2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság
a 15. Európa-bajnokság volt, melyet Franciaországban rendeztek 2016. június 10. és július 10. között From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság a 15. Európa-bajnokság volt, melyet június 10. és július 10. között Franciaországban rendeztek. Ez volt az első Eb, amelyen 24 csapat vett részt.[1] A címvédő a spanyol válogatott volt.
Franciaország – 1960 és 1984 után – harmadik alkalommal volt házigazdája a kontinenstornának. Az Európa-bajnok Portugália lett, története során először, miután a döntőben a házigazda Franciaországot hosszabbítás után 1–0-ra legyőzte. Portugália a 10. csapat lett, amely Európa-bajnokságot nyert.[2] Európa-bajnokként részvételi jogot szerzett a 2017-es konföderációs kupára, melyet Oroszországban rendeztek.[3]
A magyar labdarúgó-válogatott az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság óta először szerepelt a tornán, és csoportelsőként tovább is jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a belga labdarúgó válogatott ellenében szenvedtek vereséget. A játékvezetők között ott volt Kassai Viktor, aki három mérkőzést vezethetett és a döntőt negyedik játékvezetőként szolgálhatta.
Remove ads
Pályázatok

Az Európa-bajnokság rendezésére 2009. március 9-ig lehetett pályázni. A határidőig négy pályázat érkezett: Franciaország, Olaszország, Törökország, valamint Svédország és Norvégia közös pályázata. 2009 végén a két észak-európai ország visszalépett, mert egyik kormány sem támogatta a rendezést, így három pályázó maradt versenyben.[4] 2007 tavaszán a Walesi Labdarúgó-szövetség jelentette be, hogy Wales és Skócia közösen pályázatot adna be. 2009 tavaszán azonban a két ország lemondott a rendezésről. Az okok között szerepelt a gazdasági válság, valamint az UEFA 2008 őszén hozott 24 csapatos tornáról született döntése is, amely miatt több stadionra lett volna szükség a lebonyolításhoz.[5][6]
Olaszország korábban 1980-ban rendezett Európa-bajnokságot, világbajnokságot pedig legutóbb 1990-ben. Pályázott a 2012-es Eb rendezésére is, azonban akkor a Lengyelország–Ukrajna közös pályázat nyert.[7] Az olaszok 12 városban rendezték volna a mérkőzéseket: Bari, Bologna, Cagliari, Firenze, Genova, Milánó, Nápoly, Palermo, Róma, Torino, Udine és Verona lettek volna a helyszínek.[8]
Törökország nyolc városban rendezte volna a tornát, és három tartalékhelyszíne is volt. Isztambulban két stadionban is lettek volna mérkőzések. Emellett még Bursa, İzmir, Antalya, Ankara, Eskişehir, Konya és Kayseri adott volna otthont a mérkőzéseknek. Sikeres pályázat esetén a török sportági szövetség 400 millió eurót stadionokra, további egymilliárdot infrastruktúrára, valamint még 250 milliót reklámokra költött volna. Törökország még nem rendezett nagy futballtornát, de a 2008-as Eb rendezésre közösen pályázott Görögországgal, amely sikertelen lett.[9]
A Francia Labdarúgó-szövetség hivatalosan 2009. február 13-án jelentette be rendezési szándékát, amelyben azt is közölték, hogy egyedül kandidálnak a rendezésre.[10]
Az UEFA 2010. május 28-án döntött arról, hogy Franciaország rendezheti a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságot. A szavazás első körében a 13 szavazásra jogosult elnökségi tag a három pályázónak helyezéseket adott, ahol az első helyezett 5, a második 2, a harmadik 1 pontot kapott. A második körben a megmaradt két pályázat közül a több szavazatot kapott pályázat nyert. Három tag érintettség miatt nem szavazhatott, köztük Michel Platini UEFA-elnök sem.[11][12]
- A szavazás eredménye
Franciaország korábban 1984-ben rendezett Európa-bajnokságot, világbajnokságot pedig 1938-ban és 1998-ban.
Remove ads
Selejtező
A selejtező sorsolását 2014. február 23-án tartották Nizzában.[13]
A selejtezőben 53 válogatott vett részt. A házigazda Franciaország és a selejtezőből 23 csapat jutott ki az Európa-bajnokságra. Sorsolással nyolc hatcsapatos és egy ötcsapatos csoportot képeztek. A csoportokban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással. A sorozat végén a kilenc csoportelső és csoportmásodik, valamint a legjobb csoportharmadik automatikusan kijutott az Európa-bajnokságra, míg a további nyolc csoportharmadik között oda-visszavágós pótselejtezőt rendeztek. A pótselejtezők győztesei is kijutottak az Európa-bajnokságra.[14]
Remove ads
Helyszínek
2009. november 11-én 12 várost neveztek meg, a döntés szerint Nizza, Marseille, Toulouse, Bordeaux, Saint-Étienne, Lyon, Lille, Lens, Strasbourg, Nancy, Párizs és az 1998-as vb-döntő helyszíne, Saint-Denis rendezhetett volna mérkőzéseket.[15] A franciák négy új stadion felépítésére (Lyon, Lille, Bordeaux, Nizza), másik hét helyszín felújítására 1,7 milliárd eurót költöttek. Strasbourg visszalépett,[16] majd 2011. május 20-án úgy döntöttek, hogy Toulouse és Saint-Étienne sem rendez mérkőzést.[17] A végső 10 helyszínt az UEFA 2013. január 25-én tette közzé.[18]
A nyitómérkőzésnek és a döntőnek is a Stade de France adott otthont.[1]
A csapatok szálláshelyei
A 2016-os Európa-bajnokságon részt vett válogatottak szálláshelyei (Franciaország)
A 2016-os Európa-bajnokságon részt vett válogatottak szálláshelyei (Île-de-France)
A válogatottaknak volt egy úgynevezett csapatbázisa, ahol a mérkőzések között tartózkodtak, tartották az edzéseket és itt laktak a torna ideje alatt. Az eredeti listán 66 bázis volt a lehetőségek között, melyek közül a 24 csapat kiválaszthatta a számára megfelelő helyet, amit 2016. január 31-éig megerősített az UEFA-nál.[19]
Remove ads
Lebonyolítás
Az UEFA végrehajtó bizottsága 2008. szeptember 25-én döntött arról, hogy 2016-tól az Európa-bajnokságon 16 helyett 24 csapat vehet részt. Az Eb-n pedig a korábbi 31 helyett 51 mérkőzést rendeznek. A 24 csapatos torna a korábbi, 1986 és 1994 közötti világbajnokságokéhoz hasonló volt.
A selejtezők lebonyolítása nem változott, továbbra is öt-, illetve hatcsapatos csoportok voltak, de az első két helyezett mellett a legjobb harmadik is kijutott az Eb-re. Négy csapat pótselejtezőn jutott ki.[20]
Az Eb-n a hat darab négycsapatos csoportból az első két helyezett, valamint a legjobb négy harmadik helyezett jutott tovább a nyolcaddöntőbe. Innen egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna. A harmadik helyért nem játszottak mérkőzést.
Remove ads
Résztvevők
A következő csapatok vettek részt a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon:
- Csehszlovákia (1960 és 1980 között) részvételei nélkül.
- Az NSZK (1972 és 1988 között) részvételeit is beleértve.
- A Szovjetunió (1960 és 1988 között) és a FÁK (1992) részvételei nélkül.
Remove ads
Sorsolás
A csoportok sorsolását 2015. december 12-én, közép-európai idő szerint 18 órától tartották Párizsban.[21]
A 24 csapat a 2015 októberi UEFA-együtthatók alapján 4 kalapba kerül. A rendező Franciaország automatikusan az A csoport 1. csapata (A1), ezért nem szerepel a kalapban. A címvédő Spanyolország automatikusan az első kalapban az első helyen kapott helyet, az UEFA-koefficienstől függetlenül.[22][23]
Remove ads
Pénzdíjazás
Az Európa-bajnokság 24 részt vevő országának labdarúgó-szövetségei között összesen 301 millió eurót osztottak szét. Minden résztvevő 8 millió eurót kapott. Az Eb csoportkörében a győzelmekért 1 millió euró járt, döntetlen esetén 0,5–0,5 milliót kaptak a szövetségek. Az egyenes kieséses szakaszban körönként egyre magasabb összegeket kaptak a résztvevők, a döntő győztese mindenen felül 8 millió eurót kapott. Az alábbi táblázat mutatja a pénzdíjazást.[24][25]
Remove ads
Játékvezetők
- Játékvezetők
- Csak negyedik játékvezetőként szerepelhet
Remove ads
Keretek
Minden egyes válogatott 23 játékost nevezhetett a tornára, melyek közül három játékosnak kapusnak kellett lennie. A nevezés a nyitómérkőzést megelőző 10. napig tartott. Sérülés esetén a játékos az adott csapat első mérkőzéséig volt cserélhető egy másikkal.
A tornára 213 különböző csapatból érkezett 552 nevezett játékos. A legtöbb, 134 játékos angol klubokból érkezett, míg 65 német, 56 olasz, 36 török és 35 játékos spanyol csapattal állt szerződésben. A magyar bajnokságból 13 játékos érkezett, ebből csak egy nem volt magyar. A nevezett játékosok közül kilenc nem európai klubban szerepelt. Az angol csapat csak hazai bajnokságban játszó játékosokból állt, ezzel ellentétben az ír, az északír, és az izlandi csapat csak idegenlégiósokat alkalmazott.
A torna legfiatalabb játékosa a Manchester United angol támadója, Marcus Rashford volt, aki 1997. október 31-én született, a legidősebb pedig az 1976. április 1-én született magyar kapus, Király Gábor. A csapatok közül a német és az angol a legfiatalabb 25,4-es, míg az ír a legöregebb a maga 29,4-es átlagéletkorával. Az Eb legmagasabb játékosa a román kapus, Costel Pantilimon volt 203 cm-rel, míg a legalacsonyabb az olasz támadó Lorenzo Insigne a maga 163 cm-es magasságával. A magasságot figyelembe véve a svéd válogatott volt az első, átlagosan 186 cm-rel, míg a súlyt tekintve a német csapat vezetett, hiszen játékosaik átlagosan 80,3 kg súlyúak voltak.[26]
Csoportkör

Az időpontok helyi idő (UTC+2) szerintiek.
- Sorrend meghatározása a csoportokban
Az Európa-bajnokság csoportjaiban ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, akkor a következő pontok alapján állapították meg a sorrendet:[27]
- Több szerzett pont az azonosan álló csapatok közötti mérkőzéseken;
- Jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok közötti mérkőzéseken;
- Több szerzett gól az azonosan álló csapatok közötti mérkőzéseken;
- Ha az 1–3. pontok alapján a sorrend nem dönthető el, akkor az 1–3. pontokat újra kell alkalmazni kizárólag a továbbra is azonosan álló csapatok között játszott mérkőzésekre. Ha továbbra sem dönthető el a sorrend, akkor az 5–9. pontokat kell alkalmazni;
- Jobb gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen;
- Több szerzett gól az összes csoportmérkőzésen;
- Ha két csapat a felsorolt első hat pont alapján holtversenyben állt úgy, hogy az utolsó csoportmérkőzést egymás ellen játszották (azaz az utolsó csoportmérkőzés, amelyet egymás ellen lejátszottak, döntetlen lett, és a pontszámuk, összesített gólkülönbségük, az összes szerzett góljuk száma is azonos) és nincs harmadik csapat, amely velük azonos pontszámmal állt, akkor közöttük büntetőrúgások döntenek a sorrendről;
- Magasabb fair play pontszám (10 pont a kezdő érték, -1 pont egy sárga lapért, -3 pont két sárga lapot követő piros lapért, -3 pont egy azonnali piros lapért, -4 pont egy sárga lap és egy azonnali piros lapért);
- Jobb UEFA-együttható.
- Sorrend meghatározása a csoportharmadikok esetén
A négy legjobb csoportharmadik csapatot a következő pontok alapján állapították meg:
- Több szerzett pont;
- Jobb gólkülönbség;
- Több szerzett gól;
- Magasabb fair play pontszám;
- Jobb UEFA-együttható.
A csoport
2016. június 10. 21:00 |
2016. június 11. 15:00 |
2016. június 15. 18:00 |
2016. június 15. 21:00 |
2016. június 19. 21:00 |
2016. június 19. 21:00 |
B csoport
2016. június 11. 18:00 |
2016. június 11. 21:00 |
2016. június 15. 15:00 |
2016. június 16. 15:00 |
2016. június 20. 21:00 |
2016. június 20. 21:00 |
Stade Geoffroy-Guichard, Saint-Étienne Nézőszám: 39 051[39] Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol) |
C csoport
- Az egymás elleni eredmény döntetlen (Németország 0–0 Lengyelország). Az összes gólkülönbség döntött.
2016. június 12. 18:00 |
2016. június 12. 21:00 |
2016. június 16. 18:00 |
- Rossz időjárás miatt az 58. percben a mérkőzést félbeszakították, de rövid szünet után folytatták.
2016. június 16. 21:00 |
2016. június 21. 18:00 |
2016. június 21. 18:00 |
D csoport
2016. június 12. 15:00 |
2016. június 13. 15:00 |
2016. június 17. 18:00 |
2016. június 21. 21:00 |
2016. június 21. 21:00 |
E csoport
- Egymás elleni eredmény: Belgium 0–2 Olaszország.
2016. június 13. 18:00 |
2016. június 13. 21:00 |
2016. június 17. 15:00 |
2016. június 18. 15:00 |
2016. június 22. 21:00 |
F csoport
- Az egymás elleni eredmény döntetlen (Izland 1–1 Magyarország). Az összes gólkülönbség döntött.
2016. június 14. 18:00 |
2016. június 14. 21:00 |
2016. június 18. 18:00 |
2016. június 18. 21:00 |
2016. június 22. 18:00 |
2016. június 22. 18:00 |
Harmadik helyezett csapatok sorrendje
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: 1) több szerzett pont; 2) jobb gólkülönbség; 3) több szerzett gól; 4) alacsonyabb fair play pontszám; 5) jobb UEFA-együttható.
Sorrend szabályai: 1) több szerzett pont; 2) jobb gólkülönbség; 3) több szerzett gól; 4) alacsonyabb fair play pontszám; 5) jobb UEFA-együttható.
Remove ads
Egyenes kieséses szakasz
Formátum
A nyolcaddöntőben a következő párosításokban játszottak a csapatok:[27]
- 1. mérkőzés: A csoport 2. helyezett – C csoport 2. helyezett
- 2. mérkőzés: D csoport győztese – B/E/F csoport 3. helyezett
- 3. mérkőzés: B csoport győztese – A/C/D csoport 3. helyezett
- 4. mérkőzés: F csoport győztese – E csoport 2. helyezett
- 5. mérkőzés: C csoport győztese – A/B/F csoport 3. helyezett
- 6. mérkőzés: E csoport győztese – D csoport 2. helyezett
- 7. mérkőzés: A csoport győztese – C/D/E csoport 3. helyezett
- 8. mérkőzés: B csoport 2. helyezett – F csoport 2. helyezett
A harmadik helyezettekkel történő párosítás attól függött, hogy mely csoportok harmadik helyezettjei jutottak tovább. A következő táblázat a lehetséges párosításokat mutatja:[27]
Párosítások
Negyeddöntők párosításai:[27]
- 1. negyeddöntő: 1. nyolcaddöntő győztese – 2. nyolcaddöntő győztese
- 2. negyeddöntő: 3. nyolcaddöntő győztese – 4. nyolcaddöntő győztese
- 3. negyeddöntő: 5. nyolcaddöntő győztese – 6. nyolcaddöntő győztese
- 4. negyeddöntő: 7. nyolcaddöntő győztese – 8. nyolcaddöntő győztese
Elődöntők párosításai:[27]
- 1. elődöntő: 1. negyeddöntő győztese – 2. negyeddöntő győztese
- 2. elődöntő: 3. negyeddöntő győztese – 4. negyeddöntő győztese
Döntő párosítása: 1. elődöntő győztese – 2. elődöntő győztese
A harmadik helyért nem játszottak mérkőzést.
Ágrajz
Nyolcaddöntők | Negyeddöntők | Elődöntők | Döntő | |||||||||||||||
június 25. 15:00 – Saint-Étienne | ||||||||||||||||||
A2 | ![]() | 1 (4) | ||||||||||||||||
június 30. – Marseille | ||||||||||||||||||
C2 | ![]() | 1 (5) | ||||||||||||||||
![]() | 1 (3) | |||||||||||||||||
június 25. 21:00 – Lens | ||||||||||||||||||
![]() | 1 (5) | |||||||||||||||||
D1 | ![]() | 0 | ||||||||||||||||
július 6. – Lyon | ||||||||||||||||||
BEF3 | ![]() | 1 | ||||||||||||||||
![]() | 2 | |||||||||||||||||
június 25. 18:00 – Párizs | ||||||||||||||||||
![]() | 0 | |||||||||||||||||
B1 | ![]() | 1 | ||||||||||||||||
július 1. – Villeneuve-dAscq | ||||||||||||||||||
ACD3 | ![]() | 0 | ||||||||||||||||
![]() | 3 | |||||||||||||||||
június 26. 21:00 – Toulouse | ||||||||||||||||||
![]() | 1 | |||||||||||||||||
F1 | ![]() | 0 | ||||||||||||||||
július 10. – Saint-Denis | ||||||||||||||||||
E2 | ![]() | 4 | ||||||||||||||||
![]() | 1 | |||||||||||||||||
június 26. 18:00 – Villeneuve-dAscq | ||||||||||||||||||
![]() | 0 | |||||||||||||||||
C1 | ![]() | 3 | ||||||||||||||||
július 2. – Bordeaux | ||||||||||||||||||
ABF3 | ![]() | 0 | ||||||||||||||||
![]() | 1 (6) | |||||||||||||||||
június 27. 18:00 – Saint-Denis | ||||||||||||||||||
![]() | 1 (5) | |||||||||||||||||
E1 | ![]() | 2 | ||||||||||||||||
július 7. – Marseille | ||||||||||||||||||
D2 | ![]() | 0 | ||||||||||||||||
![]() | 0 | |||||||||||||||||
június 26. 15:00 – Lyon | ||||||||||||||||||
![]() | 2 | |||||||||||||||||
A1 | ![]() | 2 | ||||||||||||||||
július 3. – Saint-Denis | ||||||||||||||||||
CDE3 | ![]() | 1 | ||||||||||||||||
![]() | 5 | |||||||||||||||||
június 27. 21:00 – Nizza | ||||||||||||||||||
![]() | 2 | |||||||||||||||||
B2 | ![]() | 1 | ||||||||||||||||
F2 | ![]() | 2 | ||||||||||||||||
Nyolcaddöntők
2016. június 25. 15:00 |
2016. június 25. 18:00 |
2016. június 25. 21:00 |
2016. június 26. 15:00 |
2016. június 26. 18:00 |
2016. június 26. 21:00 |
2016. június 27. 18:00 |
2016. június 27. 21:00 |
Negyeddöntők
2016. június 30. 21:00 |
2016. július 1. 21:00 |
2016. július 2. 21:00 |
2016. július 3. 21:00 |
Elődöntők
2016. július 6. 21:00 |
2016. július 7. 21:00 |
Döntő
2016. július 10. 21:00 |
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság győztese |
![]() Portugália 1. cím |
Remove ads
Statisztika
Gólszerzők
Sorrend: gólok száma, ország, játékosnév.
Forrás: UEFA[79]
- 6 gólos
- 3 gólos
- 2 gólos
- 1 gólos
Armando Sadiku
Eric Dier
Wayne Rooney
Daniel Sturridge
Jamie Vardy
Alessandro Schöpf
Toby Alderweireld
Michy Batshuayi
Yannick Carrasco
Eden Hazard
Axel Witsel
Tomáš Necid
Milan Škoda
Gareth McAuley
Niall McGinn
Paul Pogba
Nikola Kalinić
Luka Modrić
Ivan Rakitić
Wes Hoolahan
Jón Daði Böðvarsson
Gylfi Sigurðsson
Ragnar Sigurðsson
Arnór Ingvi Traustason
Robert Lewandowski
Arkadiusz Milik
Gera Zoltán
Stieber Zoltán
Szalai Ádám
Jérôme Boateng
Julian Draxler
Shkodran Mustafi
Mesut Özil
Bastian Schweinsteiger
Leonardo Bonucci
Giorgio Chiellini
Éder
Emanuele Giaccherini
Vaszilij Berezuckij
Gyenyisz Glusakov
Éder
Ricardo Quaresma
Renato Sanches
Nolito
Gerard Piqué
Admir Mehmedi
Fabian Schär
Xherdan Shaqiri
Ondrej Duda
Marek Hamšík
Vladimír Weiss
Ozan Tufan
Burak Yılmaz
Aaron Ramsey
Neil Taylor
Sam Vokes
Ashley Williams
- 1 öngólos
Gareth McAuley (Wales ellen)
Ciaran Clark (Svédország ellen)
Birkir Már Sævarsson (Magyarország ellen)
Gólpasszok
Forrás: UEFA[80]
- 4 gólpassz
- 3 gólpassz
- 2 gólpassz
- 1 gólpassz
Ledian Memushaj
Dele Alli
David Alaba
Thomas Meunier
Radja Nainggolan
Tomáš Rosický
Oliver Norwood
Stuart Dallas
Matteo Darmian
André-Pierre Gignac
N’Golo Kanté
Blaise Matuidi
Adil Rami
Bacary Sagna
Marcelo Brozović
Nikola Kalinić
Ivan Perišić
Séamus Coleman
Wes Hoolahan
Elmar Bjarnason
Jón Daði Böðvarsson
Jóhann Berg Guðmundsson
Gylfi Sigurðsson
Ari Freyr Skúlason
Jakub Błaszczykowski
Arkadiusz Milik
Kleinheisler László
Nikolics Nemanja
Priskin Tamás
Julian Draxler
Jonas Hector
Toni Kroos
Thomas Müller
Mesut Özil
Leonardo Bonucci
Antonio Candreva
Emanuele Giaccherini
Simone Zaza
Oleg Satov
Georgij Scsennyikov
Raphaël Guerreiro
Nani
Ricardo Quaresma
João Mário
Jordi Alba
Cesc Fàbregas
André Gomes
Andrés Iniesta
Nolito
Eren Derdiyok
Xherdan Shaqiri
Zlatan Ibrahimović
Marek Hamšík
Róbert Mak
Vladimír Weiss
Emre Mor
Mehmet Topal
Joe Allen
Gareth Bale
Chris Gunter
Lapok
Az a játékos, akit valamelyik mérkőzésen kiállítottak, vagy két különböző mérkőzésen egy-egy sárga lapot kapott, az a soron következő egy mérkőzésre szóló automatikus eltiltást kapott. A sárga lapokat a negyeddöntőket követően törölték. Amelyik játékos a negyeddöntőt megelőző valamelyik mérkőzésen és a negyeddöntőben kapott egy-egy sárga lapot, valamint ha a negyeddöntőben kiállították, az nem játszhatott az elődöntőben. Az Eb befejezése után a sárga lapokat törölték.[81]
Az alábbi táblázatban találhatók azok a játékosok, akik sárga vagy piros lapot kaptak.
Alapvető sorrend:
- kiállítások száma (csökkenő);
- második sárga lap miatti kiállítások száma (csökkenő);
- sárga lapok száma (csökkenő);
- országnév;
- játékosnév.
