Walesi labdarúgó-válogatott
Wales nemzeti labdarúgócsapata From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A walesi labdarúgó-válogatott Wales nemzeti csapata, amelyet a walesi labdarúgó-szövetség (Walesi nyelven: Cymdeithas Bêl-droed Cymru) irányít. Anglia és Skócia után a világ harmadik legrégebbi labdarúgó-válogatottja. Wales ugyan tagja az Egyesült Királyságnak, de önálló válogatottja és bajnoksága van. Ezért a különböző labdarúgó versenysorozatokban önállóan indul, kivéve az olimpiai játékokat, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai között csak Nagy-Britannia szerepel.[3]
Világbajnokságon egy alkalommal, 1958-ban szerepelt és akkor a negyeddöntőben esett ki a későbbi világbajnok Brazília ellen. Az Európa-bajnokságra először 2016-ban jutott ki és akkor egészen az elődöntőig jutott.
Remove ads
A válogatott története
A rögbi mellett a labdarúgásnak mindig is a másodhegedűs szerep jutott Walesben. Az első hivatalos mérkőzést 1876. március 25-én játszották Skócia ellen Glasgowban. A két háború között a nemzeti tizenegy komoly erőt képvisel a Brit Bajnokságban.
Az 1958-as világbajnokság Wales számára az első részvétel volt a nemzetközi mezőnyben. A csoportban három döntetlent értek el Magyarország (1–1), Mexikó (1–1) és a házigazda Svédország (0–0) ellen. Magyarországgal azonos pontszámmal álltak, majd végül egy pótmérkőzésen – ami a továbbjutás sorsáról döntött – 2–1-re legyőzték a magyarokat. A negyeddöntőbe kerültek, ahol Brazília ellen 1–0-s vereséget szenvedtek. Ezután jött egy hosszú eredménytelen időszak, mivel egyetlen világ és Európa-bajnokságra sem sikerült kvalifikálniuk magukat, egészen 2016-ig.
A Walesi szövetség 1992-ben első ízben állított fel egy nemzeti ligát, melynek feladata, hogy olyan játékosokat adjon a nemzeti válogatottnak, akik képesek eredményesen helyt állni a nemzetközi porondon..
2016-os Európa-bajnokság

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőinek a B csoportjában kerültek a sorsolást követően Belgium, Bosznia-Hercegovina, Izrael, Ciprus és Andorra társaságában. A selejtezősorozat végén Belgium mögött a második helyen végeztek, így történetük során először kijutottak az Európa-bajnokságra.
Az Európa-bajnokságon a B csoportba szerepeltek; Anglia, Oroszország és Szlovákia társaságában. A nyitómérkőzésükön Gareth Bale és Hal Robson-Kanu góljaival 2–1-re legyőzték Szlovákiát.[4] A második mérkőzésükön Bale szabadrúgásgóljával megszerezték a vezetést, de végül 2–1-s vereséget szenvedtek.[5] Az utolsó csoportmérkőzésen 3–0 arányban múlták felül Oroszországot.[6] A nyolcaddöntőben Gareth McAuley öngóljával Észak-Írország ellen győztek 1–0-ra.[7] A negyeddöntőben Belgiummal találkoztak. Radja Nainggolan révén a belgák szerezték meg a vezetést, de Ashley Williams rövidesen egyenlített. Az 55. percben Robson-Kanu megfordította a mérkőzés állását, majd nem sokkal a lefújás előtt Sam Vokes állította be a 3–1-s végeredményt.[8] Ezzel Wales bejutott az elődöntőbe, ahol Portugália ellen 2–0-s vereséget szenvedett, így elmaradt a még nagyobb meglepetés.[9] Walesnek így sem volt oka bánkódásra, hiszen története legjobb eredményét érte el a harmadik hely megszerzésével.
2020-as évek
A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőiben Szlovákiát, Magyarországot és Azerbajdzsánt megelőzve, Horvátország mögött a második helyen végeztek az E csoportban és kijutottak az Európa-bajnokságra. A tornát Svájc ellen kezdték egy 1–1-es döntetlennel. Törökországot 2–0-ra verték Aaron Ramsey és Connor Roberts góljával, míg Olaszországtól 1–0-ra kikaptak az utolsó csoportmérkőzésen. A nyolcaddöntőben Dánia ellen 4–0-ás vereséget szenvedtek és búcsúztak.
A 2022-es világbajnokságon 1–1-es döntetlennel kezdtek az Egyesült Államok ellen. Gareth Bale a mérkőzés hajrájában egyenlített büntetőből.[10] A második csoportmérkőzésen 2–0-ás vereséget szenvedtek Irán ellen.[11] A zárókörben 3–0-ra kaptak ki Angliától. Először fordult elő, hogy a walesi válogatott nem jutott tovább a csoportkörből egy rangos tornán.[12]
Remove ads
Nemzetközi eredmények
- Bronzérmes: 1 alkalommal (2016)
Világbajnokság
Európa-bajnokság
Bronzérem
UEFA Nemzetek Ligája
Remove ads
Mezek a válogatott története során
A walesi labdarúgó-válogatott hagyományos szerelése piros mez, fehér nadrág és piros sportszár. A váltómez leggyakrabban sárga és zöld színekből áll.
- Hazai
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 1972
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 1980
|
- Idegenbeli
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 1949
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 1956
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 1973
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 1980
|
Játékosok
Játékoskeret
A 2022-es labdarúgó-Világbajnokságra nevezett 26 fős keret.[13]
A pályára lépesek és gólok száma a 2022. szeptember 25-i Lengyelország elleni mérkőzés utáni állapotnak megfelelőek.
Remove ads
Válogatottsági rekordok
Az adatok 2022. november 21. állapotoknak felelnek meg.[14]
- A még aktív játékosok félkövérrel vannak megjelölve.

Legtöbbször pályára lépett játékosok
Legtöbb gólt szerző játékosok
Ismert játékosok
|
|
|
Remove ads
Szövetségi kapitányok
Remove ads
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads