ért célba. A Kanadában történt boxbaleset után sikerült az élre törnie, és három kör erejéig vezette is a versenyt, de végül csak a negyedik helyet szerezte meg, amely öt pontot jelentett neki. A francia nagydíjon a McLarenek rajtbüntetései miatt a 8. helyről indulhatott, de a futamon visszacsúszott a 11. helyre, míg csapattársa, Trulli harmadik lett.[1] A brit nagydíj időmérőjén a 12. helyet szerezte meg és ott is ért célba. Következő, hazai versenyén csak a 11. helyről rajtolt, de a versenyen jó taktikával feljebb jött, és a pontszerzésre is esélye volt, amikor eltörött a Toyota felfüggesztése, és nagy sebességgel hátulról és oldalról a betonfalba csapódott. A biztonsági autó is bejött, de szerencsére komoly baja nem történt. A magyar nagydíjon az előző versenyen szenvedett hatalmas balesete ellenére elérte pályafutása eddigi legjobb helyezését. Már az időmérő edzésen elért 5. helyével is elégedettek lehettek a Toyotánál. A futamot végül a 2. helyen zárta, ami a csapat erősödését is mutatta. Az európai nagydíjon ismét pontot szerzett, ezúttal egy 7. hellyel. Az esős Belga-és Olasz Nagydíjakon 9. és 11. lett. Szingapúrban kihasználva a biztonsági autós szakaszok adta lehetőséget, a 7. rajtpozícióból egészen a 4. helyig jött föl. A japán nagydíjon kiesett, Kínában 7. lett.

A váltakozva száraz és esős szezonzáró futamon, a brazil nagydíjon a mezőny közepén autózott, amikor az utolsó körökben újra eleredt az eső. Az élmezőnyből mindenki kereket cserélt, csak ő nem, ezzel a 4. helyre került. Mögötte haladt azonban Sebastian Vettel és a világbajnoki címért harcoló Lewis Hamilton, akinek legalább az ötödik helyen kellett végeznie ahhoz, hogy bajnok legyen. Glock autója a vizes pályán vezethetetlen volt[2] – csak az utolsó körben 14 másodpercet vesztett a mögötte haladókkal szemben –, így az utolsó kör utolsó kanyarjában mind Vettel, mind Hamilton megelőzte, utóbbi pedig világbajnok lett. Glock a 6. helyen ért célba.

2008-ban, első teljes Formula–1-es szezonjában, főleg az évad második felében elért jó eredményeinek köszönhetően a világbajnokság 10. helyén végzett, 25 ponttal[3] és elkönyvelhette első dobogós helyezését.

2009

Eggyel kevesebb pontot szerez a tavalyi évhez képest, ám kétszer állhatott fel a dobogóra: Malajziában harmadik lett, ám itt csak pontjainak a felét kapta meg, míg Szingapúrban a második helyet szerezte meg. A szezon utolsó két versenyén nem vett részt, mivel a japán nagydíj időmérőjén vádlisérülést szenvedett. 2008-hoz hasonlóan Glock a 10. helyet szerzi meg összetettben.

2010-2012: Virgin és a Marussia

Miután a Toyota kilépett a Formula–1-ből, Glock az egyik újonc istállóhoz, a Virginhez szerződik. Ez az év a legrosszabb karrierje során, legjobb helyezése egy 14. hely Japánban, csapata a konstruktőri bajnokságban az utolsó helyen végez, Glock 0 ponttal zárja a szezont. A 2011-es szezonban sem szerzett pontot Glock, legjobb helyezése két 15. hely Kanadából és Belgiumból. 2012-ben is pont nélkül maradt a német, viszont Szingapúrban kiváló versenyzéssel 12. lett, de ez sajnos kevés a Marussia-nak a 10. helyhez a konstruktőrök közt. Viszont a Marussia 2013-ra Glockot lecserélte, mivel nem jelentős szponzori háttere.

2013: Debütálás a DTM-ben

Thumb
Glock a 2014-es DTM-szezon magyar futamán

Miután a Marussia ejtette a németet, Glock a DTM-be indult szerencsét próbálni. Kezdetben úgy tűnt, hogy Glock folyamatosan fog pontot szerezni, ám végül rá kellett döbbenni az igazságra, hogy ez nem fog ilyen könnyen menni. A szezon első futamán egy rosszul rögzített kerék fosztotta meg Glockot a pontszerzéstől. A német a 3. futamon, Spielbergben meglett az első dobogó egy 3. hely tükrében. Utána folyamatosan pontszerzés nélküli futamok érkeztek Glock számára. Ám az év utolsó, 10. futama a száradó pályán volt Glocknak szerencséje. A 4. helyről rajtolt, a rajtot picit elrontotta, de utána körökön belül felzárkózott a 2. helyre. A körülmények megfelelő kihasználásával meglett Timo Glock élete első DTM-es futamgyőzelme.

Remove ads

Eredményei

Teljes GP2-es eredménysorozata

További információk Év, Csapat ...


Teljes Formula–1-es eredménysorozata

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...
A versenyt félbeszakították, és nem teljesítették a táv 75%-át, így a helyezéséért járó pontoknak csak a felét kapta meg.

Teljes DTM eredménylistája

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

További információk Év, Csapat ...
Vendégpilótaként nem volt jogosult a pontszerzésre.
A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több mint 75%-át teljesítette.
Remove ads

Jegyzetek

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads