2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság

13. labdarúgó-Európa-bajnokság From Wikipedia, the free encyclopedia

2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság
Remove ads

A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságnak Ausztria és Svájc adott otthont. A tornát június 7-étől június 29-éig rendezték meg a két közép-európai országban. A rendező országok labdarúgócsapatai a torna automatikusan résztvevői voltak, nem kellett selejtezőt játszaniuk. Érdekesség, hogy az osztrák labdarúgó-válogatott a 2008-as volt az első Eb, amelyen részt vett, korábban sosem sikerült kvalifikálnia magát az európai labdarúgás legnevesebb eseményére.

Gyors adatok

A két rendező országon kívül még 14 csapat vett részt a kontinensbajnokságon. A selejtező mérkőzéseket 2006. augusztus 16. és 2007. november 24. között játszották le.

Remove ads

Pályázatok

Ausztria és Svájc együtt pályázott a rendezési jogokra, mellettük még a görögtörök, a skótír, a horvátbosnyák, az orosz, a magyar és a skandináv pályázat – amelyet Norvégia, Svédország, Dánia és Finnország közösen indított – került az UEFA-hoz. Ausztria a 2004-es EB-re is közös pályázatot adott be, ekkor Magyarországgal együtt indult a rendezés jogáért. Végül az a pályázat Portugália ellen vesztett.

A döntőbe Ausztria–Svájc, Görögország–Törökország és Magyarország pályázata jutott be. Görögország és Törökország pályázatát visszautasították, így a magyar és az osztrák–svájci pályázat harcolt a győzelemért, amiből az utóbbi páros jött ki győztesként.

Remove ads

Logó

Az EB hivatalos logóját 2005. június 7-én, három évvel a nyitómérkőzés előtt hozták nyilvánosságra.[1]

A logó elemei

  • Hegyek: A természet és a labdarúgás iránti szeretetet szimbolizálja a focilabdát átölelő hegy.
  • Tipográfia: Az EURO szó a vörös árnyalataiban rajzolódik, ezzel jelképezve a két ország egységét e nagyszerű sportesemény megrendezésében. Az országok nevei egy magabiztos, korabeli betűtípussal íródtak, lekerekített végekkel.
  • Labda: A tiszta és göröngyös környezet ihlette meg. A két ország zöld erdei és völgyei jellemzik. A minta az Alpok szintvonalas térképén alapul.
  • UEFA ív: Az európai labdarúgás magas színvonalát jellemzi.
  • Színek: A vörös és a fehér mindkét ország nemzeti lobogójának színe. A labda zöldje a terület természetének fontosságát jelképezi.
Remove ads

Helyszínek

Az Eb 16 mérkőzését Ausztriában játszották. Egy új stadion épült (Klagenfurtban 40 millió eurós költséggel), további három helyszíni létesítményt bővíteni kellett, hogy a minimum 30 ezres befogadóképességnek megfeleljen. A salzburgi stadion lelátóját 18 600 hellyel bővítették (32 000). Az innsbrucki Tivoli tetejét lebontották a bővítéshez. A döntőnek helyt adó bécsi Ernst Happel Stadion férőhelyeit 50 ezerre növelték. A négy svájci helyszínen új stadion épült. A újságírói részvételre 10 000 akkreditálási kérelem érkezett.

További információk Bécs, Klagenfurt ...

Selejtezők

A selejtezőkör csoportjait 2006. január 27-én közép-európai idő szerint 12:00-kor, a svájci Montreux-ban sorsolták ki.

A selejtezőkben 50 ország válogatottja vett részt, az egy nyolcas és hat hetes csoportból az első két helyezett, jutott ki a döntőre, melyek csatlakozott a két rendező ország (Ausztria és Svájc). A selejtezők egy hónappal a 2006-os labdarúgó-világbajnokság után kezdődtek.

A selejtezőkön még nem vett részt a montenegrói labdarúgó-válogatott, mivel csak a nevezések lezárása után lett teljes jogú tagja az UEFA-nak.

Remove ads

Résztvevők

További információk Ország, Kvalifikáció módja ...

Jegyzetek:

  • [1] – Csehszlovákiaként vett részt
  • [2] – NSZK-ként vett részt
  • [3] – Szovjetunióként vett részt
  • [4] – FÁK-ként vett részt
  • [5] – A vastagon szedett évszámok azt jelzik, hogy a csapat megnyerte az adott tornát.
Remove ads

Csoportbeosztás

A labdarúgó-Európa-bajnokságon Ausztria és Svájc a rendező jogán vesz majd részt. A további 14 helyre azok a csapatok kerültek be, amelyek a saját selejtezőcsoportjukban az első vagy második helyen végeztek.

A labdarúgó-Európa-bajnokságon négy csoportot (A-D) alakítottak ki. Mivel a tornán 16 válogatott vesz majd részt, így minden csoportba négy-négy csapat kerül be. A két rendező közül Svájc az A-, míg Ausztria a B csoportba került automatikusan.

Kalapok

A labdarúgó-Európa-bajnokságra kijutott csapatokat négy kalapba osztották a 2006-os világbajnokság, illetve a selejtezők eredményei alapján.

Ausztria és Svájc a rendező, Görögország a címvédő, Hollandia pedig a legnagyobb UEFA-koefficienssel rendelkező válogatott jogán került automatikusan az első kalapba.

További információk 1. kalap, 2. kalap ...

Sorsolás

A sorsolást 2007. december 2-án magyar idő szerint déli 12 órakor kezdték el, helyszíne a svájci Luzern városa volt. A csoportok sorsolását számos egykori labdarúgó végezte:

A sorsolás menete

A sorsolás előtt Svájc automatikusan az A csoport, míg Ausztria a B csoport első helyére került. A csoportok kisorsolását az egyes kalappal kezdték, majd az először kihúzott válogatott (Hollandia) a C csoport, míg a másodikként kihúzott csapat (Görögország) a D csoport első helyére került. A sorsolást a négyes kalappal folytatták, a kihúzott válogatottak sorban az A, a B, a C végül a D csoportba kerültek. Ám a kihúzott válogatottakhoz először még hozzárendelték a csoportban elfoglalt helyüket (például A2, A3 vagy A4 az először kihúzott csapatnál). Ugyanezt végig csinálták a harmadikként illetve negyedikként kihúzott csapatokkal is. A négyes kalap után a sorsolást a hármas kalappal folytatták, majd a kettes kalappal fejezték be. Ezeknél a kalapoknál is az előbb leírt sorsolási módszert alkalmazták.

Remove ads

Játékvezetők

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) JB és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB együttműködésében tizenkét játékvezetőt, huszonnégy asszisztenst és nyolc tartalékbírót delegáltak az Európa-bajnokságra.[2] A nevezett tizenkét sportember mindegyike tapasztalt és elismert játékvezető, átlagos mérkőzésszám feletti Bajnokok Ligája- és nemzetközi válogatott mérkőzéssel a háta mögött. A hármasok nem először szerepelnek nemzetközi porondon. Az első labdarúgó torna, ahol a játékvezetőknek állandó, nemzeti partjelzői voltak. A tornát megelőzően svájci Regensdorfban, április 14.-április 17. között továbbképzésen vettek részt, az egység szemlélet, ítélkezés elősegítése érdekében. A rendezvénynek a Hotel Mövenpick adott helyet, amely a kontinensbajnokság kezdetétől június 26-ig a játékvezetők főhadiszállása lesz. Ezt követően, az torna utolsó szakaszában a bécsi Penta Hotel volt a bázisuk.

A „tizenketedik játékosként” emlegetettek közül Peter Fröjdfeldt a legidősebb. Fröjdfeldtnek, Konrad Plautznak és Herbert Fandelnek ez lehet az utolsó nagy tornája, mert hamarosan elérik a 45 éves korhatárt, amivel megszűnik FIFA JB kerettagságuk. Howard Webb a legfiatalabb. Kirosz Vasszarasz a 2004-es Eb-n tartalék-játékvezető volt, viszont a 2004. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornája döntőjét vezethette. A tartalék bírók, Ivan Bebek, Stéphane Lannoy, Kristinn Jakobsson, Grzegorz Gilewski, Olegário Benquerença, Craig Thomson, Damir Skomina, köztük Kassai Viktor játékvezetői sérülés esetén léptek volna előre, illetve 4. bírói feladatokat láttak el.

A játékvezetők juttatása jelentősen, 60 százalékkal emelkedett a négy évvel ezelőtti díjazáshoz képest, idén meccsenként 10 ezer eurót kap a bíró, míg asszisztensei ennek felét tehetik zsebre működést követően.

További információk Szövetség, Játékvezető ...
Remove ads

Keretek

Minden részt vevő nemzetnek 2008. május 28-áig 23 játékost kellett neveznie, a keretben 3 kapust kellett jelölniük. Amennyiben a nevezett játékosok közül valaki megsérül, csapata első mérkőzéséig cserélhető.[3]

Csoportkör

A csoport

További információk Hely., Csapat ...
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
(R) Rendező.
Jegyzetek:
    1. Egymás elleni eredmény: Portugália 2–0 Törökország.
    2. Egymás elleni eredmény: Svájc 0–1 Csehország.

        2008. június 7.
        18:00
        További információk Svájc, 0–1 ...
        St. Jakob-Park, Bázel
        Nézőszám: 39 730
        Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)


        2008. június 7.
        20:45
        További információk Portugália, 2–0 ...
        Stade de Genève, Genf
        Nézőszám: 29 106
        Játékvezető: Herbert Fandel (német)


        2008. június 11.
        18:00
        További információk Csehország, 1–3 ...
        Stade de Genève, Genf
        Nézőszám: 29 016
        Játékvezető: Kírosz Vasszárasz (görög)


        2008. június 11.
        20:45
        További információk Svájc, 1–2 ...
        St. Jakob-Park, Bázel
        Nézőszám: 39 730
        Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)


        2008. június 15.
        20:45
        További információk Svájc, 2–0 ...
        St. Jakob-Park, Bázel
        Nézőszám: 39 730
        Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)


        2008. június 15.
        20:45
        További információk Törökország, 3–2 ...
        Stade de Genève, Genf
        Nézőszám: 29 016
        Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)

        B csoport

        További információk Hely., Csapat ...
        Forrás: UEFA
        Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
        (R) Rendező.
        Jegyzetek:
          1. Az egymás elleni eredmény döntetlen (Ausztria 1–1 Lengyelország). Az összes gólkülönbség döntött.

              2008. június 8.
              18:00
              További információk Ausztria, 0–1 ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 51 428
              Játékvezető: Pieter Vink (holland)


              2008. június 8.
              20:45
              További információk Németország, 2–0 ...
              Wörthersee Stadion, Klagenfurt
              Nézőszám: 30 461
              Játékvezető: Tom Henning Øvrebø (norvég)


              2008. június 12.
              18:00
              További információk Horvátország, 2–1 ...
              Wörthersee Stadion, Klagenfurt
              Nézőszám: 30 461
              Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)


              2008. június 12.
              20:45
              További információk Ausztria, 1–1 ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 51 428
              Játékvezető: Howard Webb (angol)


              2008. június 16.
              20:45
              További információk Ausztria, 0–1 ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 30 461
              Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)


              2008. június 16.
              20:45
              További információk Lengyelország, 0–1 ...
              Wörthersee Stadion, Klagenfurt
              Nézőszám: 51 428
              Játékvezető: Kírosz Vasszárasz (görög)

              C csoport

              További információk Hely., Csapat ...
              Forrás: UEFA
              Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

              2008. június 9.
              18:00
              További információk Románia, 0–0 ...
              Letzigrund, Zürich
              Nézőszám: 30 585
              Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)


              2008. június 9.
              20:45
              További információk Hollandia, 3–0 ...
              Stade de Suisse, Bern
              Nézőszám: 30 777
              Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)


              2008. június 13.
              18:00
              További információk Olaszország, 1–1 ...
              Letzigrund, Zürich
              Nézőszám: 30 585
              Játékvezető: Tom Henning Øvrebø (norvég)


              2008. június 13.
              20:45
              További információk Hollandia, 4–1 ...
              Stade de Suisse, Bern
              Nézőszám: 30 777
              Játékvezető: Herbert Fandel (német)


              2008. június 17.
              20:45
              További információk Hollandia, 2–0 ...
              Stade de Suisse, Bern
              Nézőszám: 30 777
              Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)


              2008. június 17.
              20:45
              További információk Franciaország, 0–2 ...
              Letzigrund, Zürich
              Nézőszám: 30 585
              Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)

              D csoport

              További információk Hely., Csapat ...
              Forrás: UEFA
              Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

              2008. június 10.
              18:00
              További információk Spanyolország, 4–1 ...
              Tivoli Neu, Innsbruck
              Nézőszám: 30 772
              Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)


              2008. június 10.
              20:45
              További információk Görögország, 0–2 ...
              Wals Siezenheim Stadion, Salzburg
              Nézőszám: 31 063
              Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)


              2008. június 14.
              18:00
              További információk Svédország, 1–2 ...
              Tivoli Neu, Innsbruck
              Nézőszám: 30 772
              Játékvezető: Pieter Vink (holland)


              2008. június 14.
              20:45
              További információk Görögország, 0–1 ...
              Wals Siezenheim Stadion, Salzburg
              Nézőszám: 31 063
              Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)


              2008. június 18.
              20:45
              További információk Görögország, 1–2 ...
              Wals Siezenheim Stadion, Salzburg
              Nézőszám: 30 883
              Játékvezető: Howard Webb (angol)


              2008. június 18.
              20:45
              További információk Oroszország, 2–0 ...
              Tivoli Neu, Innsbruck
              Nézőszám: 30 772
              Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)

              Remove ads

              Egyenes kieséses szakasz

              NegyeddöntőkElődöntőkDöntő
              június 19. – Bázel
              A1 Portugália2
              június 25. – Bázel
              B2 Németország3
               Németország3
              június 20. – Bécs
               Törökország2
              B1 Horvátország1 (1)
              június 29. – Bécs
              A2 Törökország1 (3)
               Németország0
              június 21. – Bázel
               Spanyolország1
              C1 Hollandia1
              június 26. – Bécs
              D2 Oroszország3
               Oroszország0
              június 22. – Bécs
               Spanyolország3
              D1 Spanyolország0 (4)
              C2 Olaszország0 (2)

              Negyeddöntők

              2008. június 19.
              20:45
              További információk Portugália, 2–3 ...
              St. Jakob-Park, Bázel
              Nézőszám: 39 374
              Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)


              2008. június 20.
              20:45
              További információk Horvátország, 1–1 (h. u.) ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 51 428
              Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)


              2008. június 21.
              20:45
              További információk Hollandia, 1–3 (h. u.) ...
              St. Jakob-Park, Bázel
              Nézőszám: 38 374
              Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)


              2008. június 22.
              20:45
              További információk Spanyolország, 0–0 (h. u.) ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 48 000
              Játékvezető: Herbert Fandel (német)

              Elődöntők

              2008. június 25.
              20:45
              További információk Németország, 3–2 ...
              St. Jakob-Park, Bázel
              Nézőszám: 39 374
              Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)


              2008. június 26.
              20:45
              További információk Oroszország, 0–3 ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 51 428
              Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)

              Döntő

              2008. június 29.
              20:45
              További információk Németország, 0–1 ...
              Ernst Happel Stadion, Bécs
              Nézőszám: 51 428
              Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)

              További információk A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság győztese ...
              Remove ads

              Díjak

              Gólkirály

              All-Star csapat

              Remove ads

              Statisztika

              Gólszerzők

              4 gólos
              3 gólos
              2 gólos

              1 gól

              Lapok

              1 kiállítva
              2 Sárga lap
              1 Sárga lap

              Válogatott csapatok statisztikái

              A válogatott csapatok statisztikái az egész torna alatt

              További információk Ország, M ...

              Magyarázat:
              M: mérkőzés
              RG: rúgott gólok száma
              KG: kapott gólok száma
              Sárga lap: sárga lapok száma
              kiállítva: kiállítások száma

              Kiesések magyarázata:
              CSM: csoportmérkőzésekben esett ki
              ND: negyeddöntőkben esett ki
              ED: elődöntőkben esett ki
              D: döntőben esett ki
              EB: Európa-bajnok

              Végeredmény

              Thumb
              A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságon részt vevő országok helyezései
                A csoportkörben kiesett

              Az első két helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározásához az alábbiak lettek figyelembe véve:

              1. több szerzett pont (a 11-esekkel eldöntött találkozók a hosszabbítást követő eredménnyel, döntetlenként vannak feltüntetve)
              2. jobb gólkülönbség
              3. több szerzett gól
              További információk Hely., Csapat ...
              (R) Rendező.

              Kabalák

              Az UEFA EURO 2008 két hivatalos kabalája, amelynek neveit a két rendező ország lakossága szavazta meg. A lehetőségek ezek voltak:

              • Zagi és Zigi
              • Flitz és Bitz
              • Trix és Flix

              A szavazatok 36,3%-át kapta meg a Trix és Flix lehetőség, így ezeket a neveket választották.

              Szlogen

              A 2008 Európa-bajnokság szlogenjét 2007. január 24-én választották ki: Számíts érzelmekre!

              Az UEFA főigazgatója, Lars-Christer Olsson kijelentette: "Ez a szlogen röviden kifejezi azt, mit ad ez az EB: az érzelem minden formáját – örömöt, csalódást, megkönnyebbülést vagy óriási feszültséget – egészen az utolsó sípszóig."[4]

              Labda

              A 2008-as Európa-bajnokság hivatalos labdáját, az Europass-t 2007. december 2-án, a záró szakasz csoportjainak beosztási ceremóniáján mutatták be. A labdát az Adidas tervezte.

              Rendkívüli események

              Az Európa-bajnokság egyes mérkőzésein záporok nehezítették a játékosok dolgát, szakadó esőben vívták például az „A” csoportban a Svájc-Törökország mérkőzést, amelyet a törökök nyertek 2:1-re.

              Az esős-szeles nyári időjárás következtében a Németország-Törökország elődöntőt televízión követőknek ritka bosszúságban volt része: a bécsi televíziós központot elérő vihar miatt a közvetítés háromszor is percekre megszakadt.[5]

              Közvetítések

              Az addigi Európa-bajnokságokhoz hasonlóan Magyarországon az MTV rendelkezett a közvetítési jogokkal. Az összes mérkőzést élőben, helyszínről kommentálva sugározták, többnyire az M1-en. Az utolsó csoportkör párhuzamos mérkőzéseit az M2-n adták, majd utána az M1-en teljes hosszában megismételték. A riporterek Gundel Takács Gábor, Egri Viktor, Somos Ákos és Somos Zoltán voltak, a döntőt Egri Viktor kommentálta.

              Jegyzetek

              Források

              Loading related searches...

              Wikiwand - on

              Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

              Remove ads