Díjak
- „Arany-”, „Ezüst-” és „Bronzcipő”
Az „Aranycipő” díjat az a játékos kapta, aki a legtöbb gólt szerezte az Európa-bajnokságon. Ha két vagy több játékos ugyanannyi gólt ért el, akkor a gólpasszok száma döntött. Ha ez is egyenlő, akkor a játszott percek számítottak, a kevesebb időt pályán töltött játékos végzett előrébb. Az „Ezüst-” és „Bronzcipő” díjat a második és harmadik helyen végzett játékosok kapták.
- Legjobb fiatal játékos
Az UEFA különdíjjal jutalmazta a legjobb fiatal játékost az UEFA Technikai Bizottságának döntése alapján. A díjat 22 éven aluli (1994. január 1-je után született) játékos kaphatta.[83]
- Aranykesztyű
Az UEFA Aranykesztyűvel jutalmazta a torna legjobb kapusát.
All-star csapat
Az UEFA Technikai Bizottsága 2016. július 11-én hozta nyilvánosságra a torna legjobb játékosaiból álló All-star csapat összeállítását.[85]
Végeredmény

Bronzmérkőzést nem játszottak, ezért a két elődöntős egyaránt bronzérmes. További konkrét helyezések hivatalosan nincsenek. Az alábbi sorrend a következő pontok alapján készült:
- több szerzett pont (a 11-esekkel eldöntött találkozók a hosszabbítást követő eredménnyel, döntetlenként vannak feltüntetve)
- jobb gólkülönbség
- több szerzett gól
(R) Rendező.
Érdekességek, rekordok
- A tornára öt újonc válogatott jutott ki: Albánia, Észak-Írország, Izland, Szlovákia és Wales. Albánia és Izland első felnőtt világversenyén szerepelt. Érdekesség továbbá, hogy az öt újonc közül egyik sem lett csoportjában utolsó helyezett, és Albánia kivételével mindegyik továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.
- Izland a valaha volt legkisebb lélekszámú ország, amely kijutott labdarúgó-Európa-bajnokságra.[86]
- A részt vevő ország bajnokságai közül az északír, az ír és az izlandi bajnokság nem adott játékost az Eb-re.[87]
- Az Albánia–Svájc csoporttalálkozón fordult elő először az Európa-bajnokságok történetében, hogy egy testvérpár egymás ellen lépjen pályára: Granit Xhaka a svájci, Taulant az albán csapatot erősítette.[88]
- A Wales–Szlovákia találkozón a brit csapat győzelemmel debütált a labdarúgó-Európa-bajnokságon. Újonc csapat első meccsét legutóbb 2012-ben nyerte meg, akkor Ukrajna érte el ezt a bravúrt. Wales az első brit csapat lett, amely győzelemmel debütált.[89]
- A Németország–Ukrajna meccsen Joachim Löw német szövetségi kapitány lett a legtöbb Eb-mérkőzést magáénak tudó szövetségi kapitány. 12. meccsével a szintén német Berti Vogtsot taszította a második helyre. A svéd Lars Lagerbäck Magyarország ellen ülhetett a kispadon szintén 12. Eb-mérkőzésén.[90] Löw azonban magyarázkodni kényszerült az ukránok elleni meccs után néhány illetlen megmozdulása miatt.[91]
- A Belgium–Olaszország találkozón az olaszok kapitánya, Antonio Conte az Eb-k történetének legidősebb átlagéletkorú kezdő tizenegyét küldte pályára. A csapat átlagéletkora 31 év és 169 nap volt.[92]
- Az Ausztria–Magyarország csoporttalálkozón Magyarország hat nap híján 52 év után először tudott győzni Európa-bajnoki találkozón,[93] Szalai Ádám találatával 44 évnyi gólcsendet tört meg a válogatott (legutóbb Kű Lajos talált be).[94] Király Gábor a legidősebb játékos lett, aki pályára lépett Eb-mérkőzésen a maga 40 év 74 napjával. A korábbi csúcsot a német Lothar Matthäus tartotta 39 év 91 nappal.[95]
- Gareth Bale a walesi csapat első két csoportmérkőzésén (Szlovákia, illetve Anglia ellen) két szabadrúgás gólt ért el. Ezzel ő lett Michel Platini és Thomas Häßler után a harmadik játékos, aki egy tornán ért el egynél több szabadrúgás gólt. Platini 1984-ben, Häßler 1992-ben iratkozott fel erre a listára.[96]
- Miután az Észak-Írország–Németország csoportmérkőzésen pályára lépett, Bastian Schweinsteiger lett a német labdarúgó-válogatott történetének legtöbb Európa-bajnoki meccsét megvívó játékosa. Tizenötödik mérkőzésével Philipp Lahm rekordját adta át a múltnak.[97]
- A Horvátország–Spanyolország csoportmérkőzésen Nikola Kalinić 45. percben esett gólja révén a spanyol válogatott 735 perc után kapott gólt Eb-mérkőzésen. Legutóbb az olasz Antonio Di Natale rúgott gólt ellenük Eb-n, a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság C csoportjában, a mérkőzés 65. percében.[98]
- Miután a Csehország–Törökország csoportmérkőzésen utóbbi válogatott győzött, így először fordult elő az Európa-bajnokságok történetében, hogy a csehszlovák vagy cseh együttes győzelem nélkül távozzon egy tornáról.
- A Magyarország–Portugália találkozón két gólt szerző Dzsudzsák Balázs lett a második olyan magyar labdarúgó, aki Európa-bajnokságon duplázni tudott: legutóbb Novák Dezső, az 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokságon ért el hasonló eredményt. Dzsudzsák azonban az első, aki ezt rendes játékidőben tette meg. Legutóbb 2000-ben ért véget Európa-bajnokságon 3–3-mal mérkőzés: akkor a Jugoszlávia–Szlovénia meccs végeredménye lett ennyi. A találkozón szintén két találatot jegyző Cristiano Ronaldo lett az Eb-k történetének első játékosa, aki négy egymást követő tornán is gólt szerzett. Ráadásul 17. Eb-mérkőzésével a valaha volt legtöbb mérkőzést játszotta a torna történetében.[99]
- Gera Zoltán a Portugália elleni csoportmérkőzésen lőtt góljával Ivica Vastić után az Eb-k történetének második legidősebb gólszerzője lett.[100] Ez a gól az UEFA szurkolói szavazásán a torna gólja lett.[101]
- A csoportkörök alatt a helyszíni össznézőszám 1 650 920 fő volt. Ez átlagosan 45 859 főt jelent mérkőzésenként. Legtöbben (311 532 fő) az A csoport mérkőzéseit nézték meg, legkevesebben (215 108 fő) a D csoport mérkőzéseire voltak kíváncsiak. A magyar csapatot is tartalmazó F csoport harmadik lett 302 527 fő helyi nézővel.
- A Wales–Észak-Írország találkozón Gareth McAuley öngólt jegyzett, s ezzel ő lett a tornán a harmadik játékos az ír Ciaran Clark és az izlandi Birkir Már Sævarsson után. Ennyi öngól még soha nem született a tornák történetében.[102]
- Robbie Brady lett az első ír labdarúgó, aki egy tornát egynél több találattal zárt. A Franciaország elleni nyolcaddöntőben büntetőből elért találata az Eb-k történetének leggyorsabb tizenegyesgólja lett (1:58).[103]
- Mesut Özil lett az első német labdarúgó, aki tizenegyest hibázott rendes játékidőben Európa-bajnoki találkozón. A német–szlovák találkozón Özil büntetőjét Matúš Kozáčik hárította.[104]
- Spanyolország legutóbb a 2000-es tornán kapott két egymást követő mérkőzésen legalább két gólt. Akkor Jugoszlávia ellen 4–3-ra nyertek a csoportban, míg Franciaország ellen kikaptak 2–1-re. Az olasz válogatott az első csapat a 2000-es torna óta, amely kieséses meccsen betalált a spanyolok hálójába.[105]
- A Lengyelország–Portugália negyeddöntőn elért találatával Renato Sanches lett a valaha volt legfiatalabb labdarúgó, aki Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában gólt szerzett. A portugálok továbbjutásával eldőlt, hogy a lengyel csapat úgy búcsúzott ettől a tornától, hogy veretlen maradt, ráadásul a tornán egyetlenegy percet sem játszottak hátrányban.[106]
- Portugália először nyert rangos tornát, míg Franciaország a második csapat, amelyik hazai pályán bukott el döntőt (az első éppen Portugália volt). Portugália a tizedik ország, mely Európa-bajnokságot nyert. Ez volt az első döntő, amelyben a rendes játékidőben nem esett gól. A portugálok győztes találatát jegyző Éder a hatodik olyan játékos, aki csereként beállva szerzett gólt Eb-döntőn. Michael Ballack után Antoine Griezmann lett a második olyan labdarúgó, aki egy évben veszít Bajnokok ligája és Eb-döntőt. Portugália a 34. Eb-mérkőzésén szerezte meg első bajnoki címét. Most már Anglia az a válogatott, amely a legtöbb Eb-meccset játszotta győzelem nélkül.[107]
- Az aranyérmes portugál labdarúgó-válogatott ezen az Európa-bajnokságon lejátszott hét mérkőzéséből a rendes játékidőben csak egyet nyert meg, hat esetben döntetlen eredményt ért el (9 pont).
- Antoine Griezmann az első játékos, aki egyszerre lett gólkirály és kapta meg az aranylabdát, valamint első alkalommal fordult elő az, hogy nem Eb-győztes csapat játékosa kapta meg az aranylabdát.[108]
Szimbólumok
Az Eb logója, szlogenje, hivatalos dala, kabalája
Az Euro 2016 logójában a házigazda nemzet, Franciaország zászlójának színei – a kék, a fehér és a piros – dominálnak, középpontjában pedig az Eb-győztesnek járó Henri Delaunay-kupa áll. A logót 2013. június 26-án mutatta be a párizsi Pavillon Cambon Capucines-ben Michel Platini, az Európai és Noel Le Graet, a Francia labdarúgó-szövetség elnöke.[109]
Az UEFA 2013. október 17-én hozta nyilvánosságra az Eb szlogenjét – Le Rendez-Vous (’megbeszélt találkozó’) –, amivel Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke szerint találkozóra hívják a világ fociszerető közönségét.[110]
Az Eb hivatalos dalát David Guetta és Zara Larsson adta elő, a dal címe a This One's for You volt.[111] A hivatalos záródalát Free Your Mind címmel Maya Lavelle adta elő.
Az Eb kabaláját 2014. november 18-án mutatták be. A kabala egy szuperhős fiút jelképez, aki a francia válogatott mezét viseli. Az elnevezését (Super Victor) az UEFA honlapján lezajlott szavazáson kapta, megelőzve a „Driblou” és a „Goalix” neveket.[112]
Az Eb labdája
Az Eb hivatalos labdáját az Adidas készítette, és a Beau Jeu („szép játék”) nevet kapta. Ez volt az első Eb, amikor más labdát használtak a csoportmérkőzések során, valamint a kieséses szakaszban. A labdát hivatalosan Zinédine Zidane mutatta be 2015. november 12-én.[113]
Biztonsági problémák az Eb ideje alatt
2016. június 9-én, egy nappal a megnyitó előtt Marseille-ben helyi fiatalok és angol szurkolók csaptak össze. Ezt az összecsapást a rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta fel.[114] Hat angol szurkoló börtönbüntetést kapott.[115] Június 11-én szintén Marseille-ben tört ki összecsapás angol és orosz szurkolók között. Egy angol szurkoló súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.[116][117] Emiatt az orosz csapatot felfüggesztett kizárásra ítélték, valamint 150 000 eurós pénzbírságot kaptak, valamint ötven orosz szurkolót kiutasítottak Franciaországból.[118][119] Az angol és az orosz szurkolók később Lille-ben is összecsaptak, ekkor 16 fő került kórházba, és 36 főt tartóztattak le.[120]
2016. június 17-én a Csehország–Horvátország-mérkőzés horvát szurkolói rendbontás miatt rövid ideig félbeszakadt. Ekkor a szurkolók petárdákat és fáklyákat dobáltak a pályára. A horvát szövetség 100 000 euró bírságot kapott.[121][122] Ugyanezen a napon a Spanyolország–Törökország-mérkőzés után Nizzában török szurkolók a csapatuk veresége után követtek el rendzavarást.
Közvetítések
Magyarországon az MTVA szerezte meg a közvetítési jogokat, ahol a közszolgálati sportcsatornán, az M4 Sporton közvetítették a bajnokságot, a csoportkör utolsó fordulójában, a párhuzamos mérkőzések esetén pedig az egyik mérkőzést a Duna nemzeti főadó adta. Minden mérkőzés élőben került képernyőre. Az M1 és a Kossuth Rádió összefoglalókat készített a meccsekről. Az egész labdarúgó-Európa-bajnokság alatt a helyszínről kommentálta a mérkőzéseket Gundel Takács Gábor, Hajdú B. István, Knézy Jenő és Székely Dávid. Helyszíni riporterként Mohay Bence és Tihany Viktor került képernyőre az M4 Sporton. A budapesti stúdióból Héder Barna, Kovács „Koko” István, Molnár Mátyás és Török Olivér jelentkezett több labdarúgó, szakértő és ismert laikus vendéggel. A magyar válogatott meccsei alatt Franciaországban, egy helyszíni látványstúdióból is volt bejelentkezés a meccsek előtt, illetve után. A magyar válogatott mellett a kispadon követte a mérkőzést Berkesi Judit. A nap zárásaként a késő esti összefoglaló után a Jöttünk, láttunk, visszanéznénk! című könnyedebb hangvételű, talkshow jellegű műsorban beszélték ki a mérkőzéseket.[123][124]
A nyitómérkőzést, a finálét és a magyar válogatott csoportmérkőzését Ausztria, illetve Portugália ellen Hajdú B. István közvetítette. Az Izland elleni találkozót Gundel Takács Gábor kommentálta. A negyeddöntőtől ők ketten maradtak kommentátorok; az elődöntőbe, majd a fináléba jutásért vívandó mérkőzéseken egyenlő arányban osztozott Hajdú B. István és Gundel Takács Gábor.[125]
Az Európa-bajnokság megnyitója előtti éjjel, 2016. június 9-én élőben közvetítette az M2 Petőfi TV David Guetta francia DJ fellépését, melyet az Eiffel-torony előtt adott a Champ-de-Mars-on.
A közvetítéseket HD minőségben sugározták, melyet csak magyarországi IP-címmel rendelkező készülékkel lehetett nézni.
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads